Elég sok botrány volt mostanában a Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő által irányított Magyar Tenisz Szövetség körül, kezdve azzal, hogy a legjobb játékosok lemondták a válogatottban való részvételüket, amit Szűcs nagyon rossz néven vett, majd le kellett mondani a Hungarian Ladies Opent, és problémák voltak az áprilisi férfi nemzetközi torna körül is, aminek a 126 millió forintos jogdíját a szövetség ugyan megkapta már tavaly az államtól, de azt annak ellenére nem továbbította a jogtulajdonosnak, hogy az összeget már októberben ki kellett volna fizetni. A szövetség végül Richter Attilát, a szövetség főtitkárát áldozta be.
Úgy nézett ki ebben az általános felfordulásban, hogy - hiába jelezte a magyar topteniszező Fucsovics Márton, hogy idén visszatérne a válogatottba - anyagi problémák miatt le kell mondani a március 6-7-i Magyarország-Belgium férfi Davis-kupa-meccset is. Juhász Gábor, a magyar szövetség sportigazgatója és a Dk-válogatott menedzsere az MTI-nek január végén nyilatkozott arról, hogy ha a kormány nem kívánja támogatni a párharc lebonyolítását, akkor az MTSZ nem tudja megszervezni az eseményt a debreceni Főnix Csarnokban. A lemondás egyébként súlyos pénzbírsággal járt volna.
A pénzhiány azért meglepő, mert a magyar kormány 21 milliárd forintot sem sajnált arra, hogy a következő három évben Budapesten rendezzék meg a női válogatottak FED-kupájának a döntőjét.
A megoldás végül nem okozott meglepetést, a pénteki Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat arról, hogy a kormány 221 millió forinttal támogatja a mérkőzés megrendezését.