Seehofer: A szélsőjobboldali terror fenyegetése a legnagyobb veszély Németországban

Terrorizmus
2020 március 05., 14:33

A szélsőjobboldali terror fenyegetése a legnagyobb veszély Németországban – mondta Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A miniszter a Hessen tartományi Hanauban történt, 10 halálos áldozatot követelő februári támadásról szóló vitán az utóbbi időszak fejleményeiről azt mondta: a hanaui eset 10 hónap alatt a harmadik erőszakos, kétségkívül rasszista és muszlimellenes bűncselekmény volt Németországban.

Nagyszabású hatósági rajtaütések is történtek, például letartóztattak 12 feltételezett szélsőjobboldali személyt, akik a gyanú szerint azt tervezték, hogy polgárháborús állapotokat idéznek elő, egy házkutatáson „hatalmas mennyiségű robbanószert és kézigránátokat” foglaltak le, egy másik házkutatáson pedig „nagy mennyiségű automata fegyvert” találtak – mondta Seehofer.

Azt mondta, „természetesen” szélsőbaloldali veszély is van Németországban, és továbbra is nagy az iszlamista terror veszélye, de az utóbbi hónapok fejleményei azt mutatják, hogy „a szélsőjobboldaliság, a szélsőjobboldali terror és az antiszemitizmus fenyegeti leginkább szabadságon alapuló jogállamunkat”, és ezt a veszélyt nem lehet relativizálni, viszonylagossá tenni semmivel.

„Az erőszak a nyelv eldurvulásával kezdődik”, ezért össztársadalmi jelentőségű a fegyelmezettség és a mértékletesség a nyelvhasználatban – mondta.

Horst Seehofer akkori bajor miniszterelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Münchenben 2014. november 6-án.
photo_camera Horst Seehofer akkori bajor miniszterelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Münchenben 2014. november 6-án. Fotó: Sven Hoppe/DPA/AFP

A legnagyobb ellenzéki párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) szónokai sérelmezték, hogy a pártjukat széles körben felelősnek tartják a szélsőjobboldali tendenciák megerősödéséért. Szerintük nem az AfD, hanem a többi párt felelős a társadalom megosztottságáért. Gottfried Curio frakcióvezető-helyettes szerint az AfD hibáztatása olyan, mintha egy gyújtogató arra hárítaná a felelősséget a tettéért, aki bejelentette a tűzvészt.

Hanauban gyászünnepséget tartottak a február 20-i támadás áldozatainak tiszteletére. Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök beszédében kiemelte, hogy az eset nem előzmény nélküli. A merénylő tettének „előtörténete” a migrációs hátterű, a muszlim vallású, az „állítólagosan idegen” emberek kirekesztése és diszkriminációja, „a szellemi gyújtogatás és a hangulatkeltés”, és az idegennek tartott emberekre „az úgynevezett közösségi médiában kíméletlenül fröcsögő gyűlölet” – mondta.

Az államfő szerint ebben a légkörben „az uszítók egyre gátlástalanabbak, egyre nyíltabban lépnek fel”, a „terroristák” pedig „fegyvert ragadnak, és úgy érzik, megvan a felhatalmazásuk mások életének kioltására”.

Volker Bouffier tartományi miniszterelnök azt mondta, az áldozatok nem voltak idegenek, a városban születtek vagy már régóta ott éltek, „Hanau és Hessen az otthonuk, a hazájuk volt”. (MTI)