„A mi tapasztalatunk pedig az, hogy Oroszország megbízható szállító, mindig megkaptuk a szerződéses mennyiséget, mindig azon az áron kaptuk meg, amin megállapodtunk, és mindig akkor, amikorra megállapodtunk” – mondta a külügyminiszter Brüsszelben.
Erről beszélt Petr Pavel államfő, miután találkozott Petr Fiala miniszterelnökkel és Andrej Babiš volt kormányfővel, az ellenzéki Független Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnökével.
Hogy nyíltan beszélhessen a kockázatokról. „A szokásos kifogással vigasztalom magam: ha én nem tettem volna, akkor valaki más megtette volna” – mondta a 75 éves fejlesztő New York Timesnak.
A közvetlenül a határon fekvő Utcás lakóit a hatóságok felszólították, hogy korlátozzák a mozgásukat a szabadban, és azonnal jelentsék, ha látják a vadállatot.
Legalábbis ezt állítja Phil Torres, aki pár éve még maga is hirdette ezt a nagyon befolyásos, az elit egyetemeken és a Szilícium-völgyön kívül mégis alig ismert ideológiát. Mennyit vagyunk hajlandók feláldozni a távoli jövőért?
A német belügyminiszter szerint „természetesen” szélsőbaloldali veszély is van, és nagy az iszlamista terror veszélye, de az utóbbi hónapok fejleményei alapján a szélsőjobb a legfenyegetőbb.