„Az AI biztosan elég erős ahhoz, hogy olyan eseményeket okozzon, amik egymilliárd ember halálához vezetnek”
– alapozta meg Bill Gates a felhőtlen hangulatot az NBC-nek adott interjújában. A Microsoft-alapító milliárdos arról is beszélt: „mMég soha nem volt olyan erős fegyver, ami felért volna azzal, ahogy rossz szándékú emberek használják a legújabb AI-eszközöket.”
A teljes interjút az amerikai hírcsatorna csak vasárnap teszi közzé, ám előre megosztottak belőle néhány részletet. Ezekben Gates többek között arról beszélt, hogy muszáj törvénnyel korlátozni az AI-fejlesztéseket: ez nem lassítaná le drámaian a fejlődést, de segíthet elérni, hogy biztonságos mederben haladjon.
Szeptemberben az amerikai techipar több rangos képviselője is szokatlanul éles hangon figyelmeztetett az AI veszélyeire. Az Anthrophic kutatói azt állították, a mesterséges intelligencia egy évtizeden belül kipusztíthatja az emberiséget, a cég vezetőjének esszéjét pedig Sam Altman és Elon Musk is egyetértéssel fogadta. Korábban Horváth Bence a 444-en nagyobb cikkben próbálta megfejteni, hogy őszinte félelem vagy cinikus trükközés állhat a háttérben.
Közben hazánkban is egyre többen aggódnak az AI miatt: a PEW kutatása szerint a magyarok fele gondolja úgy, hogy a mesterséges intelligencia miatt állások szűnhetnek meg.
Az Anthropic több kutatója is arról beszélt, hogy az AI-modellek valós fenyegetést jelentenek az emberiségre. Mindezt kevéssel azután, hogy az OpenAI elszabadult ágensei összefogtak, közösséget szerveztek, és a kutatók tudta nélkül indítottak támadást előbb egy másik vállalat, majd maga az OpenAI rendszere ellen.
Világszerte egyszerre figyelik lelkesen és aggódva az emberek az új technológia terjedését, de a fiatalok körében sok helyen nő az aggódók aránya. A Pew Research Center 37 országban, köztük Magyarországon is vizsgálta az emberek viszonyát az AI-hoz.
Egyetlen hét alatt nagyot fordult a világ: az AI jelentette veszélyek hirtelen sokak számára váltak sokkal kézzelfoghatóbbá, és erre is reagálhattak a techvezetők. De a bedobott lassulás körül rengeteg a kérdés, a helyzetet pedig személyes ellenszenvek és a Kínával szembeni rivalizálás is bonyolítja.