Ahelyett, hogy hazaküldenék a koronavírus-gyanús betegeket a háziorvosok rendelőiből, ki kell írni az ajtóra, hogy kopogjanak be az asszisztensnek

Egészségügy
2020 március 10., 19:10

Felhívást kaptak a budapesti háziorvosok kedden, hogy új feliratot kell kitenniük a rendelőik ajtajára a fővárosi kormányhivatal utasításai alapján. Ez nem arról szól, hogy a koronavírus-gyanús betegek menjenek haza, és telefonon egyeztessenek arról, hogy szükség van-e kórházba vinni őket.

A kedden kiküldött szövegben az szerepel, hogy ha valaki láz, köhögés, nehézlégzés miatt jelentkezik, és „a tünetek jelentkezését megelőző 14 napban szoros kapcsolatban volt új koronavírussal fertőzött személlyel vagy az új koronavírus fertőzéssel érintett területen járt”, akkor 

„Ne üljön le a váróteremben, hanem azonnal jelezze ezt az asszisztensnek!” 

A szöveg úgy folytatódik, hogy „háziorvosa kikérdezi Önt tüneteiről, utazási előzményeiről, a kontaktusra vonatkozó körülményekről”.

Ha ezt ezentúl személyesen teszi meg, és az asszisztens nem tudja meggyőzni a beteget, hogy mégis inkább telefonon egyeztessenek, akkor mégis a frontvonalba dobják be a háziorvosokat. Ami nagyon rossz megoldás lenne.

Eddig a cél ugyanis az volt, hogy a koronavírussal potenciálisan megfertőzöttek ne találkozzanak személyesen a háziorvosukkal, ne menjenek be a rendelőbe, hanem hívják fel telefonon, így beszéljék végig a listát, és ha megerősíti a doktor a gyanút, akkor otthonra hívják ki a mentőt a betegért, és a területileg illetékes kórház infektológiai osztályára szállítják a beteget, ahol elkülönítve fogják ápolni. Ez aligha változott. 

Ennek ellenére sokan elmennek a rendelőbe, ahol - ha tényleg koronások - megfertőzhetik azokat, akikkel 15 percig két méteren belüli távolságban tartózkodnak. Legyen az várakozó beteg, kontrollra érkező páciens, az orvos vagy az asszisztense. Ezért volt eddig kiírva, hogy ne maradjanak ott a rendelőben.

Azzal, ha a koronavírus-gyanús betegek soron kívül bemehetnének, a rendelő előterében várakozó betegek megúszhatják a 15 perces összezárást. Viszont óriási káoszt okozhat. 

Az orvosnak és az asszisztensnek minden egyes ilyen típusú vizsgálat alatt - hiszen nem tudhatják, hogy tényleg koronás-e a beteg, az csak akkor derül ki, ha kórházba küldik, ott mintát vesznek tőle, annak az eredménye pedig másnapra megvan - védőfelszerelést kellene viselniük. Ami vagy eljutott már hozzájuk vagy nem, vagy bementek már érte egy XIII. kerületi raktárba, vagy nem. 

Háziorvoshoz azért sincs értelme menni, mert nincs tesztjük. A beteget megvizsgálása és a kikérdezés is lemegy pár perc alatt, de ha ezek megerősítik a gyanút, akkor mentőt kell hívni. Ami biztosan hosszabb ideig tart, mint 15 perc. Ezután pedig komplett fertőtlenítést kellene megrendelniük, ezt az orvos és az asszisztense nem tudja elvégezni. 

Ha utólag kiderül, hogy tényleg koronás volt a beteg, akkor a háziorvos és az asszisztens is felkerülhet a listára, mint akikkel a fertőzött szoros kapcsolatba került. Amennyiben nem viseltek megfelelő védőfelszerelést, akkor pedig karanténba is kerülhetnek. Így járt például az a 16 egészségügyi dolgozó, akik úgy látták el az egyik igazolt koronavírusos beteget a László Kórházba, hogy nem tudták, koronavírusos betegről van szó. Müller Cecília országos tiszti főorvos a mai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az egészségügyi dolgozók szerint volt rajtuk védőfelszerelés, de a biztonság kedvéért karanténba zárták őket. Az első tesztjük negatív lett, ami a tiszti főorvos szerint azt igazolja, hogy valóban viseltek védőfelszerelést.

photo_camera Mentős védőfelszerelésben Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

A háziorvosi rendelőben elvégzett személyes kikérdezés azért is problémás lehet, mert jelentősen megnőhet a várakozási idő. Ha többen is soron kívül bekéredzkednek, mert mondjuk most jöttek haza a nagykövetség felhívásának eleget téve Olaszországból, akkor akár egymásra is várhatnak azok, akik mindenképpen személyesen szeretnék megmutatni magukat a háziorvosuknak. 

Így végül nemcsak a háziorvos, az asszisztense, hanem a többi, más ok miatt várakozó beteg is nagyobb kockázatnak van kitéve, mert 15 percen túl lesznek összezárva az esetleges koronásokkal. És az sem biztos, hogy egyáltalán sorra kerülnek a háziorvosuknál a soron kívüli koronagyanús-betegek mellett.

Vagyis aki potenciális koronavírusosnak tartja magát, továbbra is először telefonon egyeztessen a háziorvosával.