A Tirolból hazatért egyik magyar az RTL Klubnak mondta el, hogy nem tesztelték őket és a karanténról se kaptak semmilyen tájékoztatást

Egészségügy
2020 április 01., 15:56

Az RTL Klub Híradója számolt be arról, hogy az Ausztriából hazaérkezett magyarok arról számoltak be, semmiféle tesztelésnek nem vetették alá őket, és a kötelező karanténról sem beszélt nekik senki. A napokban 500 olyan magyar vendégmunkás térhetett haza, aki a tiroli síturizmusban dolgoznak, és a tartomány két héttel ezelőtt kezdődött, március 13-a óta tartó lezárása miatt Ausztriában rekedtek. Helyzetükről - egyikük elmondása alapján - mi is írtunk korábban. 

Az útnak induló magyarok úgy tudták, hogy Hegyeshalomnál megmérik majd a lázukat, és megkapják a hatósági karantént jelző piros lapot is, amit az otthonuk ajtajára kell kiragasztaniuk. De az RTL Klubnak nyilatkozó egyik magyar, Kelemen Adrienn szerint ez nem így történt. Ugyan mindenki próbálta a konzul utasításait betartani, hiszen ez volt a hazautazásuk feltétele, de ezekből az előre bejelentett intézkedésekből nem történt végül semmi. Három órát kellett várakozniuk a határnál, majd simán átjutottak. 

Egy Facebook-csoportban Tirolból hazaérkező magyarok hasonló tapasztalatokról számoltak be. A hazaengedett magyarokat Szijjártó Péter külügyminiszter egy Facebook-posztban köszöntötte, és ebben külön is kiemelte a kéthetes hatósági karantén szükségességét. Ehhez képest az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján még az hangzott el, hogy mivel az Ausztriából visszatérő magyarok tünetmentesek és van negatív igazolásuk, így nem kell karanténba vonulniuk. 

Kelemen ugyanakkor elmondta az RTL-nek, hogy senki nem tesztelte őket, sőt, még orvosnál se jártak, mivel az osztrák település háziorvosa is koronavírusos volt. Müller Cecília országos tisztifőorvos a szerdai tájékoztatón már azt mondta, hogy csak az úszhatja meg a hatósági karantént, akinek van igazolása a negatív tesztről és átesett a kéthetes osztrák karanténon, de a konvojjal hazaérkező Kelemen Adrienn szerint ezt senki nem közölte velük, ahogy semmilyen papírt sem kértek el tőlük. Mint elmondta, ettől ők még most önkéntes karanténba vonulnak, és remélik, hogy a többi, Ausztriából hazatért magyar is így tesz.