Az MSZP azt kéri, halasszák el az érettségit, ha tényleg pont akkor tetőzik a járvány

oktatás
2020 április 19., 13:19

Mostanáig nem lehetett tudni egyértelműen, mikor tetőzhet a koronavírus-járvány Magyarországon - írja az MSZP, amely korábban is azt javasolta, hogy a járványügyi helyzettől függően a kormánynak legyen B terve is az érettségi lebonyolítására. 

Ma Orbán Viktor szakértői véleményekre hivatkozva bejelentette, hogy a járvány tetőzését május 3-ra várják, és a szocialisták szerint 

„ilyen körülmények között a május 4-én kezdődő írásbeli érettségit megtartani nem lehet, mert ez súlyosan veszélyezteti mind az érettségiző diákokat és tanáraikat, mind az érettségiző fiatalok hozzátartozóit.”

Az MSZP ezért azt javasolja, hogy halasszák el az érettségit arra az időpontra, amit a járványügyi szakemberek megfelelőnek tartanak. 

A közleményt Kunhalmi Ágnes, a kulturális bizottság alelnöke és Hiller István, az Országgyűlés alelnöke jegyzi, akik azt is szükségesnek tartják, hogy amennyiben az érettségi belátható időn belül mégsem tartható meg, hozzák nyilvánosságra milyen módon kívánják meghatározni az érettségi érdemjegyeket.

Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy lesz érettségi, de nem kötelező mindenkinek és csak az írásbelit tartják meg. Hogy ez mit jelent, azt egy tanárral közösen elemeztük ki ebben a cikkben. A Pedagógusok Szakszervezete pénteken azt a követelést fogalmazta meg, hogy ha a kormány ragaszkodik az írásbeli érettségi május 4-i kezdési időpontjához, minden olyan személyt teszteljenek, aki a középiskolai érettségiben részt vesz, és csak azok vizsgázhassanak vagy működhessenek közre a folyamatban, akiknek a teszteredménye negatív lett.

Frissítés: A Momentum többek között azt nehezményezi, hogy nem lesz szűrés és a kormány nem biztosít maszkokat.

link Forrás