Pesti Hírlap: Élettársa zaklatási botránya és baloldali hatalmi harc állhat Varga Ivett menesztése hátterében

Baloldalon belüli hatalmi harc, és a nemrég kirobbant zaklatási botrány állhat Varga Ivett, a BKK vezérigazgatójának keddi felmentése mögött - írja városháza közeli forrásokra hivatkozva csütörtökön a Pesti Hírlap.

A lap szerint Karácsony Gergely magyarázatával szemben, miszerint cégvezetői feladatait Varga „nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetel”,

valójában Varga élettársának, Nagy Zsoltnak nemrég kirobbant zaklatási ügye, illetve az MSZP és a DK városvezetésen belüli hatalmi harca Varga Ivett menesztésének igazi oka.

A Pesti Hírlap forrásai a „DK-s hatalomátvétel a BKK-ban.” és a „Tibor nyert.” mondatokkal kommentálták a történteket. Elmondásuk szerint a BKK másik vezető tisztségviselője, Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának elnöke, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok volt minisztere, „kinevezése első percétől kezdve konfliktusba került Nagy Zsolttal, az elektronikus jegyrendszer projektigazgatójával, Varga Ivett élettársával”.

Nagy Zsolt volt annak a BKK-n belüli zaklatási botránynak a főszereplője, amit a Magyar Nemzet szellőztetett meg  két hete, és ami miatt Karácsony Gergely főpolgármester menesztette Nagyot.

Ezek után gyengült meg még jobban Varga Ivett pozíciója is, akinek a januári kinevezését a Pesti Hírlap forrásai szerint Pető György szocialista politikus, a BKV biztonsági főnöke támogatta.

Ezen az alapon ír a lap MSZP-DK hatalmi harcról Varga menesztése hátterében, amit azonban nyíltan egyik fél politikusai sem ismertek el. Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke „hülyeségnek” nevezte a felvetést arra hivatkozva, hogy a BKK a Párbeszédhez tartozik, a legfontosabb személyi kérdések nem az MSZP és a DK közötti alkukban dőlnek el. A DK-s alpolgármester GY. Németh Erzsébet pedig nem akarta kommentálni az ügyet.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó