Egy héten belül kapott új nevet X Æ A-12 és Csongrád megye is

ÉLET
2020 június 04., 07:34

A hétvégén beszámoltunk róla, hogy Elon Musk és Grimes átnevezték a gyereküket: X Æ A-12 helyett ezentúl X Æ A-Xii lesz a neve. De nem ez volt az egyetlen nagyobb horderejű névváltoztatás a héten: mától Csongrád megyét Csongrád-Csanád megyének nevezik.

photo_camera Fotó: Rosta Tibor/MTI/MTVA

A parlament még 2017-ben elfogadta Lázár János, a térség országgyűlési képviselője javaslatát a névváltoztatásról. A szimbolikus jelentőségű lépést akkor azzal indokolták, hogy a mai Csongrád megye területének egy részét az 1950-ben megszüntetett Csanád megye területe teszi ki, amely, Csongráddal egyetemben, egyidős a magyar államisággal. Az átnevezés így éppen június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján történt meg.

A kormány korábban azt közölte, hogy a megyében élőknek nincs teendőjük a névváltoztatás miatt. A megyei kormányhivatal honlapja és elektronikus levelezési címe nem változik meg, a hatóságok bélyegezőit, a névjegykártyákat lecserélik, ez összességében egy-két millió forintos költséggel jár.