Megjelent a 444 Makro, az első nyomtatott magazinunk
2020 április 23., 12:18
Oroszország nyilvánosságra hozta atomstratégiája alapelveit
Oroszországnak a becslések szerint 4130 nukleáris robbanótöltete van, bőven elég az emberiség és a nagyobb testű állatok, de talán általában véve az egész földi élet kipusztítására. Nagyon nem mindegy, hogy ezeknek a fegyvereknek a bevetését milyen elvek mentén szabályozzák, vagyis hogy mi Oroszország alapvető nukleáris doktrínája. Június 2-án a Kreml példátlan módon nyilvánosságra hozott egy hatoldalas, "Az Oroszországi Főderáció Nukleáris Elrettentési Politikájának Alapelvei" című dokumentumot, amelyben lefektetik, hogy milyen fenyegetések elrettentésére kívánják használni nukleáris arzenáljukat, azt milyen körülmények között, milyen provokációra válaszul vetnék be, milyen feltételek mellett dönthetnek egy hagyományos konfliktus nukleáris eszkalációjáról, vagy milyen esetekben vetnének be korlátozottan, taktikai jelleggel atomfegyvereket.
Kezdjük egyből a rossz hírrel. Oroszország - ahogy egyébként az Egyesült Államok is - ugyan elrettentésről beszél, valójában első csapásra készül. Ez persze valahol logikus is: hiába van több mint négyezer atombombájuk, azt a füstölgő krátert, ami egy első csapás után maradna, még ez se tenné elrettentővé - mármint katonai értelemben. A _megelőzés_ igénye számos kellemetlenséggel jár, ezek közül is a legrémisztőbb a döntési jogkörök delegálása. Ez szintén nem egyedi, a dolgok logikájából adódóan az amerikai doktrína is ezen alapul, vagyis a sokat hangoztatott tétellel szemben nukleáris csapást nem kizárólag az elnök rendelhet el. Az Egyesült Államokban a döntés jogát már Eisenhower elnök továbbdelegálta a katonai vezetőkre, akik aztán addig delegálták tovább a jogkört, hogy végső soron mind a mai napig akár egy tengeralattjáró parancsnoka is dönthet atomfegyver bevetéséről, már amennyiben úgy ítéli meg, hogy az irányítási központ megsemmisült. Például mert nem kap visszajelzést a megkereséseire. Ezt, az amerikai atomdoktrínát a Pentagon-iratok kiszivárogtatójaként világhírű, de az amerikai atomháborús tervek kidolgozásában is fontos szerepet játszott Daniel Eklsberg bőségesen részletezte magyarul tavaly megjelent könyvében, a Végítéletgépben - amit Makró című magazinunkban melegen ajánlottam -, amely alapján csak arra a következtetésre juthatunk, hogy inkább az a fura, hogy még nem robbant ki soha véletlenül atomháború. A nukleáris fegyvereket ráadásul nem csupán egy atomcsapás elleni elrettentésnek szánják. Ahogy az aktuális, 2014-es orosz katonai doktrínában, úgy a most nyilvánosságra hozott Alapelvekben is fenntartják a lehetőséget, hogy atomfegyvereket az Oroszország ellen irányuló hagyományos támadás esetén is bevethetnek, amennyiben a támadást Oroszország létét fenyegetőnek értékelik. Azt pedig maga Putyin elnök ismerte el a Valdai Club 2015-ös tanácskozásán, hogy még egy, hagyományos robbanószerekkel felszerelt precíziós fegyverekkel a kritikus infrastruktúrára mért csapást is ilyen fenyegetésként értékelnének, vagyis atomcsapással torolnának meg. Az Alapelvekben ezt újfent megerősítik, ebben az áll, hogy az orosz atomfegyverek, támogató erők és irányítási rendszerek készültségi foka "garantálja, hogy bármilyen helyzetben [kiemelés tőlem] elfogadhatatlan méretű károkat okozzunk az agresszornak".
Mik az atomfegyverek bevetésének feltételei?
Az Alapelvek harmadik szakaszában tárgyalják, hogy milyen feltételek mellett vethetnek be atomfegyvereket, amennyiben az elrettentés nem bizonyul elégségesnek. A 19. pont négy esetet határoz meg, melyek közül az első szerint atomfegyvereket már akkor is be lehet vetni, ha riasztás érkezik egy atomtámadásról. Magyarán, nem kell megvárni a becsapódást, vagyis a megerősítést, hanem már a folyamatban levő, feltételezett támadás esetén is indulhat az atomcsapás. Ez a szintén a hidegháború időszakára visszavezethető stratégiai elképzelés alapvetően szintén az elrettentést szolgálja, ugyanakkor nagyban növeli a tévedésen alapuló atomcsapás kockázatát.
A további esetek már egyértelműbbek. Oroszország atomfegyvert vethet be,
- ha egy idegen hatalom atomcsapást mér rá;
- ha egy idegen hatalom csapást mér a kritikus kormányzati és katonai létesítmények, irányítóközpontok ellen, amellyel megzavarhatja az orosz ellencsapási képességeket;
- ha egy idegen hatalom ugyan hagyományos fegyverekkel, de Oroszország létét fenyegető agressziót indít.
Cynthia Roberts a War on the Rockson megjelent elemzésében külön kiemeli, hogy bár nem kimondottan, de orosz válaszcsapást korlátozó agresszióként értelmezhetik a politikai és hadvezetés irányítási struktúráit érő kibertámadást is. Az utolsó pontot, a hagyományos fegyverekkel intézett támadással szembeni nukleáris megtorlást pedig úgy értelmezi, hogy az már a megfélemlítés része, amivel Putyin például attól igyekszik elrettenteni az Egyesült Államokat és a NATO-t, hogy például katonai erővel próbáljanak érvényt szerezni Ukrajna területi egységének, és visszafoglalni a 2014-ben megszállt Krím-félszigetet.
Végül egy apró, de lényegi változás
Roberts nagyon hangsúlyosnak érzi, hogy az új Alapelvekben a taktikai nukleáris fegyverek - vagyis nem a város és országromboló bombák, hanem a harctéren bevethető kisebb atomfegyverek - bevetésének céljaként a korábbiakkal szemben nem a harcok Oroszország számára "kedvező", hanem csak "elfogadható" lezárását célozzák. Ez ugyanis azt jelzi Oroszország ellenfeleinek, hogy az atomfegyverekre ténylegesen elsősorban elrettentő eszközként, nem pedig a háborút Oroszország javára eldöntő fegyverként tekintenek.
Ez talán a leglényegesebb jelzés az Alapelvekben, ami egyben talán az is megvilágítja, hogy miért, és miért most született a dokumentum. Az USA és Oroszország új fegyverkezési versenyben van, aminek a legegyértelműbb jele a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek tilalmáról szóló szerződés felmondása volt amerikai részről. Trump kormánya ezt azzal indokolta, hogy Oroszország az elmúlt években, miközben rekordösszegeket költött nukleáris fegyverei modernizálására, már eleve semmibe vette a szerződés szabályait, amire válaszul az Egyesült Államok is atomarzenálja modernizálásába kezdett. Vagyis az Alapelvek elnöki rendeletként történt nyilvánosságra hozatalával Oroszország az amerikai atomháborús tervezőknek küldött jelzést arról, hogy minden kardcsörtetés közepette is alapvetően elrettentő erőként tekint nukleáris arzenáljára - még ha, mint a fenti példák mutatják, bőven számol az első csapás lehetőségével is.