• 2005-ben a Magyar Hírlapnál volt riporter, amikor Széles Gábor elkezdte szétszedni a szerkesztőséget.
• 2010 után átélte a közrádió, majd az Origo megtámadását, és szétesését, később pedig a VS-sztorit is.
• Az Index a negyedik hely, ahol felmondott.
• Interjú a magyar média egyik legtapasztaltabb és legtöbbet látott szerkesztőjével, az Index távozó politikai rovatvezetőjével, Rovó Attilával.

Politikai rovatvezetőként egyike vagy azoknak, akiknek ki kell tölteniük a felmondási idejüket az Indexnél. Hogyan zajlanak a mindennapok az utolsó hetekben?

A főszerkesztő-helyettesek mindent megtesznek, hogy működjünk, erőn felül is, de technikai értelemben elég gazdátlan a lap, mivel nincs főszerkesztőnk, Sztankóczy András és Szombathy Pál pedig, az ügyeket intéző két igazgatósági tag, személyesen, vagy mondjuk így, fizikailag nincs jelen az újság életében.

Bodolai László, azaz voltaképp a tulajdonosunk a felmondási hullám után nem sokkal szabadságolta magát, a felmondásokat is már egy általa kijelölt jogász kezelte.

Szerkesztői szempontból ez nem okoz fennakadást, de adódnak szokatlan szituációk abból, hogy az érkező újságírók még nálunk is kevesebbet tudnak a kialakult helyzetről.

Egyik nap megérkezett az új főszerkesztő-helyettes, majd másnap már távozott is. A minap az egyik érkező az épület előterében keresgélte a szerkesztőséget, ahová épp felvették. Egyszerűen nem volt, aki eligazítsa. Aztán bejött, maradt tíz percig, majd hazament. Azóta se láttuk.

Hány munkatársat mentettek fel a munkavégzés alól?

Úgy harmincat, de sokan szabadságon vannak, és aki még dolgozik - a többségnek augusztus végén jár le a felmondása -, az is inkább otthonról teszi ezt. Úgyhogy nem sokan vannak a szerkesztőségben: érzésre harmadannyian csináljuk a lapot, mint egy hónappal ezelőtt. Szellemjárta szerkesztőség lettünk. De azért készülnek saját anyagok.

Mi alapján dőlt el, hogy kinek kell még dolgoznia, kinek nem? Van, aki szerint a véleményvezéreket igyekeztek gyorsan kiszórni, hogy a csendes többséget később maradásra bírhassák.

Benne lehet, hogy akinek nyílt konfliktusa volt az igazgatósággal, vagy a Bodolaival, azt felmentették, miután megszűnt a bizalom mindkét irányból. De olyan is beleesett ebbe a körbe, akire ez nem érvényes. Nem teljesen fekete-fehér a gyakorlat.

Végül is hány újságíró marad állományban?

Nem ismerek olyan újságírót, aki maradna.

Hogy élted meg, hogy már a negyedik szerkesztőségben vagy kénytelen felmondani? Azt gondolnám, megkérgesedik az ember ennyi tapasztalattal a háta mögött.

Én folyamatosan készültem rá lelkileg. Érdekes volt látni, hogy az Indexben volt, aki még tizeniksz évvel ezelőtt a magán e-mailjét összekötötte a cégessel. Nekem ez eszembe sem jutott, mint ahogy céges telefon is járt volna nekem, de nem kértem, és az íróasztalom fiókjai is négy évig üresek voltak. Tudat alatt ott volt bennem, hogy nem szabad nagyon összefonódnom a munkahelyemmel, mert bármikor vége lehet. Sokadszorra.

Mi volt közös ezekben az esetekben?

Először mindig csak egy picit akarnak hozzányúlni a szerkesztőséghez. Egy apró megjegyzés, egy jó tanács, aztán esetleg egy hosszabb elbeszélgetés, na jó, egy-egy elbocsátás, egy kis átalakítás. Aztán már a közvetlen felettesedet rúgják ki, és ott állnak a küszöbödön. Ha elkezdődik valami, azt végig is viszik. Az elején még lehet azt hinni, hogy létezik apró, szakmailag is vállalható korrekció, de valójában nincs olyan hogy kicsit belenyúlunk, kicsit csillapítunk - előbb-utóbb mindent meg akarnak mondani. Ha ott van a piros gomb, nyomogatni fogják.

Visszaolvasva a történetedet, azért hihetetlen, hogy a Fidesz már a 2006-os választás előtt olyan befolyással bírt üzleti körökben, ami elegendő volt egy országos lap bedőléséhez. Az akkor még liberálisként ismert Magyar Hírlap a Ringiertől a szerkesztőség érintésével Széles Gáborhoz került, aki aztán néhány hónap alatt szét is szedte a szerkesztőséget. Ezt te már testközelből élted át.

Amikor 2005 őszén Széles megvette a Hírlapot, én politikai újságíróként dolgoztam ott, és pont Szombathy volt a főszerkesztőnk. Az új tulajról tudni lehetett, hogy jobboldali érzelmű, de abban bíztunk, hagy majd hagy bennünket dolgozni. És ez egy jó darabig így is volt. (Hogy Széles a Fidesszel szimpatizált, azt onnan is lehetett tudni, hogy ezzel egyidőben elindította a mélymagyar underground hamar kultikussá lett csatornáját, az Echo TV-t - szerk.)

Az első balhé 2006 márciusában, kevéssel a választások előtt tört ki, amikor Széles kérdőre vonta Szombathyt egy címlapkép miatt, amin Mikola István és Orbán Viktor szinte szerelmesen tekintenek egymásra. Széles az eset miatt ki is rúgta Szombathyt, aztán egy időre mégis visszavette. De az irányvonal már akkor látszódni kezdett.

Akkoriban le is nyilatkozta a Széles, aki egyébként sokáig MDF-tag volt, hogy jobbos újságot szeretne a Hírlapból. Aztán szót emelt azért is, amiért leközöltétek a nagy vihart kavart Mohammed-karikatúrákat is. De egyébként tudni is lehetett róla, hogy célja volt mindezzel: miniszteri posztra pályázott egy következő Fidesz-kormányban.

Igen, de azért más idők jártak még: egyáltalán nem tűnt egyértelműnek, hogy bedarálás lesz a vége, a kézi vezérlés nem volt ennyire mindennapos jelenség a médiában. Széles végül ősszel rúgta ki Szombathyt, mint kiderült később, azért, mert nem volt hajlandó megválni több vezető munkatárstól sem, akik nem tetszettek Szélesnek.

De ekkor mi még mindig hittünk abban, hogy lehet normális újságot csinálni, és személyes konfliktusról van csupán szó. Amikor pár héttel később Széles már rovatvezetőket kezdett el leszedegetni, és leváltotta Varga Gergely rovatvezetőt is, azt már nem viseltük el. Felállt az egész rovat. Ettől a pillanattól kezdve indult el a Hírlap azon az úton, aminek a végén egyszerű pártszócső lett belőle.

2007-től egészen a kormányváltásig a Kossuth Rádió szerkesztője voltál. Aztán kirúgtak.

Pedig az sem úgy indult. A közrádióban, kicsit hasonlóan a Hírlaphoz, szintén az volt az alaphangulat 2010 után, hogy lesznek kozmetikázások, de nem küldenek el mindenkit, nem mennek el a falig. Én speciel pont kaptam egy lehetőséget máshol, és még az átalakulások elején elmentem volna, de kifejezetten marasztalt az akkori vezetés. „Nem lesz itt úthenger” - emlékszem, egy akkori főszerkesztő-helyettes, későbbi intendáns, ezzel nyugtatott.

Engedték is, hogy kivonjam magam a hírszerkesztésből, és a délutáni magazinműsorhoz készíthettem anyagokat. Csak hogy értsd, többek közt olyan érzékeny közéleti témákkal foglalkoztam, mint a tihanyi levendulamezők állapota, a slow food mozgalom, vagy Amy Winehouse és az önpusztító művészek.

Aztán 2011 nyarán nagy csoportos létszámleépítés kezdődött, és kirúgtak - de nem csak engem, hanem mindenkit gyakorlatilag, aki a Kerényi György-vezette Kossuth rádióhoz érkezett, vagy úgymond nagy öreg volt, azaz akiről tudni lehetett, hogy nem hajlandó pártrádiót csinálni. Nyilvánvaló volt, hogy politikai célú tisztogatás történt.

Ez volt a következő lecke: ha egy lépésnyit beteszi a lábát a politika a médiában, nem fog megállni félúton, és megtűrni, hogy picit is megbízhatatlan emberek legyenek alkalmazásban.

Hogy szólt az indoklás?

Nem cifrázták túl. Az MTVA részéről Dobos Menyhért és még két ember ült az asztalnál, egyikük sem volt rádiós soha. Annyit mondtak, hogy a csoportos létszámleépítés engem is érint, sajnos nem számítanak a munkámra a jövőben.

Hogy kerültél az Origóhoz?

2011-ben egy volt kollégám ajánlott be a politikarovatot akkor vezető Sáling Gergőékhez.

Az Origo-sztoriban utólag az volt a legfontosabb momentum, hogy a szerkesztőség semmit nem érzékelt a rá nehezedő politikai presszióból egészen addig, amíg 2014 nyarán a Gergőt el nem küldték. Három évig teljesen szabadon dolgozhattunk.

Pedig, mint utólag kiderült, Sáling és a helyettese, Pethő András már a Lázár-botrány előtt hónapokkal, legkésőbb a választási idején nagy nyomás alatt voltak. Vaszily Miklós vezérigazgató kérésére Várhegyi Attilával kellett egyezkedniük, Lázár János és hivatala pedig a tulajdonoson keresztül próbálta elérni, hogy álljunk el a pertől, amit az államtitkár és kísérete olaszországi és svájci utazásának részletei miatt indítottunk.

(Pethő azért indított pert, mert a Miniszterelnökség nem adott részletes a 2013 nyári utazások során keletkezett, kirívóan magas értékű hotelszámlákról - szerk.)

De Sálingék teljesen elzárták ezektől a szerkesztőséget, hogy nyugodtan dolgozhassunk. Amikor 2014 nyarán Sálingot kirúgta a tulajdonos Magyar Telekom, én már rovatvezetőként dolgoztam, mégis teljes hidegzuhanyként ért a hír.

Az Origo 2014-ben az ország egyik legnagyobb független lapjának számított, de egy olyan nagyvállalat kezében volt, amely ezer szálon függött a kormánytól. Nehéz elhinni, hogy korábban ne próbálkoztak volna.

Persze, pontosan éreztük, hogy a politika figyel ránk, de a lapvezetés elzárta a szerkesztőséget a nyomás elől.

Nem sokkal Sáling kirúgása előtt a Duna Aszfaltról akartam egy nagy anyagot. Ez volt az a tiszakécskei építőcég, ami elsőként kezdett felnőni a Közgép mellé. Leutaztunk riportozni egy origós autóval. Tiszakécskén, a tulaj Szíjj László háza előtt egy biztonsági őr felírta a rendszámunkat. Mire vissszaértem a szerkesztőségbe, a Sálingot már felkérdezték, hogy ugyan mi járatban az Origo Tiszakécskén.

Ezen vegyesen röhögtünk és szörnyülködtünk, de Gergő egy szóval sem mondta, hogy ne készüljön el az anyag, csak aztán elsöpörték a történések.

Vaszily Miklós vezérigazgató, aki ma az Index mögött álló Indamedia cégcsoport társtulaja, mennyire volt jelen az Origo szerkesztőségének életében?

Nem nagyon.

Mint utólag számomra is kiderült, a politikai nyomásgyakorlást Várhegyi Attilára - volt fideszes pártigazgatóra és médiaszakértőre, Orbán Viktor családi jóbarátjára - bízták.

Eleinte csak puhatolóztak, beszélgettek emberekkel, aztán elhangoztak tanácsok, amikor pedig úgy ítélték meg, hogy túl messzire ment függetlenségében a lap, és nem volt hajlandó elállni a Miniszterelnökség perelésétől, ledobták a bombát, és Vaszily kirúgta a Sálingot.

Pethő erről nyilatkozott is annak idején. De Sáling kirúgása után egyik pillanatról a másikra annyira kristálytiszta lett mindenki számára, hogy mi történt, hogy nem lehetett maradásunk. A teljes politikarovat felállt.

Sálingék addig mozogtak ebben a helyzetben, amíg lehetett, de bebizonyosodott: nincs olyan, hogy egy kicsit adsz, ezzel nem foglalkozol, ha mással hagynak foglalkozni, hogy ezt egy kicsit lejjebb veszed a címlapról, és akkor élni hagynak. Ha egy Várhegyi Attila elkezd beszélgetni a főszerkesztővel, akkor előbb-utóbb az a főszerkesztő ki lesz rúgva.

Ennyi tapasztalat birtokodban némileg meglepő, hogy aztán elfogadtad a teljesen homályos hátterű vs.hu ajánlatát.

Nem volt annyira homályos a háttér, mert az akkori cikkekből nagyjából tudtuk, hogy Szemerey Tamás, Matolcsy unokatestvérének pénze van mögötte, és nagyon sok opcióm se volt.

Kicsit úgy voltunk vele, mint anno a Magyar Hírlapnál: tudtuk, hogy be van kötve a tulaj, de azt éreztük, hogy lehet dolgozni. Bennem nincs az, hogy elvből nem dolgozom jobbos vagy balos tulajnak, a lényeg, hogy úgy írhassak, ahogy akarok. És egy ideig volt is mozgástér, sőt tartalmilag a vs.hu-nál sem kellett kompromisszumokat kötnünk.

Annyi kérés fogalmazódott meg, hogy ne foglalkozzunk magánéleti dolgokkal, ha annak nincs köze politikához. Politikai rovatvezetőként el tudtam fogadni, hogy egy fotó egy drága autóból kiszálló politikusról önmagában nem hírértékű, és bármennyit lop is valaki, magánélete attól még lehet. Az elrettentő példa a 2013-as Tiborcz-esküvő volt. Hogy az ilyesmiket inkább hagyjuk, ha felmerülnek, mert nincs közéleti vonatkozása, hogy milyen autóval érkeznek, kin milyen ruha van és milyen a torta.

Ez már a formális tulajdonos, Száraz István irányából jött?

Erre őszintén szólva már nem emlékszem. Róla annyi emlékem van csak, hogy a karácsonyi bulikon, a szerkesztőség költözésekor, meg az évenkénti nagy értékelések alkalmával nagy beszédeket mondott, és mivel kocsmái voltak városszerte, mindenkit állandóan itatott.

És nem volt belülről érezhető jele annak, hogy honnan jön, honnan jöhet a pénz?

Nem, és ezt aztán a független konkurencia se hitte el - bizonyos tekintetben ezért is volt a vs.hu ügye mind közül a legnyomasztóbb. A kormányoldalról azt kaptuk meg, hogy engedünk a nyomásnak, a független lapok felől pedig azt, hogy kollaborálunk.

2016 áprilisában, miután az alkotmánybíróság elrendelte az adatok nyilvánosságát, kiderült, hogy az MNB alapítványai 2015 eleje óta összesen több mint 600 millió forint támogatást fizettek ki a lapnak.

Emlékszem, aznap parlamenti nap volt, és minden lap az MNB-támogatásokról cikkezett. Politikai rovatvezetőként nyilván az lett volna a feladatom, hogy beküldjek valakit az országházba, hogy kérdezzen meg a pénzekről politikusokat - azokról a pénzről, amiből, mint kiderült, egy éve működtünk. Abban a pillanatban nyilvánvaló volt, hogy itt már nem lehet hiteles lapot csinálni. Ahogy mások is, én is bejelentettem, hogy felmondok; percek alatt 15-en mondtak fel.

A legtöbbek számára máig rejtély, hogy mi volt pontosan a cél a vs.hu-val. Benned utólag összeállt a kép?

Teljesen soha nem állt össze a sztori. Az biztos, hogy az elején óriási ambíciók voltak egy menő, újvonalas portálról, ami megközelítheti az Origót és az Indexet. Sok forgalmat vettek, sok kritikus, de jó újságírót szippantottak be, készültek tök színvonalas anyagok is, és fontos volt az olvasottság. Talán fel akarták hízlalni, mielőtt eltérítik jobbra, pártos irányba. Nem tudom. Sose derült ki, mert miután a Telekom úgy döntött, eladja az Origót, Szárazék rámentek a nagy halra, és utána az egész VS-projekt fokozatosan jelentőségét is veszítette.

Amikor az Indexhez megérkeztél, akkor a Spéder-ügynek már látszottak jelei?

2016 júniusában jöttem az Indexhez, és három nappal később kezdődött el a Spéder elleni brutális lejáratókampány a kormánymédiában. Mondtam is magamnak akkor, hogy ez gyorsabb lesz, mint az eddigiek. Ehhez képest egész sokáig húztuk. Most volt négy éve, hogy itt dolgozom. Az Indexnél se érzékeltem tartalmi nyomást, soha.

Két meghatározó fordulópontja volt az azóta eltelt négy évnek. 2017 tavasza, amikor Simicska Lajos opciós szerződésén keresztül megszerezte a kiadót, és kiszervezi egy alapítványba, majd 2018 ősze, amikor a kapituláció után Oltyán József révén felfedte magát a lap mögött a NER.

Amikor Oltyán feltűnt, mennyi időt „adtál” az Indexnek? És mi változott, amikor idén márciusban megjelent Vaszily?

Bennem végig volt egy olyan bizakodás, hogy a NER szeretné maga körül tudni az Indexet, de nem akarja szétverni, főleg, mert jó pénz van benne.

Oltyánnál is azt gondoltam, hogy valaki a NER-ből elkezdte maga felé eltéríteni a pénzeket, de tartalmilag nem érdekli a dolog, vagy majd esetleg ha egyszer lenne egy óriási, valakinek nagyon fájó szupersztorink, akkor megpróbálnak közbelépni, de addig nem.

De mikor idén tavasszal Vaszily megérkezett az Indamediához, még akkor is reménykedtem benne, hogy csak a pénzeket akarják szorosabban fogni, mert Oltyán esetleg nem volt elég kemény ebben.

A csoportdinamikának is nyilván jelentősége volt abban, hogy végül teljesen kiürül a szerkesztőség. Te hogy láttad, lett volna még néhány hónapnyi mozgástér, vagy elkerülhetetlen volt az Index vége?

Létezett az az olvasat, hogy feladtuk az ostromlott várat. De én elég sok hasonlatos helyzetet átéltem ahhoz, hogy tudjam: a rendszer nem így működik. A spirál elkerülhetetlenül végigpörög.

Ha a hatalomnak módjában áll betörni valahova, akkor betör, és addig tör, amíg mindent el nem pusztít. Ha egyszer felbukkan Vaszily Miklós, és elkezdődik egy furcsa, akár gazdaságinak álcázott nyomás tíz év nemzeti együttműködés után, nincs olyan forgatókönyv, ami szerint az Index megúszhatja. Ez a rendszer logikája és természete.

És ez a természet más mint amiben az újságírók működnek. Azért is fogadott minden ilyen ügyet értetlenség a hatalom részéről is.

Amikor a Hírlaptól felálltunk, fizetésemeléssel marasztaltak. A Kossuthnál sem értették, miért akarok elmenni. Az Origónál a Sáling helyére érkező Pálmai L. Ákos főszerkesztő azzal fogadott: milyen kár, hogy nem egy sör mellett találkozunk egy kocsmában, mert biztos jól eldumáltunk volna, és sajnálja, hogy elmegyek, mert meglátom, szuper újság lesz az Origó továbbra is.

A VS-nél aztán Száraz egyik tanácsadója kiselőadást tartott, hogy nincs független újság, ha tudnánk, máshol hogyan milyen pénzek mozognak, meglepődnénk, és "csak" emiatt hülyeség szétverni az újságot.

A rendszer működtetői többnyire nem is értik, miért fontos az, hogy függetlenül és szabadon dolgozhass, és hogy miként lehet valakinek ez fontosabb még a saját egzisztenciájánál is.