Jelen volt a Kossuth Rádió és az Origo megszállásakor, testközelből élte át a VS, majd most az Index bukását. Interjú Rovó Attilával, az egyik legtapasztaltabb politikai szerkesztővel.
Az innovációs miniszter optimista.
Sonka, tojás, finom szavak, jól indul a nap.
Még hogy minden újszülött ártatlan?!?!
Fontos embereket találtak a VIP sátoron kívül.
A Magyar Hírlap értesülései szerint a volt MTA-elnök a legesélyesebb jelölt a ELKH vezetésére.
😓😢😭😰😿
A miniszter azt is elmondta, hogy jobboldali újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent.
„Az elmúlt hetek eseményei és támadásai mennyire viselik meg magánemberként?”
A kormány gyakorlatilag úgy alakítja a nyomtatott lapok piacát, ahogy neki tetszik.
Azzal érvelnek a bíróságon, hogy a sorosozó, helsinkiző Halász János nincs is jogviszonyban velük.
Széles Gábor lapjában egész Európa a magyar kormányfőt élteti.
Léket kap az agyad.
150 ezer forintba került, hogy a náci hangulatú cikkben olyanokat javasoltak, hogy a melegek ne lehessenek tanárok, színigazgatók és politikusok.
Egy féloldasas sorostervező hirdetés árából is kijön.
1705-től 2017-ig, négy sokatmondó címlappal!
Igazi, 2017-es polgári hír: a lovagkeresztes fideszes kommentelő otthagyja Széles Gábor újságát, a Magyar Hírlapot, hogy a másik kormánysegglyuk-közeli propagandakiadványban folytassa a rasszista gyűlölködést.
Nem akarok pánikot kelteni, de a Népszabadságnál is így kezdődött :(((
UPDATE: Visszajött!!! Phü!
Széles Gábor saját lapjában, a Magyar Hírlapban számolt be a felcsúti oligarcha újabb médiafogásáról.
Rég kacagtam úgy interjún, mint azon, ami ma a Magyar Hírlapban jelent meg a külügyminiszterrel.
Patkányok. Nem kevesebb, mint hatszor szerepel ez a szókép Bayer Zsolt legutóbbi publicisztikájában. Csak a szokásos. Már felháborodni sem háborodunk fel. Legyintünk. Megszoktuk már a dehumanizáló metafórákat. Szerves és szalonképes részévé vált a közbeszédnek, hogy rangos napilapok publicistái emberekre kártevőkként hivatkoznak. Miért van ez így, és jól van ez így?
Állampolgári bejelentés után vizsgálnak egy tavaly novemberi cikket. A TV2 pedig közben büntetést kapott, termékelhelyezésért.
A kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosával, Fürjes Balázzsal a Magyar Hírlap készített interjút.
A lapnak nyilatkozó szakértő szerint jelenlegi formájában a terv az egészségügy irányítási rendszerének lefejezésével egyenértékű.
A házelnök a Magyar Hírlapnak adott nagyívű interjút Európa témakörben.
Széles Gábor lapjánál azon borultak ki, hogy a viccpárt pénteken "a lap arculatával egyező módon, védjegyével, tulajdonosának, szerzőinek nevével visszaélve, az újság jellegzetes megjelenését másolva" tízezer ál-Magyar Hírlapot osztott szét, tele álhírekkel.
Annál, hogy egy laptulajdonos a saját lapjába írogat külpolitikai tárgyú cikkeket, csak egy rosszabb dolog létezik a világon: ha a tulajdonost Széles Gábornak hívják, a lapot pedig Magyar Hírlapnak. Isten irgalmazzon a Közel-Keletnek.
Bayer Zsolt kocsmai hőbörgéseket idéző publicisztikáit már nehéz fokozni. Itt van 10 olyan bevándorlóellenes fröcsögés, amit a szélsőjobb is megirigyelhetne.
A nap legbizarrabb posztjához a Magyar Hírlap hibája kellett.
Igen, még az az antigravitációs Széles Gábor is okosabb nála, akinek a lapjában beszél baromságokat a "biztonságpolitikai" """"szakértő"""".
Nem azért üzletelt tehát a Fidesz a bérgyilkossággal vádolt Portik élettársával, mert Gyurcsány/Szilvásy. De akkor vajon miért?
A milliárdos lapjában megírta: beperli a lapot, amiért lehozta az interjút. Szerinte nyilvánvalóan a baloldali jelölt kérte meg az Indexet, hogy járassa le, és próbáljon bohócot csinálni az ellenfeléből.
Stefka István is marad a lapnál, ezentúl öregbíteni fog.
"Ha dolgoztok, kapHATok enni. Coki"
A milliárdos vállalkozó a CIA-vel vizsgáltatná ki konkurenciáját. Tényleg. Ellenségei állítólag indiai kinézetű színészekkel dolgoznak.
A Magyar Hirlapban hozták le a helyesbítést, amivel sikerült mindent alulmúlni. Gratulálunk!
És a nap kérdése: mik jelentik a kereskedelmi televízióknak álcázott globális véleményhatalmi terrorgépezet legkegyetlenebb tömegpusztító fegyvereit?
A Magyar Hírlap egy elég érdekes kirándulásra viszi olvasóit a kriminológia és politika bonyolult világába. Egy-két kanyar, és máris a balliberális politikusok miatt viszik az álarcos rablók a pénzt a dohányboltokból.
Na, ki küldött el megint mindenkit az anyja keservébe?
Mondta Rogán Antal úr a Magyar Hírlapnak. Tökéletesen egyetértünk a frakcióvezető úrral, mi is pont ezért hozzuk le minden alkalommal a bentley-s Dino remek parkolási megoldásait, annak ellenére, hogy megígérte, nem fog tilosban parkolni. (MTI, de csak a Rogán úrra vonatkozó része, a többit én találtam ki)
Public debt could fall below 80pc of GDP due to early repayment of IMF loan
szemlézte a hírügynökség a Magyar Hírlapból. Ami nem sikerült a magánnyugdíjvagyon államosításával, azt most az IMF-hitel korai visszafizetésével sikerül elérni. Ha minden a tervek szerint alakul, például annyi lesz a gazdasági növekedés, mint amennyit a kormány remél, az év végére 79,2 százalékra csökkenhet az államadósság.
Illteve nem is Szíriát, hanem Basár el-Aszád diktatórikus rezsimjét – ahonnan egy delegáció most volt Észak-Koreában – szeretgette meg mai számában Széles Gábor újságja. A féloldalas cikkben Putyin orosz elnökre hivatkozva keresztényüldözésről írnak, és arról is, hogy Szaúd-Arábia megpróbálja darabokra szakítani Szíriát.
Pozsonyi Bucó cikke a Magyar Hírlapban. Akinek nem jár, az azonnal menjen megvenni, mert sajnos ingyen már nem lehet olvasni. :( A gondolkodó felháborodik az amerikai tehetségkutatóban metált éneklő kislányon és olyanokat ír, hogy a zombikultúra biztos jele, hogy Amerika az utolsókat rúgja.
"Ott még egy kislány, az kislány, copffal, masnival, kiscipőben"
"A liberalizmus felszámolta a gyerekkort"
Ráadásul megvillantja közgazdasági műveltségét is, mert szerinte nem érdemes piacot építeni a gyerekekre, hiszen a felnőtteknek van pénzük.
Ma már a média több mint felét uraljuk. Olyanokat kellett csinálnunk, mint egy bulvárlapnak, mert a Fidesznek nagyot kellett nyernie. Aki jobban meg tudja győzni az embereket, azé a hatalom. Több jobboldali milliárdos kéne a sajtóba. Erről beszélt Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője.
"Végezetül: komolyan fel kell tennünk a kérdést: összefügg-e Eduardo likvidálása azzal a ténnyel, hogy különös titkok tudójaként távozott Budapestről a végzetes bevetésre?" - teszi fel a kérdést Szentesi Zöld László, a Magyar Hírlap publicistája.
A Magyar Hírlap 2013 május 15-i számában egy Bogár László nevű, önmagát közgazdászként bemutató ember az SZDSZ nevű, önmagát liberálisként bemutató pártról ír publicisztikát.
Az megvan, amikor Rogán Antalnak sikerült a nagyon drága órájától tíz másodperc alatt eljutnia a bajnaista összeeskövőkig? Kocsis Máté jobban teljesít!
Egészen kiváló interjút készített a Magyar Hírlap saját tulajdonosával, Széles Gáborral. Az írásból egyebek közt kiderül:
A teljes interjú itt.
Civilek arra akarják rávenni a Magyar Hírlap hirdetőit, addig ne reklámozzák terméküket a napilapban, amíg a szerkesztőség a leghatározottabban el nem ítéli Bayer Zsolt cigányozó írását. A tiltakozók célja világos: hirdetői bojkott.
[caption id="attachment_1361" align="aligncenter" width="560" caption="Kitöltetlen védegyleti jelzőcédula a reformkorból. Bojkottbiankó"]
Kopácsy hercegprímás a nagyszombati posztógyárban rendelte meg a papnövendékek ruháihoz szükséges szövetet; Zala megye elkötelezett hölgyközönsége pedig a sümegi Ramasetter kékfestőüzeméből vásárolta ruháinak anyagát.
24 civil szervezet személyre szóló levélben keresett meg 14 vállalatot és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, hogy „felelős cégként” ne hirdessen tovább a rasszista, antiszemita és homofób nézeteknek rendszeresen helyet adó Magyar Hírlapban.
Látszólag semmi nem köti össze az 1845-ből és a 2013-ból való híreket. Valójában azonban igenis van közös bennük, és ez a bojkott.
Fábri Anna történésztől is tudhatjuk: a Kossuth Lajos igazgatásával 1844. október 6-án megalakuló Országos Védegylet tagjai arra kötelezték magukat, hogy hat éven át csakis hazai mesteremberekkel dolgoztatnak, és nem vásárolnak olyan külföldi iparcikket, amelyből hazai gyártmányút is lehet kapni. Honit vásárolni, a külhonit visszautasítani! A tegnap megszólított gazdasági szereplők pedig szintén saját maguknak állítottak fel etikai szabályokat; vállalták, hogy profittermelés során is felelősen viszonyulnak társadalmi problémákhoz, támogatják az esélyegyenlőséget és az etnikai békét. Sőt, egyesek azt is leírták, hogy fellépnek a hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció minden formája ellen. Az őket megkereső civil szervezetek tehát nem tesznek most egyebet, mint számon kérik a cégeken fogadkozásaikat. A reformkori védegyletiek és a mostani, a társadalmi szerepvállalás (CSR) nemes eszméjét zászlajukra tűző gazdasági társaságok egyként vállalták, hogy a magasztos cél (a hazai gyáripar megteremtése, illetve a társadalmi szolidaritás) érdekében kényelmetlenséget is elszenvedve lemondanak a közvetlen előnyről és a maximális haszonról.
Mármost kérdezhetik: nem túlzás-e az, hogy civilek kotyognak bele a napilap meg hirdetői üzleti kapcsolataiba, és bojkottra bujtogatnak? A válaszunk: nem. S hogy miért nem? Mint ismeretes, a kisebbségek ellen uszító gyűlöletbeszédnek hazánkban csak elvétve van jogi következménye, az a sokszor megfogalmazott vágy pedig, hogy előbb-utóbb működni fog majd a társadalom immunrendszere, ami veszélyes eszméket kiveti magából, mostanság messzebb áll a megvalósulástól, mint a rendszerváltás óta bármikor. A civileknek tehát új és újabb eszközöket kell bevetniük, hogy a passzivitás veszélyeire felhívják a figyelmet. A bojkott ugyan nálunk talán formabontónak számít (noha volt több ilyen kezdeményezés már), de Nyugaton a nyomásgyakorlás és a figyelemfelhívás bevett, emellett legitim változata. Ki lehet közösíteni a kuncsaftjaival komiszul bánó sarki hentesüzletet, de egy nagy hatalmú tévécsatornát is, amelyik hamisan mutat be egy népcsoportot. A forma azonban nem minden, a bojkottnak lehetnek helytelen, sőt káros céljai is, amikor például Európában a zsidó, Kelet-Afrikában pedig az indiai boltosokat kívánták elszigetelni. A legszívesebben természetesen olyan társadalmi bojkottokra emlékezünk, amelyek idővel nemzetközi bojkottá fejlődtek, és siettették például az Afrikát kizsigerelő rabszolga-kereskedelem XIX. századi felszámolását vagy a dél-afrikai apartheid rendszer kimúlását. A rendszerváltás utáni Magyarország legsikeresebb ilyen akciója pedig az egyik élelmiszergyártó multit kényszerítette meghátrálásra, amely kénytelen volt lemondani arról, hogy a keksztermelését Győrből külföldre telepítse át.
Ha egy társadalomban minden ideálisan működne, a civileknek akkor is próbára kellene tenni a cégeket: írott malaszt-e csupán vagy valódi tartalma van a sokat emlegetett CSR-nek? Mert hát a vállalás valódi tartalma mégiscsak konfliktushelyzetben mutatkozik meg igazán.
A bojkott nyilvánvalóan nem diadalmenet, nem csak a bojkott alá vett érdekeit sérti, de sokszor megnehezíti a közösség életét, másoktól is áldozatokat követel. A nemzeti gyáripar támogatásának szép eszméje a reformkori „külkereskedőket” hozta nehéz helyzetbe, akik az importra építették üzletüket. Megpróbáltak hát ügyeskedni, és hamis „honi” bélyegzővel jelölt árukkal megmenteni a forgalmukat. Az is igaz volt, hogy a cseh posztó eleinte jobb volt, mint a magyar, sőt olykor még olcsóbb is. Ezért volt, hogy a keresletnek ez az önkéntes korlátozása nem sokáig tartott, hamar kifulladt. Az állami vagy a nemzetközi bojkottnál van ugyan rá példa, hogy ki lehet kényszeríteni a korlátozást, de társadalmi bojkott csak akkor lehet igazán sikeres, ha maguk a bojkottálók érdekeltek a karantén fenntartásában.
Vajon a Magyar Hírlap eddigi hirdetőinek miféle érdekeltségük fűződne az üzleti kapcsolat szüneteltetéséhez? Felesleges azon merengeni, milyen gazdasági megfontolások állhattak eddig is egy olyan újságban való hirdetés mögött, amelyik tízezer alatti példányban fogy, mert bizonyosan lehettek ilyenek. (Errefelé egyébként is öldöklőbb a küzdelem a hirdetési pénzekért, mint az olvasókért.) Csakhogy egy állami ügynökségnél, vállalatnál vagy a megítélésére, jó hírnevére sokat adó (hiszen abból élő) multinál aligha lehet kérdéses, nem mindegy, hogyan tesz szert profitra, miféle felületen, milyen környezetben hirdeti termékét, szolgáltatását. Közismert, nem érdemes rossz hírű helyek redvás kirakataiban kínálni azokat, mert az óhatatlanul visszahat a portéka megítélésére. A világfaluban megvan az esélye arra, hogy bárminek gyorsan híre menjen: gyerekmunkásokat kizsákmányoló sportszergyárak, környezetszennyező vegyipari óriások vagy tömeggyilkosokkal bizniszelő bányavállalatok utóbb világszerte vagyonokat költöttek arra, hogy valamit kozmetikázzanak amortizálódott arculatukon. Ne legyenek illúzióink, nem csak a bűnbánat hajtotta őket, hanem a józan felismerés, ha továbbra is a zavarosban halásznak, piacokat veszítenek.
És azt se felejtsük el, hogy, bizony, a posztindusztriális korban már a kisebbségi vevőkör is számít. Mobiltelefont, bankot romák is használnak, ők is borotválkoznak vagy lottóznak, dőreség egy jelentős ügyfélkört azzal megsérteni, hogy az ellenük uszító, őket („jelentős részüket”) állatnak tituláló lapot akárcsak hirdetési pénzeikkel is támogassanak és reklámjaikkal hitelesítsék a kirekesztő, közveszélyes és hazug tartalmakat.
2009-ben Gyurcsány Ferenc állami intézmények előfizetési és hirdetési bojkottját hirdette meg a Magyar Hírlap ellen. Az akkori miniszterelnöki reakciót is egy Bayer-szöveg váltotta ki. Ennyiben azonos az akkori és a mai helyzet. De csak ennyiben. Bármilyen szándék vezette is Gyurcsány döntését, mivel egy ellenzéki lap ellen irányult, szükségszerűen tűnt pártpolitikai természetűnek, hiszen a kormány meg akart büntetni egy sajtóterméket, és a hírlap áldozati szerepbe kerülhetett. A körülmények azóta megváltoztak. Bayer ma már egy kormánypárti lap főmunkatársa, és a kormány vezető pártja egyenesen úgy foglalt állást, hogy a gyilkosokat védi, aki támadja a cigányozó írást. És az sem elhanyagolható különbség, hogy míg 2009-ben a végrehajtói hatalom vezetője lépett fel az újsággal szemben, addig most a civil világ protestál.
Mindez, persze, semmiben sem könnyít a hirdető cégek dolgán. Mérlegelniük kell. A mérleg egyik serpenyőjében ott van az uszító Bayer és lapja, amely a hatalom védelmét élvezi, a másikban pedig ott van a civileknek a kérése a hirdetések szüneteltetéséről. Utóbbi kevésnek tűnik. Önmagában az is volna, ha nem nyomna annyit a latban, hogy egy nemzetközi óriásvállalatnak manapság aligha lehet más választása, minthogy etikus lesz – vagy legalább annak látszik.
Zádori Zsolt