Büntető feljelentést tesz Lázár János a teniszszövetség volt főtitkára ellen

sport
2020 augusztus 14., 08:07

3,5 milliárd forintos költségvetési hiányt örökölt elődjétől Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség július 27-én megválasztott elnöke, de hamar sietett leszögezni: szó sincs róla, hogy ez a szövetséget addig vezető Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő felelőssége lenne.

Úgy tűnik, megvan, ki viszi el a balhét. Lázár János pénteken az MTSZ honlapján jelentette be,

haladéktalanul büntető feljelentést tesz Richter Attila, a szövetség volt főtitkára ellen.

A döntés az MTSZ keddi elnökségi ülésén született. A vezetőség azzal vádolja Richtert, hogy „elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX- IMG LLC céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére”.

Szûcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő és Richter Attila főtitkár a londoni Queen's Tennis Clubban
photo_camera Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség volt elnöke, országgyűlési képviselő és Richter Attila főtitkár a londoni Queen's Tennis Clubban Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Egyben kérik a nyomozó hatóságot, vizsgálja meg a Business Networks International Ltd. és az Emotion Gmbh cégekkel ugyancsak a volt főtitkár által kötött ügyleteket is - áll az ülésen hozott elnökségi határozatban.

Az MTSZ egyúttal Richter Attila visszahívását is kezdeményezte a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) és a Tennis Europe nemzetközi szervezetek tisztségviselői és bizottsági posztjairól.

Richter Attila még februárban mondott le a posztjáról. Az MTSZ elnöksége ezután a szövetség pénzügyi helyzete miatt teljes körű átvilágítást kért egy független pénzügyi tanácsadó cégtől. Ez a vizsgálat hozta ki a 3,5 milliárdos veszteséget,

az MTSZ pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult segítségért a hiány kiegyenlítéséhez.

Május 13-án öt elnökségi tag lemondott a tisztségéről. A júliusi rendkívüli tisztújító közgyűlésen pedig Lázár Jánost választották meg elnöknek.

Az új elnökség arról is határozott, hogy a szövetség pénzügyi konszolidációját legkésőbb 2020. december 31-ig meg kívánja valósítani, Lázár János fog tárgyalni erről a kormánnyal.

Az ártatlansága ellenére Szűcs Lajos volt elnököt az elnökség visszahívta a MOB olimpiai tagozatának tagsági képviseletéből, helyére Lázár Jánost és Schmitt Pál bukott köztársasági elnök egyik lányát, Schmitt Grétát jelölték. (via MTI)