Mészáros pénze, Menzel halála, Merkely tippje

reggel 4
2020 szeptember 07., 03:45

Így keresett rengeteg pénzt Mészáros az állam kárára. Bonyolultnak látszó manőverekkel, nagyon sok pénzre húzta le Magyarországot Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőmű körüli kavarásával. Megvette az állam elől olcsón, kivette belőle az összes pénzt, eladósította, és utána eladta az államnak drágán.

Merkely: Százezer fertőzött lehet Magyarországon. A SOTE rektora szerint nagyjából húszszorosa az igazolt fertőzéseknek a valódi szám. A második hullám több halálesetet hozhat, ezért figyelni kell az idősekre.

Sok kilométeres, karneváli hangulatú élőlánc üzent a Parlamentnek az SZFE védelmében. Nagyjából két és fél óra alatt, legalább nyolcezer tüntető érintésével, euforikus hangulatban jutott el az SZFE chartája az egyetem épületétől az Országházig.

Salman Rushdie is üzeni: az SZFE-vel van. Világhírű író állt ki a budapesti egyetem mellett.

Meghalt Jiří Menzel. A cseh filmrendező 82 éves volt.

Nem állnak le a belarusz tüntetők: százezren vonultak fel Lukasenka ellen Minszkben. „Lukasenkát a rendőrségi furgonba!” - ez volt az egyik legnépszerűbb szlogen, miközben legalább száz tüntetőt letartóztattak.

“Menjen el a francba (...) balfácánok! - Győr polgármesterének agya leolvadt a magyar-orosz meccstől. Az is kiderült Dézsi Csaba András trollgármester törölt fb-posztjából, hogy micsoda rajongója Cseri Tamásnak.

Djokovics: Szomorúságot és ürességet érzek, rendkívül sajnálom. A világelső teniszező Novak Djokovics Instagram-posztban reagált a kizárására a US Openről, miután torkon lőtt egy vonalbírót.