Merkely: Százezer fertőzött lehet Magyarországon

járvány
2020 szeptember 07., 03:16

Nagyjából húszszorosa az igazolt fertőzéseknek a valódi szám, ezek alapján körülbelül százezer beteg lehet Magyarországon

- mondta az ATV Heti napló című műsorában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

photo_camera Merkely a műsorban

Merkely szerint egyetlen intézkedéssel lehetetlen legyőzni a vírust, de például kötelezővé tenné a maszk használatát. Minél többen használják, annál nagyobb az esélye, hogy visszaszorítjuk a reprodukciós rátát, mondta a műsorban. A múlt héten ez a szám a kettőt is meghaladta, ami azt jelenti, hogy egy fertőzött legalább ennyi embernek továbbadta a vírust.

A rektor az ATV-ben azt mondta, önmagában a határok bezárásával nem állítható meg a járvány, ő viszont mégis zárt volna már korábban. „A magyarok azonban ezt láthatóan nem akarták” - Merkely szerint Horvátországtól lehetett tartani, ez pedig be is jött.

Merkely szerint lehet, hogy több haláleset lesz a második hullámban, mint az elsőben volt, még ha ezt most korai is megmondani. 3-4 hét alatt robbanhatnak be a számok, de lassítani lehet a folyamatot, ha figyelünk az idősekre - egyelőre ebben a hullámban inkább 20-30 évesek fertőzödnek meg. (ATV)