Dull Szabolcs: „Potsdamban nem szíjjal, hanem díjjal fogadtak”

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Dull Szabolcs, az Index júliusban elbocsátott főszerkesztője kapta meg az egyik legfontosabb német sajtódíjat, az M100 Médiadíjat a sajtószabadság és a független újságírás támogatásáért.

Fotó: M100Colloquium/Twitter

Dull azt írta: „A teljes távozó szerkesztőséget illeti a Media100 német szervezet idei sajtódíja, amelyet csütörtök este vehettem át Potsdamban. A nevükben mondtam köszönetet, hogy Európában is felfigyeltek erre a nem mindennapi közös kiállásra a sajtószabadság és a szabad nyilvánosság érdekében.”

Ez a beszédének a magyar változata:

„Két hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy itt fogok állni önök előtt Potsdamban, és köszönetet mondok ezért a fontos díjért.

Két hónappal ezelőtt még egy magyarországi szerkesztőségben ültem, és főszerkesztőként küzdöttem azért, hogy egyben maradjon és együtt dolgozhasson Magyarország legolvasottabb online újságjának szerkesztősége.

Két hónappal ezelőtt Magyarország leginkább összetartó szerkesztőségének vezetője voltam, amely mindig is kiállt és együtt küzdött a sajtószabadságért. A sajtószabadságért, amely a mindennapokban azt jelentette számunkra, hogy külső nyomás nélkül dolgozhatunk, és csak az olvasók érdeke számított. Ezért olvastak minket naponta százezrek, aztán milliók.

Két hónappal ezelőtt engem elbocsátottak ennek a szerkesztőségének az éléről, mert nyilvánosan jeleztem, hogy a szerkesztőség veszélyben érzi magát és az újságot. Jeleztem, hogy veszélyt jelent egy újságra, ha ismeretlen okokból kívülről bele akarnak szólni a működésébe. Elbocsátottak, mert világosan jeleztem, hogy szerintem és a szerkesztőség szerint hol van a sajtószabadság határa.

Az elbocsátásom egyértelmű határvonal volt a szerkesztőségnek: az összes újságíró felmondott, és szó nélkül otthagyta az újságot, amely nemcsak a munkahelyét, hanem az életének egy fontos részét is jelentette.

Mi nem akartunk túl sokat, csak azt, hogy ne sérüljön a két alapelvünk. Évekkel ezelőtt kinyilvánítottuk: nincs jó újság a tartalmi függetlenség és a szerkesztőség integritása nélkül. Ragaszkodtunk a végsőkig ahhoz, hogy senki ne szóljon bele kívülről, miről írunk vagy nem írunk, és hogy kivel és hogyan dolgozunk együtt.

Mi sem ismerjük a pontos okokat, miért támadták az értékeinket, és miért akarták szétrobbantani a szervezetünket. Bár elhangzott kormánypárti politikus neve az átalakítások ránk erőltetése közben, de ezt nem pártpolitikai kérdésnek tekintettük. A szerkesztőség az autonómiáját akarta megőrizni minden külső erővel szemben, és büszke vagyok a kollégáimra, hogy bebizonyították, hogy ezek valódi értékeket jelentettek számukra.

Az egész világ láthatta az egyszerre felemelő és szívszorító videót, ahogy ezek a kötelességtudó és tisztességes emberek papírral a kezükben sorban igyekeznek felmondani. Ezzel Magyarország legnagyobb újságja, ahogy addig százezrek ismerték, szerették, olvasták 21 éven keresztül, egy csapásra összeomlott.

Az elbocsátásomat és a szerkesztőség távozását néhányan szándékosan félre akarták magyarázni. A magyar kormányhoz közel álló médiában rögtön összehangolt támadás és lejárató kampány indult ellenem és a szerkesztőség ellen. Bűnösnek akartak beállítani engem és mindannyiunkat. A volt főnököm, a tulajdonos képviselője, aki kirúgott, kijelentette, hogy Németországban engem szíjon vezettek volna el a rendőrök. Úgy látom, itt, Németországban önök erről mást gondolnak: Potsdamban nem szíjjal, hanem díjjal fogadtak. Köszönöm!

Ez a megtisztelő díj azonban nem csupán engem illet, hanem az egész távozó szerkesztőséget, amely végig és mindig kiállt a szabad és független sajtóért. A 90 fős szerkesztőség majdnem összes tagja, minden újságírója felmondott és egyértelműen megmutatta, hogy nem hajlandó rossz alkukat kötni és külső nyomás alatt dolgozni. Mindannyiuknak itt lenne a helyük mellettem. Mindannyiuk nevében mondok köszönetet.

Az elbocsátásom után a kollégáimtól csak röviden tudtam búcsúzni a szerkesztőségben. Azt kértem tőlük, hogy ne hallgassunk. Ne hallgassunk a közös történetünkről, ne hallgassunk az elveinkról, ne hallgassunk az igazságról, és soha ne hallgassunk az információkról, hírekről, amelyek Magyarországon, Európában és az egész világban történnek. Hiszen ez utóbbi jelenti a valódi sajtószabadságot: amikor a lehető legtöbb embernek elmondhatjuk pontosan, mi történik a világban.

A volt kollégáim, barátaim jól értették ezt, és küzdenek a csend ellen: most megpróbálnak létrehozni egy új újságot, a Telexet. Egy olyan újságot, amely szabadon írhat bármiről és bárkiről. Egy olyan újságot, amely független a pártoktól, politikusoktól, de az oligarcháktól és más a gazdasági szereplőktől is. Egy olyan újságot, amely csak az olvasók érdekeit nézi. Hiszem, hogy ez a közösség minden támogatást megérdemel, hogy létrehozza és működtesse ezt az újságot. És akkor újra médiatörténelmet tudnak írni, ahogy két hónappal ezelőtt.

A volt kollégáim példamutatása, a volt szerkesztőségem kiállása ugyanis nem magánügy. Nem egy cég belügye. Sőt, nem is csupán magyar ügy. A szabad és független sajtóért való kiállás nem egyszerűen a magyar értékekről szólnak, hanem a közös európai értékeinkről. Így a történet, a mi történetünk egyben európai üggyé is vált.

Hálásan köszönöm, köszönjük, hogy ezzel a díjjal is ráirányították a figyelmet erre a közös európai ügyre.”

(A beszéd szíjas része arra vonatkozott, hogy az Index szerkesztőségének távozása után – a kormánypárti média mellett – Bodolai László, a lapot tulajdonló alapítvány vezetője is kommunikációs hadjáratot indított, és többek között azt mondta Dullról, akit eközben titoktartási kötelezettség terhelt, hogy a főszerkesztőt Németországban rendőrök vitték volna el üzleti titok megsértése miatt.)