„Igaz/nem igaz”-háború tört ki a két politikus között.
A luxusvilla kertjébe kihelyezett hangszóróról senki nem tud semmit, de biztos, hogy nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy tiltott helyen tartózkodik, aki odasétál.
Tavaly már úgy alakították a sajtótájékoztatót, hogy Orbán hosszú monológgal lopta a kérdezési időt, többen, így a 444 sem kapott szót, a kiválasztott újságírók pedig nem kérdezhettek vissza Orbántól.
A videót közzétevő Molnár Áron színész a kormány lemondását követelte az eset miatt.
A javítóintézet elvileg máig érvényes házirendjéből kiderül, hogy az igazgató mekkora hatalommal rendelkezett a növendékek felett.
Badumcc.
Grecsó a pokolra kívánta Pintér Sándort, ez vezetett oda, hogy talán a történelemben először egy író-költőnek címezve adott ki közleményt a Belügyminisztérium.
Igaz-e, hogy Jerevánban Moszkvicsokat osztogatnak?
Nem mi szültük őket - ennyit tudott mondani a miniszter, aki felelős azért, hogy a kórházban lévő csecsemők családhoz kerüljenek.
A Tisza Párt elnöke azt mondta, most nem előválasztás zajlik különböző pártok között, mint 2021-ben, ezért ez a Tisza belügye – akkor is, ha a második körben már bárki szavazhat a jelöltjelöltekre.
Azt nyilatkozta, nem bánt meg semmit a tavasszal történteket illetően, továbbra is akasztaná a hazaárulókat. Úgy tudjuk, végül nem engedték be a fideszes helyszínre.
De nem találják őket.
Négy éve tart a Velencei Korzó körül a vita lezárt büfékkel, felszedett térkövekkel és egymásnak üzengetésekkel.
Nagy javulás ráadásul mostanában nem várható, az előrejelzések szerint csak pár milliméter eső várható a következő egy hétben a tó térségében.
A külsős szerzőktől is elvárják, hogy eleget tegyenek az újságírás szakmai és etikai szabályainak.