Szlovákiában hétfőtől határozatlan időre bezárják a középiskolákat és átállnak a távoktatásra a járványhelyzet miatt. Az intézkedés célja a fertőzések terjedésének lassítása.
Az általános iskolákat egyelőre nem zárják be - a nemzetközi tapasztalatok szerint a járvány terjedése szempontjából a 14 évesnél idősebbek megfertőződése nagobb kockázatot jelent -, de azokban is kötelezővé teszik az arcmaszk viselését az osztálytermekben is. A szakköröket, a tanítás utáni szervezett programokat azonban az általános iskolákban is felfüggesztik.
Az óvodák működését nem korlátozzák, de a három évesnél idősebbeknek már ajánlják a maszkviselést.
Szlovákiában szombaton 1054 új fertőzöttet azonosítottak, a tesztek száma kilencezer volt. Koronavírusban elhunytként továbbra is mindössze 61 embert tartanak nyilván, de Szlovákiában kizárólag azokat számítják ide, akiknél haláluk után laborvizsgálat igazolja a fertőzést.
"A szlovákiai járványhelyzet nagyon komoly. Pillanatnyilag a családok jelentik a legkockázatosabb helyet, ahol az emberek megfertőződhetnek" - mondta Milan Krajniak, munkaügyi, népjóléti és családi ügyekért felelős miniszter a válságstáb ülése után. Ezzel arra utalt, hogy a járványhelyzet ellenére számos családi ünnepséget, lakodalmat tartottak az utóbbi hetekben, a fertőzések számának megugrását ehhez kötik.
A szükséges intézkedésekről a kormánykoalíción belül komoly viták vannak, amit jelez, hogy a Szabadság és Szolidaritás elnöke, Richard Sulík a válságstáb ülésének befejezése előtt távozott. A Facebookon ezt azzal indokolt, hogy ő nem ért egyet a vendéglők, színházak, edzőtermek bezárásával, ami szintén felmerült a tanácskozáson. Igor Matovič kormányfő felelőtlennek minősítette a viselkedését. (Via MTI)