Rovó László, az SZTE rektora kirúgta Horváth Szatmárt, az ellene etikai eljárást indító bizottság elnökét

Egészségügy
2020 október 13., 16:28

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora márciusban került be az országos hírekbe, mikor kiderült, hogy ausztriai síelése után nem vonult karanténba, hanem visszatért a munkába és betegeket is operált. Ausztriában ekkor több járványgóc is volt, éppen a síterepek környékén. Ezek után ki is derült Rovóról, hogy koronavírus-fertőzött.

A MOK Csongrád Megyei Etikai Bizottságának kezdeményezésére etikai eljárás indult ellene. Itt elfogultság miatt végül nem tárgyalták az ügyet, a csongrádi etikai bizottság tagjai ugyanis Rovó beosztottjai. A Győri Etikai Bizottsághoz került az ügy, amely felmentette a rektort.

Dr. Kunetz Zsombor Facebook-posztja szerint Rovó tegnap felmentette állásából azt a beosztottját, aki egyben a Magyar Orvosi Kamara Csongrád Megyei etikai bizottságának az elnöke is. A kirúgott orvos az egyetem pszichiátriai klinikájának docense, Horváth Szatmár. A felmondás tényét Horváth megerősítette a 24.hu-nak, de a részletekről nem nyilatkozott.

link Forrás