Szigetek, ahol normális maradt az élet

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

Október 11-én Wellingtonban, Új-Zéland fővárosában olyasmi történt, amilyet már nagyon-nagyon rég nem látott a világ: egy tömött stadionban, több tízezer ember előtt rendeztek sporteseményt. Óceánia talán legfontosabb meccsén, az Új-Zéland–Ausztrália rögbiderbin a pályán is fantasztikus dolgok történtek, de az igazán hihetetlen dolgot a nézőtéren lehetett látni.

Hihetetlen Új-Zéland: rögbimeccs tömött stadionban.Fotó: MARTY MELVILLE/AFP

Amióta 2020 elején a koronavírus az egész világon szétterjedt, néhány felelőtlen kísérletezőt leszámítva sehol sem engedélyezik a több tízezres tömegrendezvényeket. A stadionok, sportcsarnokok üresen konganak, még ahol rendeznek is sporteseményt, ott Perutól Kínáig senki nincs a lelátón. Az UEFA Európában most kezdett el kísérletezni a stadionok kapacitásának harmadáig beengedett nézőkkel, de ez is messze van attól a normalitástól, amit a sporteseményekre, koncertekre, fesztiválokra járó világ a pandémia előtt normális életnek tartott.

Az, hogy Új-Zélandon ezt a rögbimeccset ilyen körülmények közt meg merték rendezni, elég egyértelmű üzenetet közvetít: ha van ország a világon, amely sikeresen védekezik a koronavírus ellen, az a csendes-óceáni szigetország.

A szigetországoknak, különösen a kontinensektől távoli szigetországoknak persze eleve könnyebb dolga van, mint azoknak az országoknak, amelyeknek szárazföldi határai és határátkelői vannak, komoly átmenő forgalommal. Új-Zélandra szinte mindenki azokon a nemzetközi repülőtereken keresztül érkezik, amelyek nagyobbik része eleve csak Ausztráliából fogad járatokat. Az ezeken keresztül érkező külföldieket és hazaérkező új-zélandi állampolgárokat viszonylag könnyű szemmel tartania és nyomon követnie a járványügyi hatóságoknak.

De még egy ilyen elszigetelt helyen sem egyszerű dolog kordában tartani a járványt, ahogy azt a világ túlsó végén egy másik szigetország példája mutatja. Izlandon mindössze 350 ezren élnek, tizedannyian, mint Új-Zélandon, és néhány hajót leszámítva az országba mindenki annak egyetlen nemzetközi repülőterén keresztül érkezik meg. Mindkét ország egészségügyi ellátórendszere a világ legjobbjai közé tartozik, és többnyire jól képzett polgáraik felelősen viselnek a társadalom iránt. Izlandon most mégis a második hullámmal küzdenek. Pedig még azt sem lehet mondani, hogy valamit rosszul csináltak, egyszerűen csak pechük volt, és, ahogy ez a pandémia során már világszerte többször kiderült, egyetlen felelőtlen döntés is súlyos következményekkel járhat egy teljes országra.

Hiába elszigetelt hely, az első koronavírusos fertőzést Izlandon már február 28-án regisztrálták, napokkal több európai kontinentális ország, köztük Magyarország előtt is. Ma már tudjuk, hogy az első esetek jelentős részén az ausztriail Ischgl sípardicsomban vakációzó izlandiak vitték haza, és a behurcolt vírus a szigetországon belül is továbbterjedt. Az izlandi hatóságok példásan reagáltak, széleskörű tesztelési programjukat, transzparens kommunikációjukat minden szakértő dicsérte. És meg is lett az eredménye: az izlandi gócpontot gyorsan sikerült felszámolni, májusban már csak összesen 8 új fertőzést regisztráltak, az élet az országban visszatért a rendes kerékvágásba. Amit bezártak, például a kocsmákat, azt is újra lehetett nyitni.

A nyáron azonban, elsősorban annak köszönhetően, hogy Izland nem húzta le a reteszt, hanem továbbra is fogadott turistákat, ismét elkezdtek felfele kúszni a számok. Ezeket többnyire már a reykjaviki reptéren kiszűrték, így nem lett komolyabb baj, járványról Izlandon tulajdonképpen nem is lehetett beszélni. Egészen addig, amíg szeptember közepén két francia turista a karanténszabályokat megszegve – állításuk szerint félreértve – el nem ment bulizni néhány reykjaviki kocsmába.

A franciák által felkeresett vendéglátóhelyekhez mára már több száz izlandi koronavírusos eset köthető. Hiába zárták be egyből a fővárosi kocsmákat, a vírus ekkor már szabadon terjedt az országban, nem akadt fenn a reptéri ellenőrzésen. Október elejétől már naponta 60-100 fertőzést regisztrálnak és folyamatosan kúszik fel a pozitív tesztek aránya. Az egyetlen jó hír, hogy az eddigi összesen 3500 fertőzés mellett április óta nem emelkedik a halottak száma 10 fölé. Hogy miért nem halt meg azóta senki az országban, annak valószínűleg ugyanaz az oka, mint azokban az európai országokban, ahol a második hullám brutális esetszámai nem jártak olyan sok halottal mint tavasszal. Jobb gyógyszerek, okosabb egészségügyi megoldások, és főleg az, hogy a fertőzöttek átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint március-áprilisban. Kérdés, hogy ez hosszabb távon is így marad-e.

Vidám iszogatás májusban egy reykjaviki kocsmában, amikor még minden rendben voltFotó: HARALDUR GUDJONSSON/AFP

Egy főre jutó fertőzések tekintetében Izland október második hetében már a világ élmezőnyében volt. Itt pedig nagyon fontos megemlíteni, hogy ha van ország a világon, ahol a hivatalos számok a legközelebb állnak a valósághoz, ahol a legkevesebb fertőzés marad rejtve a hatóságok elől, az minden bizonnyal Izland és Új-Zéland.

Különös véletlen, hogy akárcsak Izlandon, Új-Zélandon is február 28-án észlelték először a Covid-19-et. A közel ötmilliós, tehát fél magyarországnyi szigetországban azóta mindössze 1872 fertőzést regisztráltak, amivel az egy főre jutó fertőzések számában a világ legjobbjai közt vannak, és összesen 25 halálesetükkel is nagyon jól állnak a világranglistán.

Hogy a déli féltekén még Izlandnál is sikeresebbek voltak eddig, talán azon múlt, hogy itt a kiváló egészségügyi ellátórendszer és a transzparens kommunikáció és döntések mellé illedelmes, da határozott vasszigor is párosult.

A szaporodó esetek hatására az országot március közepén gyakorlatilag elvágták a külvilágtól, és mindenkit karanténba raktak akinél csak felmerült a fertőzés gyanúja. Ennek köszönhetően április végére már csak napi egyszámjegyű volt az újonnan regisztrált fertőzések száma, és a következő hónapokban – ami a déli féltekén a koronavírus terjedésének kedvező hidegebb évszak – ez gyakorlatilag nullára csökkent. Azóta is csak néhány nap volt, amikor 10 felett volt az új fertőzések száma, és ezek is szinte mind külföldről behurcolt esetek voltak.

A szigorú szabályok alól nem volt kivétel, az egészségügyi miniszternek is nyilvános bocsánatkérés után kellett lemondania, amikor kiderült, hogy elhagyta a karanténját. A hadsereget sem féltek bevetni a járvány ellen, és augusztusban, amikor Aucklandben, az ország legnagyobb városában találtak egy fertőzöttet, közel kétmillió embernek kellett otthon maradnia néhány napig.

A vasszigor eredményének pedig mindenki örülhetett. A járványügyi intézkedéseket irányító Jacinda Ardern miniszterelnöknél az utóbbi száz évben nem volt népszerűbb politikus Új-Zélandon, és a világ demokratikus országaiban is alig van, aki versenyezhetne vele. Másfelől pedig örülhetnek az új-zélandiak is, akik a világon egyedülállóan normális életet élhetnek, ugyanolyat, mint a Covid-19 felbukkanása előtt. A szintén egész jól teljesítő ausztráloknál az év végi rögbimeccseken csak a lelátók egy részén ülhetnek majd nézők. Új-Zélandon, ha nem éri őket is olyan balszerencse, mint az izlandiakat, továbbra is nyugodtan lehet tömött sorokban, teli torokból szurkolni.