Több ezer budapesti orvos nem kér a kötöttségekkel járó béremelésből

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

Péntek délután a Telexen jelent meg egy cikk arról, hogy a Magyar Orvosi Kamara budapesti szervezete gyorsfelmérést végzett a fővárosi orvosok körében. 

A rögtönzött felmérés alapján nagyon úgy tűnik, hogy nincs túl pozitív fogadtatása annak a béremelési javasatnak, amit a miniszterelnök jelentette be nemrég, és amely súlyos feltételekhez köti az orvosjövedelmek jelentős emelését. 

Az ún. egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződés  többek között a korlátozza, illetve engedélyhez köti az orvoso másod- és harmadállások vállalását, büntethetővé teszi a hálapénzt, az egészségügyi kormányzat az egészségügyi szolgálatot teljesítő orvosokat pedig - legfeljebb 1+1 évre - át is helyezheti más szolgálati helyszínre. 

A három kérdést tartalmazó, név nélkül készült felmérést szerdán indították. 13 800 fővárosi kamarai tag kapta meg az egy perc alatt kitölthető kérdőívet. Két nap alatt 3901-en válaszoltak is. 

  • 87 százalékuk elutasítja, hogy az új jogszabály meghatározza a másod- és harmadállás vállalásának lehetőségét. 
  • Több mint 93 százalék elveti a két évre szóló áthelyezhetőséget egészségügyi vészhelyzeten kívüli időszakban. 
  • Ezen feltételek alapján a válaszadók 81,5 százaléka nem írná alá az új jogviszonyról szóló szerződést. 

Ez a 81,5 százaléka az összes budapesti orvos 22 százalékát jelenti, és már az ő kiesésük is alaposan megnehezítené az ellátás biztosítását a fővárosban. 

A felmérésre - amely önkéntes válaszadáson alapul - nehéz lenne bármennyire is reprezentatív kutatásként tekinteni, de az így is látszik belőle, hogy a budapesti orvostársadalomban erős az elutasítottsága a kormány terveinek. 

Az orvosi kamara állásfoglalása a törvényről itt olvasható. (Telex)