A koronavírus-járvány terjedésének kora tavaszi felgyorsulásakor pillanatok alatt a globális járványügy egyik legégetőbb kérdése lett, hogyan lesznek képesek megelőzni a küszöbön álló egészségügyi katasztrófát a világ legsűrűbben lakott településein.

Különösen aggasztónak tűntek az olyan szegény és túlzsúfolt városi gettók kilátásai, mint amilyen az indiai Mumbaiban található Dharavi is. Az ázsiai kontinens egyik legnagyobb városi nyomornegyedében mindössze 2,1 négyzetkilométernyi területen közel egymillió, zömmel szegény ember él. Egy részük a zsúfolt utcákon él, és koldul, más részük még zsúfoltabb, levegőtlen munkahelyeken robotol a megélhetésért.

Ezek a körülmények a lehető legszerencsétlenebbek egy olyan, helyzetben, amikor a járvány tömeges terjedése ellen a leghatékonyabban otthonmaradással, vagy legalábbis távolságtartással lehet védekezni.

Dharavinak mégis sikerült

Még az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is elismeréssel adózott a munkának, amit a mumbai szlöm vezetése a járvány megfékezéséért végzett. A Bloomberg a hétvégén részletes riportban mutatta be, miben állt ez a munka.

A 37 éves, eredetileg építőmérnök végzettségű Kiran Dighavkar tavaly került a Dharavit is magában foglaló mumbai kerülethez, önkormányzati biztosként. Előtte Mumbai történelmi belvárosában dolgozott, ahol az egyik híres pályaudvar turistabarát fejlesztését vezette, például 122 ezer dollárért építtetett nyilvánosvécé-komplexumot. Mikor a mostani munkahelyére érkezett, akkor is leginkább a körzete középosztálybeliek lakta részein kezdett kisebb fejlesztésekbe, a Dharavi gettót, aminek a rehabilitációja egyébként is évekkel korábban lekerült a napirendről, nem kezelte kitüntetett figyelemmel.

Aztán beütött a koronavírus-járvány.

Az első koronavírus-fertőzést Dharaviban áprilisban regisztrálták, egy 56 éves férfi szervezetében mutatták ki a vírust, már a halála után. Akkoriban egész Indiában mindössze kétezer koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván, a legtöbb esetben külföldről hazaérkezett embereket vagy közvetlen kontaktjaikat.

Miután a vírus megjelent Dharaviban, a mumbai városvezetés nagyon szigorú járványügyi intézkedéseket vezetett be: sok utcát ellenőrző kapuk mögé zártak, és a hatóságok emberei személyesen, vagy drónfelvételeken keresztül figyelték, hogy tényleg senki ne hagyja el a gettót. És bár a városban és máshol Indiában is voltak érvényben különböző korlátozások, ezek szigorban meg sem közelítették a Dharavi gettóban alkalmazottakat. Fontos tisztázni: a városrész hermetikus lezárása egyáltalán nem segítette a járvány megfékezését Dharaviban, az intézkedésben inkább Mumbai tehetősebb, jobb érdekérvényesítő erejű lakosságának előítéleteken alapuló félelmei mutatkoztak meg.

Dharavi vezetése hamar szembesült vele, hogy kívülről hiába nem léphet be senki a gettóba, a helyieket lehetetlenség az otthonaikban tartani. Vezetékes ivóvíz vagy szennyvízelvezetés híján ugyanis legalább vízvételezéshez vagy a vécék használatához mindenkinek el kellett hagynia a lakását, és a nagyrészt jövedelem nélkül maradt családoknak a Dharaviba érkező élelmiszer-adományokat is át kellett venniük valahogy.

Dighavkar és kollégái ekkor döntöttek úgy, hogy a lakosság otthonaiba kényszerítése helyett inkább a fertőzöttek kiszűrésére és mielőbbi elkülönítésére fordítják energiáikat.

Ahelyett, hogy megvárták volna, míg az emberek maguk jelentkeznek a vírusfertőzés tüneteivel, egészségügyi dolgozókat küldtek ki a háztartásokhoz, hogy lázméréssel és ingyenes teszteléssel kiszűrjék a fertőzötteket.

A betegeket Covid-19 esetek kezelésére specializálódott kórházakban, a velük kapcsolatba kerülőket pedig esküvői rendezvényhelyszínekből, sportközpontokból vagy iskolákból kialakított karantén-szállókon helyezték el.

Az önkormányzat dolgozóinak sokszor volt nehéz együttműködésre bírni a helyieket, akik közül többen a fekete gazdaságból szerzik a jövedelmüket, így kerülik a a hatóságokat. De Kiran Dighavkar szerint fokról fokra sikerült elnyerniük a lakosság bizalmát azzal, hogy a karanténból vagy a kórházi kezelésből hazatérő emberek jó ellátási körülményekről, és hozzáértő egészségügyi gondoskodásról tudtak beszámolni.

A megfeszített munkának köszönhetően a napi új fertőzöttek száma a májusi negyvenöthöz képest júliusra napi tíz fő alá csökkent, és bár a számok ősszel enyhén emelkedni kezdtek, szeptember végén még mindig csak 1,3 napi új eset jutott 100 ezer lakosra (Magyarországon ez ugyanebben az időszakban 8-9 körül volt). A halálozási ráta pedig egész India nagyvárosi élőhelyei közül Dharaviban az egyik legalacsonyabb.

Ha a járvány terjedésének lassulásában közre is játszik a nyájimmunitás egyre erősebb működése, az alacsony halálozási arány elvitathatatlan eredménye a Dharavi városvezetésnek. Különösen látványos a teljesítményük, ha mellé tesszük, hogy közben országos szinten egyre csak súlyosbodik a járványhelyzet: épp két hete írtunk róla, hogy India a legnagyobb koronavírus-katasztrófa felé halad, hamarosan az 1,3 milliárd lakosú országban lehet a világon a legtöbb fertőzött és halott.

Mi lesz, ha újraindul a gazdaság?

A bemutatott eredményeket azonban úgy lehetett elérni a mumbai nyomornegyed területén, hogy a helyiek nagy részének megélhetését biztosító informális gazdaság és az ipari termelőmunka teljesen leállt.

Úgy kordában tartani a vírust, hogy közben a gazdaság is működni tudjon, ez lesz Dighavkarék szerint az igazi kihívás.

A Dharavi gettóban mostanra már újra üzemel néhány munkahely, de szinte mindegyik csökkentett kapacitással. A tavaszi leállás után ugyanis a Dharavi lakosságának egyharmadát adó vendégmunkásoknak munka és jövedelem híján nem volt más választásuk, mint visszatérni szülőfaluikba. Ők most jobbára hiányoznak azokból a Dharaviban működő üzemekből, amik nem tudták leállási pénzzel Mumbaiban tartani az embereiket.

Ha a vidéki munkások visszatérnek, Kiran Dighavkar szerint az lesz a legfontosabb, hogy a munkahelyeiken, ha már a védőtávolság a legtöbbször betarthatatlan, a dolgozóknak ingyenesen biztosított legyen a megfelelő védőfelszerelés: maszkok, arcpajzsok, kesztyűk, fertőtlenítőszer. Ezeket most az önkormányzat teríti az üzemekben,

függetlenül attól, hogy legálisan vagy feketén működnek-e.

Hatezer nő vállán nyugszik

Dharaviban az önkormányzatnál folyó járványügyi munkát jellemzően helyi nők végzik. A hivatal mintegy hatezer egészségügyi dolgozó és önkéntes munkájára számíthat, sokuknak nincs is egészségügyi végzettsége, őket kifejezetten a covid-fertőzöttek hatékony kiszűrésére képezték ki.

A járvány elleni sikeres védekezés ezeknek a nőknek a munkáján múlik, ami a Bloomberg riportja alapján láthatóan nagyban alapszik a járványügyi intézkedések megfelelő kommunikációján, és a védekezés szabályainak megtanításán.

A riportban bemutatott egyik egészségügyi munkás, Sundana Bhoyar egy júliusi munkanapja elején például egy olyan családot látogatott meg, ahol az idősebb szülőpár egyik tagját pozitív tesztje óta kórházba ápolják, a vele egy háztartásban élő családtagokkal pedig Bhoyarnak kellett megértetnie, miért kell nekik is karanténba vonulniuk. Egy másik háznál, ahol a háziak kételkedtek benne, hogy ők is egy beazonosított fertőzött kontaktjai, el kellett magyaráznia, hogy 9 éves lányuk barátnője családjában találtak épp koronavírus-fertőzöttet, így az ő lakásuk fertőtlenítésére, és a lányukkal együtt az ő állapotuk folyamatos monitorozására is szükség van. A fertőtlenítést ott helyben el is intézte egy másik Bhoyarral érkező, védőruhás önkormányzati dolgozó..

Nagy kép: INDRANIL MUKHERJEE/AFP