A bécsi merénylő németországi kapcsolatait is kutatják

külföld
2020 november 06., 09:25

Három városban, Osnabrückben, Kasselben és Pinnebergben tartott házkutatásokat a német rendőrség a bécsi merénylettel összefüggésben. Négy olyan ember után nyomoznak, akik kapcsolatban állhattak a terrortámadás gyanúsítottjával, de egyelőre nem feltételezik, hogy közük lett volna az akcióhoz, írja a Reuters.

Svájcban is letartóztattak két embert, és az osztrák belügyminiszter elmondása szerint egy harmadik országgal is együttműködnek az ügyben. Ausztriában 15 embert vettek őrizetbe, mindnyájan kapcsolódnak a radikális iszlámhoz.

A Kujtim Fejzulai néven azonosított, albán származású, észak-macedón és osztrák állampolgárságú, 20 éves férfi hétfő este négy embert ölt meg, további 23-at pedig megsebesített egy belvárosi zsinagóga közelében. Kiderült, hogy júliusban Szlovákiában próbált meg lőszert vásárolni egy AK-47-esbe, amit megtagadtak tőle. Erről az osztrák hatóságok is tudtak, mégsem vizsgálták ki az ügyet.

Korábban megpróbált Szíriába utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz, viszont a török rendőrök elfogták. Ezért az osztrák bíróság 2019-ben 22 hónap börtönbüntetésre ítélte, de decemberben feltételesen szabadlábra helyezték.