Palkovics visszaadná az OTKA-pályázatok feletti döntési jogot az Akadémiának

TUDOMÁNY
2020 november 17., 12:42

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szándékai szerint a jövőben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára vezette bizottság dönthetne az OTKA (korábbi nevén Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) pályázatok nyerteseiről. Ezt Palkovics László miniszter mondta hétfőn a parlament kulturális bizottságában.

Szeptemberben Freund Tamás, a kutatóhálózatáról leválasztott MTA elnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy Palkovics olyan „vonal alatti pályázót” is a nyertesek közé emelt, aki előtte az utolsó helyen végzett a zsűri rangsorában. Palkovics akkori válaszlevelében azt írta, a 320-ból csak kilenc döntést bírált felül, és szükségesnek látja, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (miniszterelnök által kinevezett) elnöke beleszólhasson ezekbe. Hozzátette: „(...) jómagam is a tudomány művelői közé tartozom, így a tudományos kutatások értékelésére ebben a minőségemben is lehetőségem van, nem pusztán miniszterként”.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a kontaktkutatást segítõ VírusRadar alkalmazásról a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2020. szeptember 16-án
photo_camera Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

A minisztérum keddi közleményében az áll, olyan konstrukciót szeretnének kidolgozni, „amely minden érdekelt fél számára biztosíthatja majd az alapkutatások rendszerének átlátható, eredményes működését. Ennek érdekében jelenleg is zajlanak az egyeztetések az MTA és az ITM között”.