Hidvéghi Balázs: Emberek vagyunk, Szájer József is esendő, az vesse rá az első követ, aki bűntelen

életmód
2020 december 02., 16:15

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen” – mondta reggel a Kossuth Rádióban Hidvéghi Balázs, a Fidesz–KDNP EP-képviselője Szájer József drog- és szexbotrányáról.

Hidvéghi Balázs az ügyről azt mondta:

„Én Szájer Józsefet több mint 30 éve ismerem, hogy nagy megdöbbenéssel és szomorúsággal hallottam ezt a tegnapi hírt. Én őt nagyra becsülöm, és tisztelem a politikai tevékenységét, ugyanakkor esendőek vagyunk mindannyian, emberek vagyunk, ő is esendő.”

Hidvéghi szerint Szájer „ebben az esetben az egyedüli helyes döntést meghozta, lemondott, illetve bocsánatot kért”.

Hidvéghi Balázs februárban az ATV-ben
photo_camera Hidvéghi Balázs februárban az ATV-ben Gif: ATV

Az a műsorban nem hangzott el – ahogy a köztévében sem –, hogy a „Szájer-ügy” mögött pontosan mi áll: az, hogy a Fidesz alapítóját, az Alaptörvény szövegezőjét, a Fidesz és az Európai Néppárt közti híd fenntartóját egy homoszexuális orgiából az ereszcsatornán mászva, meztelenül menekülve, ecstasyval a hátizsákjában találta meg a belga rendőrség. A Fidesz egyik legismertebb politikusának esendőségére az is utal, hogy a jelentések szerint a brüsszeli hatóságok vérző kézzel találtak Szájerre.

A szintén fideszes EP-képviselő Deutsch Tamás az ATV-nek azt mondta, hogy ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem kíván senkinek a hálószobájában kutakodni.