A Magyar Orvosi Kamara elnöke hiányolja az oltási tervet az oltási tervből

koronavírus
2021 január 05., 08:55

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az ATV Startban beszélt arról, hogy hiányolja a gyakorlati kivitelezést az oltási tervből, szerinte a veszélyeztetett személyeket kellene előresorolni, ő nem abc sorrendben oltana – írja az atv.hu. Ehhez hozzátette, hogy a pedagógusok közt is vannak veszélyeztetettek, szerinte őket hamarabb kellene oltani.

Beszélt arról is, hogy az egészségügyben dolgozó kollégái sem tudják pontosan, hogy hogyan kell jelentkezni, úgy fogalmazott, nem érzik a szervezettséget. Szerinte fontos lenne az oltási hajlandóság javítása, de úgy gondolja, ehhez több információra van szükség, elmagyarázni, hogy az oltás kockázata, szövődménye teoretikus, míg a vírusé nem.

Azt is mondta, hogy a koronavírus új mutációja is bármikor megjelenhet Magyarországon, szerinte ez is azt mutatja, hogy a lezárásokat nem lehet feloldani. A mutációval kapcsolatban azt is elmondta, hogy több esetet hoz majd, de nem súlyosabbakat.