A lúgos orvos nem áll le, újabb alkotmányjogi panasszal felülvizsgáltatná a Kúria döntését

jog
január 15., péntek 4:47

Másodszorra is alkotmányjogi panaszt nyújtott be ítélete ellen Bene Krisztián, a lúgos orvosként elhíresült férfi, akit 2018 júliusában jogerősen 11 évi szabadságvesztésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélt a Kúria, lúggal öntötte le, és ezáltal megcsonkította volt barátnőjét, Renner Erikát, írja a Mérce.

A panaszt ugyan még tavaly szeptemberben nyújtotta be Bene ügyvédje, azonban erről Renner Erika és jogi képviselője, Gál András is csak most értesültek, egy blogbejegyzésből, aminek a szerzője Gál szerint „rendszeresen bombáz különböző jogi szereplőket Benét támogató üzeneteivel”.

Panaszában Bene lényegében a Kúria egy korábbi, 2019 októberben benyújtott alkotmányjogi panaszának nyomán hozott végzését támadja.

Abban a panaszban Bene azt kifogásolta, hogy szerinte megfosztották az érdemi felülvizsgálat jogától, mivel a Kúria az ügyben hozott utolsó, 2018 júliusi döntése előtt még a régi büntetőeljárási törvény volt érvényben, de a végső, jogerős ítélet meghozatalakor már az új. És míg az új törvény nem adott arra lehetőséget, hogy a másodfokon megállapított tényállást vagy a minősítést módosítsák, addig a régi értelmében lett volna ennek helye.

A panaszt az Alkotmánybíróság akkor helybenhagyta, és továbbküldte a Kúriának, azonban a Kúria 2020 júliusában úgy döntött, a korábbi jogerős ítéletet fenntartja.

Ennek a végzésnek a megsemmisítését és alaptörvény-ellenességének megállapítását követeli most Bene, fenntartva az előző érvelését, és arra hivatkozva, hogy az ítéletét nem indokolta elég alaposan a Kúria, amivel sérültek a tisztességes eljáráshoz való alapvető jogai.

A labda most az Alkotmánybíróságnál pattog, a testület befogadhatja vagy elutasíthatja Bene Panaszát. Amennyiben befogadja, akkor valamikor tárgyalás lesz róla, ha ott helyt adnak neki,

az ügy ismét a Kúria elé kerülhet.

Gál András szerint egyébként kicsi, nagyjából „0,1 százalék esély” van arra, hogy bármi változás beálljon Bene ítéletével kapcsolatban. A korábbi panasz óta egyébként az egyetlen változás a Kúria elnökének személye: a Fidesz által támogatott Varga Zsolt Andrást október 26-án szavazta a posztba az Országgyűlés. Varga alkotmánybíróként támogatta a Bene elleni eljárás felülvizsgálatát, még különvéleményt is megfogalmazott a kérdésben.

Azt jelenleg nem lehet tudni, mikorra számíthatunk alkotmánybírósági döntésre a panasszal kapcsolatban, ugyanis a bíróságot nem köti határidő a folyamat egyik lépcsőfokán sem.

Az üggyel kapcsolatos kártérítési perben nemrég, november 25-én hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék: Benének 25 millió forint kártérítést kell fizetnie Renner Erikának, „amiért megsértette a nő testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát.”