„Durva, módszeresen felépített kapcsolati erőszak” látható a Való Világban

Több 444 videó?
Szeretném

„A szemünk láttára bontakozott ki egy durva, módszeresen felépített kapcsolati erőszak, a hallgatással büntetéstől a személyiség, az önértékelés leépítésén át a verbális bántalmazásig, fenyegetésig”.

Ezt írta Mérő Vera médiakutató-publicista a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű Facebook-oldalon a Való Világ tizedik évadáról, ami az RTL II-n fut november óta. 

A bejegyzésben két párról van szó, Renátóról és Fruról, illetve Daniról és Virágról, mindkét pár a műsor alatt jött össze. Az írás a két pár közül leginkább előbbi férfitagjának viselkedését kifogásolja, a poszt szerint „a műsorban a »villa szerelmespárja« között eddig láthattunk: szexuális tárgyként használást, nyomásgyakorlásra bekövetkező aktust, hihetetlen stílusú, fenyegető alázást és fizikai erőszak belengetését is”.

A bejegyzés alatt kommentelők is hasonló dolgokat kifogásoltak, volt köztük olyan is, aki megjegyezte, hogy a reality háttérműsorául szolgáló BeleValóVilág műsorvezetője, Gáspár Győző is sokszor „alázza” a műsorban szereplő lányokat.

Gáspár Győzővel szemben hasonló kritikák már öt évvel ezelőtt, a Való Világ nyolcadik szériája alatt is felmerültek, akkor műsorvezetőként élő adásban az egyik korábbi évadban szereplő játékosnak olyan kérdéseket tette fel, mint: 

„Ha te most bemennél, melyiket roncsolnád szét?”

– utalva a műsorban szereplő nőkre, majd feltette azt a kérdést is az egyik játékban résztvevő nővel kapcsolatban: „Hogy aláznád, hogy rendeznéd le a Dinát?” Az ügyben az RTL Magyarország Marketingkommunikációs osztálya akkor azt nyilatkozta, hogy ők is megrökönyödtek, hogy ilyen kifejezések elhangozhattak az adásban, emiatt úgy döntöttek, hogy Gáspárnak egy továbbképzésen kell részt vennie.

A ValóVilág új évadát nem követem, ezért belenéztem az elmúlt napokban az RTL oldalára feltöltött videókba, és viszonylag könnyen találtam olyan részleteket, amiket a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene posztja kifogásol. 

A BeleValóVilág 56. részének végén például bemutattak egy pár perces, viccesnek szánt összeállítást arról, hogy milyen a műsor alatt összejött két játékos, Renátó és Fru kapcsolata. A körítés szerint ironikusan próbálták bemutatni, hogy milyen egy jól működő, harmonikus, meghitt és szeretetteljes kapcsolat, miközben olyan jeleneteket vágtak be a pár elmúlt heteiből, ahol Renátó minősíthetetlenül beszél Fruval, egy ponton pedig beleköp a lány szájába, amit a lány visszaköpéssel viszonoz. Ugyanebben az összeállításba bevágták azt is – amit Mérő Vera is említ írásában, miszerint a műsorban láthattunk „nyomásgyakorlásra bekövetkező aktust” –, amikor Fru többször is nyomatékosítja Renátónak, hogy a műsorban nem szeretne vele lefeküdni, majd a következő jelenetben már szexelnek.

Egy január 6-án az RTL oldalára feltöltött videóban pedig, ami a VV Renátó durván befenyítette a társait címet kapta, azt láthatjuk, hogy Renátó megharagszik a többi játékosra, amiért hangoskodnak és nem hagyják aludni, majd a feszültséget barátnőjén, Frun vezeti le, akinek felrója azt, hogy nem akar vele minden este lefeküdni, fáradtságra hivatkozva. „A faszom nyúl hozzád. (...) Biztos lehetsz benne, hogy többet nem nyúlok hozzád. Ezer százalék” – mondja Renátó a lánynak, aki ezután úgy fogalmazott:

„Nem jó érzés a Renátóval rosszban lenni, kicsit ilyen lelki terrort alkalmaz, félek tőle, amikor rosszban vagyunk, olyan dolgokat oda tud szúrni, ami az embernek annyira fáj, és ilyenkor idegesen alszom el.”

Mérő Vera Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, sokkolta, amit látott, de „ennél is jobban sokkolta a reflektálatlanság”. Majd arról írt, hogy a villában egy másik pár (Dani és Virág) kapcsolata is mutat „bántalmazó, nőelnyomó és személyiség-leépítő elemeket”, illetve megemlítette, hogy hetekkel ezelőtt történt egy olyan eset is a műsorban, amikor az egyik játékos, Vivien elmondta társainak, hogy korábban megerőszakolták, a többiek viszont megkérdőjelezték ezt. Az utóbbi, súlyos áldozathibáztató esetben egyébként az RTL Klub Reggeli című műsorába behívta beszélgetni Mérő Verát a témáról.

A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene írása után megkerestem az RTL Magyarországot, akik a kérdéseimre, hogy a műsort ért kritikák után a csatorna tervez-e bővebben foglalkozni a témával, felhívni a nézők figyelmét egy szakértő segítségével arra, hogy mit láthatnak a műsorban, esetleg tervezik-e Gáspárt egy újabb továbbképzésre küldeni, az alábbi választ küldték:

„Piacvezető televízióként a szórakoztatás mellett az is feladatunk, hogy a műsorainkban komoly témákat vessünk fel, amelyek elgondolkodtatnak, és amelyekkel az egész társadalomnak  foglalkoznia kell. A VV10 powered by Big Brother esetében, a villalakók közötti kapcsolatok és azok alakulása, megélése sokszor olyan problémákat mutat be, vet fel, amelyek a társadalomban rendszeresen előfordulnak, de a valóságban a résztvevői nem akarnak szembesülni vele, nem mernek tenni ellene, vagy egyszerűen maguk sem tudják, hogy az, amiben léteznek, káros a számukra. 

Ezek pont olyan, sokszor tabuként kezelt témák, amelyekről nem szívesen beszélnek az emberek, de a Való Világ kézzelfoghatóvá teszi ezeket, amelyeket nem lehet a szőnyeg alá söpörni.” 

Elmondták azt is, hogy az RTL Most műsorában Mérő Vera fog beszélgetni Puskás Péterrel az eseményekről. A villalakóknak az RTL Klub elmondása szerint pszichológus áll rendelkezésére, aki figyel a mentális egészségükre. 

„Az RTL Magyarország műsorvezetőinek az általuk vezetett műsorok jellegének függvényében lehetőségük van a saját stílusuk és véleményük kifejezésére. Természetesen a szerkesztők azonnal jelzik nekik, ha ez nem megfelelő módon történik” - közölték.

Mivel Mérő Vera Facebook-posztjában megemlíti, hogy amikor a műsorban „kezdtek nagyon látványosan eldurvulni a dolgok, a műsorvezető Puskás Péter korrektül megjegyezte, hogy így senkivel sem lehet beszélni, és reméli, férfitársai többsége hozzá hasonlóan kínosan érzi magát a látottaktól”, megkerestem Puskást is, aki a következőt nyilatkozta:

„Rengetegszer felteszik a kérdést, hogy aktuális-e még a ValóVilág? Látva az elmúlt napokat, heteket hónapokat, hemzseg az internet a társadalmat érintő kérdésektől a műsor kapcsán, amikre oda kell figyelni. Épp ezért tartom fontosnak, hogy felelősségteljes kommentárokat fűzzünk a villában látottakhoz, mert ennek hatására tudjuk a megfelelő irányba elmozdítani a közvélekedést. Közszereplőként mindig is kiemelkedően fontosnak tartottam, hogy kiálljak társadalmi ügyek mellett: legyen az a környezet – és állatvédelem, oktatás vagy akár a cyberbullying jelensége. Nem a trendkövetés miatt teszem ezt-ahogy sokan mások-, hanem a saját lelkiismeretemet és a világnézetemet követve. Örülök annak, hogy a ValóVilág10 powered by Big Brother készítői mindig teret adnak annak, hogy elmondhassam a saját gondolataimat – akár nem tetszésemet-, sőt rengeteg pozitív visszajelzés érkezik a nézőktől is ilyenkor: így volt ez akkor is, amikor munkahét zajlott és a lakók lusták voltak, nem akartak dolgozni és természetesen akkor is, ha verbális agresszió történt. 

Ugyanakkor van az a szint, amikor már nem csak a véleményeket kell hangoztatni, hanem magasabb szintre emelni a problémák megoldását és még jobban egyértelműsíteni kell a közönségben, hogy amit látnak, az nem elfogadható. Azt is látnunk kell, hogy ezek olyan témák, amikkel minden nap találkozhatunk az utcán, ez a műsor pedig erősen tükröt tart a társadalomnak.”