Október elején az EU bírósága kimondta, hogy a CEU magyarországi működését korlátozó törvény sérti az európai jogot. Az egyetem addigra már jórészt átköltözött Bécsbe, de ettől még Magyarországnak kötelessége módosítania a lex CEU-nak is nevezett törvényt, ez következik Magyarország EU-tagságából. Egyelőre azonban nem került a magyar parlament elé a törvény módosítása.
Szél Bernadett független parlamenti képviselő ezért rákérdezett a felsőoktatási ügyekben illetékes miniszternél, Palkovics Lászlónál, hogy mikor terjeszti be a kormány a törvényjavaslatot.
A tárca részéről Schanda Tamás államtitkár válaszolt. A lényeg az, hogy majd egyszer, de akkor az jó kemény lesz.
A válasz legkonkrétabb része szó szerint így hangzik: "A kormány az Európai Bizottsággal való párbeszéd sikeres lezárását követően, kellő időben, a magyar emberek érdekeinek megfelelően eleget tesz az Európai Unió Bírósága döntésének. Így kénytelenek leszünk Európa egyik legliberálisabb szabályozásáról áttérni valamelyik másik európai ország merev szabályozására."
A válasz alapján olyan módosításra készül a kormány, ami után az Európai Bizottság nem jelenti majd fel újra Magyarországot az EU bíróságán, viszont egy olyan tagállam példáját akarja másolni, ahol még sokkal nehezebb külföldi egyetemet alapítani, mint most Magyarországon.
Szél Bernadett a válaszhoz ezt fűzte hozzá: "Európa egyik 'legliberálisabb szabályozásáról' annyit, hogy ebbe belefér a kommunista Kínából érkező egyetem, de egy nyugati értékeket valló amerikai nem. Ne vicceljünk. Az Európai Bizottsággal való alkudozás helyett állítsa vissza a kormány a lex CEU előtti állapotot, amikor még nem önkényes politikai döntés függvénye volt, hogy egy külföldi egyetem működhet-e Magyarországon. Ennyi a házi feladat."