55 EP-képviselő kéri Ursula von der Leyent, hogy váltsa le Josep Borrellt a megalázó oroszországi látogatása miatt

eu
2021 február 09., 12:29

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének leváltására szólította fel az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent az Európai Parlament 55 tagja, akik „megalázónak” nevezték Josep Borrell múlt heti, 2 napos moszkvai látogatását.

A Riho Terras észt néppárti EP-képviselő kezdeményezésére írt, időközben a Twitterre is kikerült levélben a képviselők feleslegesnek nevezték a megalázó kimenetelű, két nappal Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítélése után tett látogatást, aminek szerintük nagyon romboló hatása van az EU megítélésére. A levél aláírói között szerepel Vincze Lóránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség EP-képviselője is.

A levél szerint Borrell Moszkvában nem volt képes megvédeni az EU értékeit és érdekeit. Nem állt ki az európai érdekek mellett akkor sem, amikor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyíltan bírálta az EU-t és az USA-t, az állítva, hogy a vezetőiket megtévesztették, és arrogánsan vádolják Oroszországot Navalnij megmérgezésének ügyében. A főképviselő hamisan tájékoztatta orosz kollégáját arról, hogy nincs szó EU-s szinten Oroszországgal szembeni szankciók bevezetéséről a Navalnij elleni orosz büntető intézkedések kapcsán – írták.

Szergej Lavrov megmutatja Josep Borrellnek, hogy merre menjen 2021. február 5-én.
photo_camera Szergej Lavrov megmutatja Josep Borrellnek, hogy merre menjen 2021. február 5-én. Fotó: Oroszország Külüminisztériuma/AFP

Borrell nem tett említést a kelet-ukrajnai helyzetről sem, viszont beszélt az orosz fejlesztésű Szputnyik V vakcina európai alkalmazásáról, pedig az oltóanyag fejlesztői még nem fordultak az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) a vakcina hivatalos uniós forgalomba hozatali engedélyének megadása iránt. Az EP-képviselők szerint a látogatás ideje alatt tett orosz bejelentés ügyében, miszerint uniós diplomatákat utasítanak ki Oroszországból, a főképviselőnek határozott jelzést kellett volna küldeni Moszkvának azzal, hogy megszakítja látogatását – írták.

Azt írják, a főképviselő téves megítélésen és önkényes döntésen alapuló moszkvai látogatása, illetve az, hogy nem volt képes kiállni az EU értékei és érdekei mellett, súlyosan károsította az EU megítélését és az uniós külügyi és biztonságpolitikai szolgálat méltóságát. „Úgy véljük, hogy az Európai Bizottság elnökének cselekednie kell, ha Borrell nem mond le magától” – írták.

Az Európai Bizottság a péntek óta egyre erősödő bírálatokra reagálva hétfőn megvédte Borrellt, úgy ítélve meg, hogy helyes lépés volt a moszkvai látogatás. (MTI)