Koronavírus-számok Magyarországon 9/20/2021
Elhunytak + 13 Σ 30 136
Kórházban + 27 Σ 380
Fertőzöttek + 1 072 Σ 818 231
Tesztek + 36 911 Σ 6 805 886
Oltottak + 4 775 Σ 5 859 814
A legújabb trendek

Összeomlott az oltási rendszer

március 5., péntek 5:51

„Úrrá kell lennünk a káoszon, együtt sikerülni fog” - posztolta csütörtök este a pusztaszabolcsi háziorvos, miután három betege is jelezte, hogy sms-ben behívták őket AstraZeneca-oltásra, hiába nemrég kapták meg az első vakcinaadagot. Szerinte az áll a háttérben, hogy az orvosok által beküldött jelentések ellenére nem törölték a központi adatbázisból azokat, akiket már beoltottak.

Miután csütörtökön beszámoltunk az első esetekről, hozzánk is tömegével érkeztek újabb levelek a káoszról. Sokan jártak úgy, mint a pusztaszabolcsiak: meglepve olvasták az sms-t, hogy máris jogosultak a második oltásra. Van, aki Sinopharm-vakcinát kapott, most mégis AstraZenecával kínálta a rendszer. Sokaknak pedig a lakóhelyüktől irreálisan távoli oltópontokra kellene utazniuk.

Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

Gyakori probléma, hogy ugyanabból a háztartásból különböző helyre hívják az embereket. Egy piliscsabai házaspár egyik tagjának Ceglédre (autóval másfél óra), a másiknak Budapestre kellene utaznia, szinte ugyanarra az időpontra. Mindketten számos krónikus betegséggel küzdenek, mozgássérültek, ami szintén nehezíti az utazást, képtelenek megoldani a helyzetet.

Pusztahencsei olvasónkat Nagyatádra hívták (autóval 2,5 óra), hozzátartozóját pedig Siklósra (autóval másfél óra). Ráadásul egyikük közös telefonszámmal regisztrált fogyatékossággal élő testvérével, és az sms-ből nem derül ki, melyiküknek kellene oltást kapnia.

Egy kiskunmajsai házaspár is nehéz helyzetbe került: egyiküknek Szegedre, másikuknak Szentesre kellene mennie szintén ugyanabban az időpontban, pedig a két város több mint 50 kilométerre van egymástól. A férj azt írta, a legszomorúbb, hogy még csak jelezni sem tudják, adják másnak az oltást, mert képtelenek így elutazni.

Van, akinek 150 kilométert kell utaznia olyan oltópontra, ahová nincs közvetlen tömegközlekedés, átszállással hajnali négykor kellene indulnia, hogy délelőtt tízre odaérjen a kórházba. Szerencsére van autója, így megoldja.

Egy másik, Budapest környéki olvasónkat Nógrád megyébe, Balassagyarmatra hívták. Sőt, valaki arról sázmolt be, hogy Győrből kellene Miskolcra utaznia. Egészen képtelen példa az is, hogy valakit a Pest megyei Tatárszentgyörgyről a 265 kilométerre levő Nagykanizsára hívtak.

Abban is nehéz logikát találni, mi alapján hívják az embereket: az oltási terv szerint a 60 év alatti krónikus betegeket oltják AstraZenecával, egy ebbe a kategóriába tartozó olvasónk mégsem kapott sms-t, ellentétben a párjával, akit viszont már beoltottak. Állítása szerint egyszerre regisztráltak.

A kedden ismertetett terv szerint a jövő hét közepéig 74 400 adag AstraZeneca-oltást adnának be, erről értesítik sms-ben a jogosultakat, ezek szerint kevés sikerrel. Emellett 250 ezer adag Sinopharm, 114 600 adag Pfizer/BioNTech és 40 800 adag Modernát is beadnának, összességében többet, mint eddig bármikor. Mégis könnyen lehet, hogy a káosz miatt nem sikerül teljesíteni a tervet.

Igaz, ez már legutóbb sem sikerült: múlt szerdától most szerdáig 368 ezer embert kellett volna beoltani, összességében pedig át kellett volna lépni a 800 ezres határt. Ebből 304 ezret sikerült teljesíteni, így csütörtök reggel 785 ezer beoltott embernél tartottunk. Ennek ellenée uniós szinten is sok magyar megkapta már a vakcina első adagját.

Frissítés: Orbán Viktor reggel azt mondta a rádióban, „van némi technikai zavar”, aminek szerinte az az oka, hogy átálltak az adatalapú oltásra, és ha az adatok nem stimmelnek, akkor semmi sem stimmel. Már leállították a rendszert, és egy operatív csoport dolgozik a megoldáson, mondta. Fontosnak tartotta hozzátenni, hogy létrehoztak egy telefonszámot, amin segítséget lehet kérni, de hogy mi ez a szám, azt a miniszterelnök nem tudta megmondani.

Később az operatív törzs a napi járványadatokról szóló közleményben lefújta a hétvégi tömeges oltásokat, majd mégis törölte az erről szóló szövegrészt.

Frissítés 2: Az operatív törzs bocsánatkérő sms-eket fog küldeni az érintetteknek, és egyelőre elhalasztják az AstraZeneca-oltások beadását. Az oltási munkacsoport vezetője nem mondta, pontosan mikorra, csak azt, hogy az érintettek rövidesen megkaphatják az oltást.