A nagy techcégek két ádáz kritikusa kerül fontos pozícióba az Egyesült Államokban

TECH
2021 március 09., 19:22

A Politico információi szerint Joe Biden amerikai elnök Lina Khant, a Columbia Egyetem jogászát fogja kinevezni a versenyjogi kérdésekért is felelős kormányhivatalba, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságba (FTC). Szintén a napokban derült ki, hogy Tim Wu lesz a Fehér Ház gazdasági tanácsadója lesz.

Lina Khan
photo_camera Lina Khan

Khan és Wu az úgynevezett big tech, azaz a legnagyobb netes óriáscégek tevékenységének rendkívül elismert és nagy hatású kritikusai, és azzal, hogy mindketten pozíciót kapnak az új kormánytól, jelzi, hogy a Biden-adminisztráció tényleg neki tervez menni a nagy óriáscégek, azaz az Amazon, a Facebook, a Google és az Apple monopóliumainak.

A lap úgy tudja, hogy a héten az FBI már elkezdte Khan átvilágítását, és ha ennek a folyamatnak vége, akkor válhat hivatalossá a bejelentés, amit még a szenátusnak is jóvá kell hagynia.

Khan és Wu kinevezése alapvető és radikális fordulatot jelenthet az amerikai kormány és a techcégek viszonyában, ahogy azt már elemzők jósolták is a választások előtt. Ebben a cikkünkben részletesen írtunk erről, illetve Khan jelentőségéről is, aki még jogászhallgatóként írta meg híressé vált tanulmányát arról, hogy az amerikai monopolellenes szabályozás miért nem tud semmit sem kezdeni az Amazonnal, és milyen változásokra lenne szükség.

Tim Wu
photo_camera Tim Wu Fotó: Wikipedia

Mint a Politico megjegyzi, Biden kinevezettjei egyben szakítást jelenthetnek a demokrata párton belüli közelmúltbeli hagyománnyal is: Barack Obama idején még magától értetődő volt, hogy a kormány és a techcégek szorosan együttműködnek egymással. Az elmúlt négy év viszont alapvető változásokat hozott a nagy techcégek megítélésében, azzal pedig, hogy a Biden-kormány a két legismertebb bigtech-ellenes szakértőt is csatasorba állítja, világos üzenetet küldhet.

Az FTC-ben Khan egyike lehet a három, demokraták által kinevezett biztosnak. 32 évesen ráadásul a bizottság történetének legfiatalabb tagja lesz. Khan a közelmúltban, még a Trump-adminisztráció alatt segítette a Képviselőház trösztellenes albizottságának munkáját, és az a bizottság 16 hónapnyi vizsálódás után nagyon súlyos megállapításokat tartalmazó jelentést állított össze, melyekről szintén ebben a cikkben írtunk hosszabban. A két kinevezéssel arra lehet számítani, hogy a jelentésben foglalt megállapítások az amerikai kormány szintjén is elhangozhatnak a közeljövőben.

A múlt héten derült ki, hogy Tim Wu pedig a Fehér Házba kerül tanácsadóként. Már akkor születtek elemzések arról, hogy vége lehet a nyugalmi állapotnak Washington és a big tech között. Wu posztja teljesen új lesz, Biden alatt lesz először az elnöknek technológiai és versenypolitikai tanácsadója, és kifejezetten az lesz a célja a munkájának, hogy olyan javaslatokkal álljon elő, melyek növelhetik a versenyt a techszektorban.