„A legvégén én állok majd a beteg mellett, és attól félek, hogy én leszek a hóhéra”

járvány
2021 március 19., 10:02

„A legnagyobb bajban nem szállok ki. De nem hiszem, hogy fél év múlva orvos leszek” - nyilatkozta lapunknak egy fővárosi kórházban dolgozó orvos, aki nem titkolja, hogy nagyon megviseli, ahogyan a harmadik hullámban el kell látniuk a soha nem látott számú, súlyos állapotban lévő covidos betegeket.

link Forrás

Azt mondja, nem az a tragédia, ha néhányakat nem tudnak megmenteni, mert mindenkit nem lehet. Ezt megtapasztalhatták már békeidőben is, korábban is kellett olyan döntéseket hozni, hogy egy beteget érdemes-e gépekkel életben tartani, belekezdeni vagy folytatni az intenzíves ellátását. Mert lehet olyan állapotban egy beteg, hogy már csak a haldoklását lehetne meghosszabbítani, a meggyógyítására, arra, hogy a betegsége előtti vagy ahhoz közeli állapotot tudjanak elérni, nincs esély. (Az intenzíves ellátás lényegében egy vagy több szerv elégtelen működésének átmeneti, mesterséges pótlása. Akkor van értelme, ha van reális esély a szerv működésének visszatérésére.)

De ez most teljesen más helyzet. Felsőbb utasításra újabb és újabb intenzíves ágyakat kell kialakítaniuk, de ha túl sok beteget próbálnak egyszerre kezelni, ott a gyógyításnak már csak minimális esélye lehet. Az orvosok eredetileg arra vannak felkészítve, hogy minden eszközük megvan a legsúlyosabb állapotban lévő betegek ellátására. Ez most messze nincs így, onnantól kezdve, hogy az oxigén- és szén-dioxid-szintet mérő eszköz, amelyet háromóránként kell használni, másik emeleten van, egészen odáig, hogy egyszerűen nincs elég intenzíves ápoló, akik szakszerűen el tudják látni a betegeket. Túl sok beteg jut nagyon kevés szakápolóra. Természetesen be tudnak segíteni a máshonnan átirányított ápolók is, de az ő tudásuk egyszerűen kevés ide, különösen ekkora nyomása alatt, ilyen sok betegnél. “Azonnal a legnagyobb viharban kellene helytállniuk az átirányított orvosoknak és ápolóknak, nem a kihajózás közben, amikor még lett volna idejük gyakorolni”.

link Forrás

Azt érzi, hogy felülről, erőszakkal bővítik az intenzíves ellátás kapacitását teljesen irreális mértékben. Szakmaiatlan döntés születik legfelül, amelyet aztán ultimátumként közölnek a kórházak vezetőivel. A főigazgatók nem mernek ellenállni, tovább tolják lefelé erőszakkal az elvárt számokat, és ez így megy egészen az intenzíves osztályokon dolgozó orvosokig. „De a legvégén én állok majd a beteg mellett, és attól félek, hogy én leszek a hóhéra.” Képtelenség ennyi beteget megfelelően ellátni. A súlyos állapotban lévő covidosok között sok az elhízott, túlsúlyos beteg, már a mozgatásuk is óriási probléma ilyen kevés ápolóval.

Az orvos szerint nagyjából a felülről megszabott kapacitás felénél lehet az
egészségügy teljesítőképességének a felső határa az intenzíves ellátásban, de már az is csak nagy kompromisszumokkal. Csak ez a tény mintha nem jutna el a döntéshozókhoz, igaz, valódi egyeztetésekről sem tud.

Szerinte a felelősök saját magukat csapták be azzal, hogy teljesen irreális
ágyszámbővítéseket írtak elő. Azt hitték, elég ezt elrendelni, az orvosok és az ápolók majd megoldják a helyzetet. És emiatt nem szigorítottak időben, amikor látták, hogy meredeken nőnek a számok. Papíron mindig ki lehet hozni, hogy van elég ágy, eszköz, orvos és nővér, de sajnos ez egyszerűen nem igaz. Az az érzése, hogy a harmadik hullám előtt valahogy már mindenki hitt abban, hogy a megkezdett oltások miatt meg lehet úszni a járvány újabb rohamát. Amikor pedig rájöttek, hogy nem, már késő volt.

A lapunknak nyilatkozó orvos azt mondja, hogy az elmúlt egy évben fel lehetett volna készíteni más területen dolgozókat is a mostani vészhelyzetre, hiszen amíg egy általános intenzíves osztályon normál esetben számos különböző betegséget kezelnek, a most intenzíven lévő koronavírusos betegek ha nem is ugyanolyan tüneteket produkálnak, alapvetően mind súlyos tüdőgyulladással küzdenek. De ő például a harmadik hullámban átvezényeltek között nem találkozott olyan orvosokkal, akiket felkészítettek volna a feladatra. Orvos egyébként még csak-csak akad, mert a műtétek elhalasztása miatt felszabadult egy részük, de szakápolóból nagyon kevés van.

Szakmailag nagyon hasznos lenne, ha a koronavírusos betegekkel kapcsolatba kerülő orvosok megoszthatnák a tapasztaltaikat más kórházakban dolgozókkal, lehetne látni akár a saját, akár a többi intézmény mortalitási adatait is, meg lehetne vizsgálni, hogy mit hol csinálnak jól vagy rosszul. Angliában például ilyen a rendszer. Nálunk nem, a tapasztalatok megosztása le van tiltva, a kórházi adatok az egészségügyön belül sem publikusak. Olyan szempontból ez nem meglepő, hogy békeidőben sem nyilvánosak az adatok, amelyekkel összehasonlíthatóvá válhatnának a kórházak. Most ez annyival fontosabb lenne, hogy lényegében menet közben tanulják az orvosok a koronavírus elleni védekezést, ahogyan azt is, hogy a különböző mutációk milyen hatással vannak a betegekre.

Kiemelt videóink