Nagyon magas a halálozás a lélegeztetettek között
2021 március 31., 20:28
„Aztán bumm, és meghal. Ezt nem lehet feldolgozni”
- Egy intenzív osztályon dolgozó orvos elmagyarázta nekünk, hogy miért lehet akár 95 százalékos is a halálozás a lélegeztetőre került koronavírusos betegek körében.
- Nem az orvosok hibája, de nagyon megviseli őket, hogy minden tudásuk ellenére is sok beteget veszítenek el.
- Szakmai magyarázat, de laikusok számára is érthetően.
„Nekünk olyan pszichés teher ez, amely során mindannyian a szakmánk kudarcát, a tehetetlenséget, a teljes orvosi hivatásunk és hitvallásunk megkérdőjelezését éljük meg” - mondta lapunknak egy orvos, aki a legsúlyosabb állapotban lévő covidos betegekért küzdő intenzív osztályok egyikén dolgozik.
Nem riogatni akar, nem is szivárogtatni. Azért kereste meg a szerkesztőségünket, mert úgy érezte, hogy az egyik cikkünkben az orvosokat tesszük felelőssé azért, mert nagyon magas, akár 95 százalékos is lehet a halálozás a lélegeztetett koronavírusos betegek körében.
„Mi kidolgozzuk még a lelkünket is a betegekért, a bűnbakok pedig ennek ellenére ismét mi vagyunk?” - tette fel a kérdést a szerkesztőségünket megkeresve az orvos.
A cikkben szereplő adat abból a részletes problématérképből derült ki, amit a covid-ellátásban tapasztaltakról állított össze a Magyar Orvosi Kamara Pintér Sándor belügyminiszter (!) kérésére.
Gyorsan tisztáztuk, hogy eszünk ágában sincs az orvosok nyakába varrni, hogy miattuk halnak meg betegek az intenzív osztályokon, és az egészségügyben dolgozókat sem akarjuk megtenni bűnbaknak. Mi nagyon szívesen bemutatnánk emberfeletti munkájukat, erre viszont nincs lehetőségünk, a kormányzat ugyanis nem engedélyezi azt.
Azt a lapunkat megkereső orvos sem tudta megoldani, hogy bemehessünk, de ezután részletesen beszámolt arról, hogy mi történik az intenzív osztályokon, és miért halnak meg nagyon sokan a koronavírus-fertőzöttek közül.
A lélegeztetőre kerülő koronavírusos betegeknél a halálozás valóban 95 százalék körüli országszerte
Az orvos szerint nem a lélegeztetés, hanem a betegség a gond, ami miatt az intenzív osztályokra kerülnek a betegek. Egy COVID-betegnél olyan súlyos a tüdőgyulladás, hogy 10 százalék vagy az alatt marad a légzőfelület.
„A tisztánlátás kedvéért egy átlagos intenzív osztályon a békeidős halálozás 20-25 százalékos. Ezeknek a betegeknek a jelentős része is géppel lélegeztetett beteg, annyi különbséggel, hogy viszonylag hamar leszoktathatók a gépről. A lélegeztetőre kerülő koronavírusos betegeknél a halálozás valóban 95 százalék körüli országszerte. Ennek maga a betegség az oka, nem pedig az, hogy lélegeztetőgépre kerülnek”
Néhány képpel illusztrálva könnyen követhető, hogyan támadja meg a tüdőt a betegség. Ahol a tüdő területe sötétebb, ott van gázcserére alkalmas, levegővel telt légzőfelület. Az első kép egy korábbi röntgenfelvétel egy beteg tüdejéről, fél évvel a fertőzés előtt, amikor maga a tüdő még egészségesnek mondható (a felvétel egyéb okokból készült), csak néhány, a korral járó elváltozás figyelhető meg.
A második kép már légzési nehézséggel járó COVID tüdőgyulladás idején készült. Hozzáértő szem látja a COVID pneumóniára jellemző képet, mindkét tüdő szélső részein, köpenyszerűen jelentkezett a tüdőgyulladás. A légzési nehézség már súlyosabb, radikálisan csökken a gázcserében részt vevő légzőfelület.
A laikusok kedvéért: a röntgenképen a sötétebb területek légtartóak, a normál tüdőképen a tüdőnek megfelelő sötétebb területet az erek világosabb rajzolata különbözteti meg más, kóros levegőgyülemektől. A világosabb területek folyadékra, váladék felszaporodására, légcserében részt nem vevő, légtelen tüdő területekre, vagy tüdőgyulladásra utalhatnak. Jelen esetben sajnos tüdőgyulladásra.
(A röntgenkép önmagában nem értékelhető, a radiológus konkrét kérdés alapján, a klinikustól kapott információkat is figyelembe véve a beteg állapota, fizikális vizsgálata, laborleletei alapján tud segíteni a megfelelő diagnózis felállításában. A klinikusi kérdést sok esetben hosszas telefonos vagy személyes konzultáció egészíti ki radiológus és klinikus közt, illetve természetesen az alapvető radiológiai diagnosztika a klinikus tudástárában is szerepel.)
A harmadik és negyedik kép már olyan súlyos állapotot mutat, ahol gyakorlatilag nincsen légzőfelület, a tüdők jelentős része kiesik a gázcseréből, a tüdőgyulladás gyakorlatilag az egész tüdőt érinti.
Lépni kell, minden ellenkező esetben a beteg perceken vagy órákon belül meghal
Van még egy fontos fogalom, az oxigénszaturáció. Ez a szám a vörösvértestekben lévő, oxigén szállítására alkalmas hemoglobin oxigénnel való telítettségét mutatja.
Normál esetben, egészséges emberen ez az érték 100 százalék. Ebben a betegségben a légzési elégtelenség léte, súlyossága főként azzal mérhető le, hogy a perifériákon (ujjak, fül) infravörös technikával mért oxigénszaturáció milyen mértékben csökken, illetve milyen módszerrel javítható.
A lélegeztetés fokozatokra osztható, a légköri levegő 21 százalékos oxigénarányát különféle eszközökkel tudják dúsítani. Két olyan arcmaszkkal rendelkeznek, amely normál, belgyógyászatinak tekinthető osztályokon is alkalmazható, az oxigén adagolására alkalmas. Az egyszerű arcmaszk 40-45 százalékra tudja dúsítani a belégzett levegő oxigéntartalmát, míg a rezervoáros maszk, közel 100 százalékos oxigénbelélegeztetést tud biztosítani (100-as maszknak is nevezik).
A következő fokozat a NIV, vagyis a non-invazív lélegeztetés. Itt már olyan, az arcra szorosan illeszkedő maszkot használnak, amely már nem csupán 100 százalék oxigén belégzését teszi lehetővé, de túlnyomást is létre tudnak hozni, hogy a légzésből kieső területeket kinyithassák, illetve nyitva is tudják tartani.
A betegségben észlelt légzési elégtelenség fokozatai:
- COVID-betegeknél középsúlyos formában a perifériás oxigénszaturáció légköri levegőt belélegezve 80-85 százalékra esik, de sima maszkos oxigénadagolás mellett rendeződik.
- A súlyos formában maszkon át, illetve úgynevezett 100-as maszkon át nagy áramlású (10 liter feletti) oxigén mellett sem éri el a szaturáció a 80 százalékot, és/vagy gyors ütemben romlik. „Ilyenkor keresnek meg minket a kollégák, és ilyenkor vesszük fel a betegeket az intenzív osztályra. Ők már az úgynevezett kritikus állapotú betegek. Megérkeznek, sok esetben 40 százalék vagy akár az alatti oxigénszaturációval, és a legtöbb esetben még éberek, sőt, adekvát válaszokat adnak a feltett kérdéseinkre. Igaz, a válasz jobbára már metakommunikációs”.
A súlyos eseteknél először minden esetben megpróbálkoznak az úgynevezett „non invazív” lélegeztetéssel az arcra szorosan illeszkedő „NIV“ maszk segítségével. Ez már valódi gépi lélegeztetés, túlnyomásos oxigén adagolásával. Sok esetben ez a lélegeztetési mód napokig biztosítja a szövetek közel normális oxigénellátását, amikor azonban már emellett a mód mellett is 75 százalék alá csökken az oxigenizáció, lépni kell, minden ellenkező esetben a beteg perceken, vagy órákon belül meghal.
A betegség több fázisú, és nagy mértékben attól függ a kimenetele, hogy időben kezelni kezdik-e a beteget, akinél a szokásosnál durvább a lefolyás. Akinél három nap alatt nem csökkennek a tünetek, minden esetben meg kellene kezdeni az antivirális terápiát háziorvosi szinten. Sok esetben azonban ez sem elegendő, sajnálatos módon a vírusfertőzés nem mindenkinél reagál a rendelkezésre álló gyógyszerekre.
A doktor szerint tudomásul kellene venni, hogy a COVID-19 betegség merőben eltér bármely eddig ismert betegségtől, és főként vírusos, fertőző betegségektől. Lefolyásában csak a kezdetekben van szerepe a vírusnak, az összes többi a szervezet túlzott válaszára, az úgynevezett citokinviharra vezethető vissza.
Súlyos depresszió fenyegeti az orvosokat
Szerencse, hogy a fertőzöttek 95 százaléka enyhe vagy tünetmentes formában vészeli át a betegséget, bár az utóbbival a hamis biztonságérzet is együtt jár, és sajnos azok az emberek, akik tünetmentesek, vagy enyhe tüneteik vannak, nagy valószínűséggel sok másik embert fertőzhetnek meg.
„Rettentően dühös tudok lenni, amikor a Hősök terén olyan emberek, akik nem fogják fel ennek a betegségnek a természetét, súlyosságát és gyors terjedését, maszk nélkül tüntetést szerveznek, de akkor is, amikor a kedves utastárs a villamoson a szája alá tolja a maszkot” - mondja a doktor.
A maszkviselés szerinte közösségekben, zárt terekben célszerűség. Az emberek mégis azt gondolják, hogy csupán politika. „A jelen politikai mellébeszélések idején sajnálatos módon részben igazuk is van, hiszen ha a politikusok bevallanák az igazságot, lehet, hogy a lakosság hozzáállása is más lenne.
A hamis biztonságérzet, mely szerint mi, egészségügyiek majd úgyis ellátjuk őket, irreális. Egy darabig még bírjuk, de az a kérdés, hogy mi mikor betegszünk meg, és nem feltétlenül COVID-dal. Sokkalta inkább olyan, stressz okozta betegségekkel, mint a magas vérnyomás betegség, a stroke, a súlyos depresszió. Ez az igazság. És ezek a tények. Itt tart az egészségügy” - hívja fel keserűen a figyelmet arra, hogy az oltás nem védi meg mindentől az egészségügyiseket.
Tapasztalata szerint az őszi elhibázott törvények és a járvány hatására sokan tervezik a pálya elhagyását, mielőtt teljesen tönkremennek. „Amikor fiatal szakorvos kollégától hallom, hogy el akarja hagyni a pályát, az több, mint aggasztó” - vázolja a közeli jövőt.
Arra a kérdésünkre, hogy hogyan lehet feldolgozni lelkileg azt, ami most a kórházakban történik, a sok elveszített beteget, az orvos azt válaszolta, hogy „gyakorlatilag sehogy. Tesszük a dolgunkat, mert muszáj, mert hátha mégis és hátha pont az a beteg meggyógyul. Aztán bumm, és meghal. Ezt nem lehet feldolgozni. Viszont jelenleg nincs idő sem pszichiáterhez fordulni, sem elmenni nyaralni. Megjegyzem, ahová kívánkoznék, valami isten háta mögötti, embertől távoli tájra, oda pillanatnyilag nem is mehetnék.”
Gyakorlatilag az összes szerv és szervrendszer működése felborul, vagy ki is esik
Megkértük a doktort, hogy próbálja elmagyarázni, mitől olyan speciális az intenzív osztályon dolgozók tudása, amit nehéz pótolni máshonnan beugró orvosokkal/ápolókkal.
„Az intenzív aneszteziológiai szaktudás merőben más, mint a mai bármelyik szakágazat. Az intenzivistának gyakorlatilag képe kell, hogy legyen minden orvostudományi szakágazat tudásanyagából, vagyis a belgyógyászat és annak szubspecialitásai, mint diabetológia, pulmonológia, endokrinológia, kardiológia, hematológia - és hosszan sorolhatnám az ezerfelé tagolt tudástárat -, mind a fejünkben kell, hogy legyen. Természetesen az apróvá tagolt belgyógyászati ágazatokat mi nem fogjuk olyan mélységekben ismerni, mint a szakágazatok területén szakvizsgát tett kollégák, de tudnunk kell felismerni, és sürgősségi szinten ellátni. Ugyanígy rálátásunk kell, hogy legyen a sebészeti ágazatokra is, főként a hasi sebészet, endokrin sebészet dolgaira, illetve, ha valaki olyan kórházban dolgozik, természetesen a traumatológia, idegsebészet területeire, vagy bármely más sebészeti szakágra. Ismernünk kell az alapvető neurológiai és pszichiátriai kórképeket, plusz: tudnunk kell a saját határainkat, mi az a limit, ahol mindenképpen be kell vonnunk az adott specialitás szakorvosát.
Most mindezekhez rakjuk hozzá az infektológiát, amit amúgy is tudnunk kell, az alapvető higiénikus ismereteket, plusz a klinikai immunológiát, amiben eddig nem nagyon kellett jártasnak lennünk, a COVID-ellátásban azonban alapvető. Gyúrjuk össze az összeset, és tegyük a kalapba azt az apró tényezőt, hogy nálunk az időfaktor igencsak magas, vagyis általában 1-2 percünk van dönteni és cselekedni. Ez az intenzív terápia. Meghatározása alapján egyébként a kiesett, vagy felborult szervfunkciók átmeneti pótlására specializálódott szakágazat.”
Azzal folytatta, hogy „COVID-ban, mint bármely más szeptikus (vérmérgezés, vagyis az egész szervezetet érintő fertőzéses) folyamatban, nem csupán egyetlen szerv, a tüdő, hanem gyakorlatilag az összes szerv és szervrendszer működése felborul, vagy ki is esik. A légzési elégtelenséget májelégtelenség, veseelégtelenség kíséri a legtöbb esetben, és szinte minden nagyon súlyos esetben keringési elégtelenség is, amit ideig-óráig gyógyszeresen tudunk javítani, hogy legalább az alapvető szervek keringését fenn tudjuk tartani. A gyógyszeres keringéstámogatásnak azonban megvannak a maga árnyoldalai is, a végtagi és kevésbé létfontosságú erek szűkítése révén a keringés mesterséges fenntartásával párhuzamban a keringésből kieső területről méreganyagok és a szervezet kémhatását savassá tévő anyagok szabadulnak fel, a káros köröket tovább rontva”.
Ha a citokinek - szervezetünkben dolgozó hormonszerű anyagok - kellőképpen tudnak dolgozni, akkor többek között mikroembolizáció léphet fel a tüdőben, az agyban, de akár a májban, vesében vagy bármely más szervben is, függetlenül a megelőző, illetve terápiás véralvadásgátló, vagy akár vérrögoldó terápiától.
„Ma már egyre inkább körvonalazódik az is, hogy hiába lépünk fel a túlzott citokinreakció ellen gyógyszeresen, az erre kitalált terápia sem alkalmas a kialakuló ördögi körök megakasztására. A korábban nagy reményekkel kecsegtető ECMO (extracorporalis membrán oxigenizáció, tüdőpótló kezelés) és a citoszorb kezelés (vértisztító eljárás a citokin reakció megfékezésére) sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. A gond, a legfőbb gond az, hogy ez a dög nem tudja a gyógyszertant sem, és a kórélettant sem” - véli az orvos.
Az intenzív osztályokon fekvő lélegeztetett beteg esetében az a szomorú helyzet, hogy a doktor szerint pillanatnyilag minden próbálkozásuk kudarcba fullad, a gyógyszeres kezeléstől az eszközös és szervpótló kezelésekig bezárólag. „A betegség Janus-arcú, naponta tud más és ismét más kórlefolyásokkal szolgálni. Ha mi, orvosok már azt reméljük, hogy kezdjük megismerni a kórlefolyást, a következő nap már másik szövődménnyel áll elő. A lényeg az, hogy a széles szakmai összefogás és a tapasztalatok megosztása ellenére pillanatnyilag a vírus áll nyerésre a magas szintű orvostudománnyal szemben.”
(A címlapkép egy lyoni kórház intenzív osztályán készült.)