Az idősödő társadalom nem omlik feltétlenül a nyakunkba, de ehhez az államnak jó előre el kell kezdenie alkalmazkodni

• Az Eötvös Csoport Erőforrás vagy teher az idősödő társadalom? címmel rendezett nemrég online előadást, melyet Chikán Attila moderált, vendégei pedig Gál Róbert Iván társadalomkutató és Medgyesi Márton közgazdász-szociológus voltak.
  
• Az idősödés jóléti rendszerre gyakorolt hatása nem annyira az életkortól, sokkal inkább az életszakaszok hosszától függ, és az életszakasz-változásokra kellene leginkább fókuszálnia a társadalompolitikának.
  
• Az effektív nyugdíjkorhatár Magyarországon gyorsan nőtt az utóbbi évtizedekben, a várható élettartam ezzel szemben tulajdonképpen csökkent.
  
• A tőkefelhalmozás mellett az emberi tőkébe is invesztálni kell, a jövő időseinek eltartása ugyanis a jövő termelőképességétől függ.
  

Gál Róbert Iván az előadásában főként az aktív és az időskor szakaszhatárainak változásaira, a várható élettartam kérdéseire, valamint az idősödés egyenlőtlenségeire koncentrált. Elsőként tisztázta, hogy idősödés alatt általában azt értjük, ha egy társadalomban a 65 év fölöttiek aránya nő, a fiatalabbaké pedig csökken. Ez a tendencia a termékenység csökkenésének és a várható élettartam növekedésének együttes eredménye, arról viszont nincs tudományos egyetértés, hogy a két tényező közül melyik a dominánsabb.

Az idősödés önmagában nem rizikófaktor

Az idősödő társadalmakban előfordulhat, hogy ha a gazdasági növekedés lelassul, akkor idővel elszegényedik, és eltartási válság alakul ki. Nem mellékes az sem, hogy az idősödés egyenlőtlen folyamat, prózaibban fogalmazva: nem mindenki engedheti meg magának anyagilag, hogy megöregedjen.

Az idősödő társadalmakra jellemző, hogy politikailag stabilabbak, az innovációs készségük viszont gyengébb.

A politikai emlékezet egyre homályosabbá válik. A háztartások szerkezet is megváltozik, részben amiatt, hogy a férfiak és nők várható élettartama közötti különbség csökken.

Gál hangsúlyozta, hogy az idősödés nem önmagában jelent kockázatot, hanem akkor, ha nem kísérik időben elkezdett, következetesen véghez vitt alkalmazkodási lépések. Csakhogy az eddigi megfigyelések szerint

a legtöbb társadalom nem tud időben, kellő kitartással elkezdeni reagálni ilyen jövőbeli kihívásokra, pedig ezekkel a lassulási és eltartási válság nemcsak megelőzhető, de jelentősen enyhíthető is lenne.

A szakember viszont ennél fontosabbnak tartja az idősödésből fakadó egyenlőtlenségeket, és ezért olyan policykat, intézkedéseket érdemes szerinte megvalósítani, amelyek az alkalmazkodást segítik.

Az effektív nyugdíjkorhatár- ez az érték azt becsüli meg, hogy mikor fog valaki kilépni a munkaerőpiacról - Magyarországon nagyon gyorsan nőtt az utóbbi évtizedekben. A mélypont 1998-ban volt, ehhez képest az effektív nyugdíjkorhatár 2019-re 6,4 évvel növekedett.

A várható élettartam ezzel szemben tulajdonképpen csökkent az elmúlt 25 év alatt, sőt az elmúlt 8 évben kifejezetten gyors ütemben. Ez azonban nem magyar sajátosság, világszerte megfigyelhető. A várható élettartam javulása az idősebb munkavállalási életkorban volt tetten érhető: ez teljes egészében az munkaerőpiacon jelent meg, nem pedig a szociális ellátórendszerben, tehát a javulást nem kísérte az idősek munkanélkülivé válása.

A kulcs az aktív és időskori életszakasz aránya

A társadalomkutató szerint az aktív és az időskor között húzott, előre rögzített választóvonal (hazánkban a 64-65 év) valójában nem mond semmit, ezek az életszakaszok ugyanis gyorsan és sokat képesek változni. Úgy fogalmazott, hogy a 62 az új 55, és ez a következő évtizedekben még inkább elcsúszhat. Szerinte

az idősödő társadalmak legfontosabb kérdése inkább az, hogy az életszakaszok arányai megváltoznak-e, és hogy az aktív vagy az idős szakaszok fognak-e jobban megnyúlni.

A szakirodalomban erről sincs egyetértés, vannak olyan kutatók, akik szerint az időskor relatív hossza nem nő tovább, másik részük szerint viszont igen. Abban viszont már szélesebb körben egyetértenek a téma szakértői, hogy ez a szakaszhatár befolyásolható, és annál könnyebben, minél hamarabb és minél kitartóbban kezd el egy társadalom ehhez alkalmazkodni.

A rendszerváltás idején az akkori 55-64 évesek több mint 80 százaléka csak alapfokú végzettséggel rendelkezett, ugyanebben a korosztályban 2011-ben már majdnem háromnegyedüknek volt érettségije, és közülük kétszer annyian szereztek diplomát is, mint korábban. Ez jól szemlélteti, hogy a nyugdíjkorhatár emeléséhez időben kell invesztálni az emberi tőkébe, emellett pedig az embereket is arra kell buzdítani, hogy ők maguk is fektessenek be saját magukba.

Gál szerint azt is érdemes pontosítani a köztudatban, hogy

a kapcsolat az egészségügyre és az oktatásra való anyagi ráfordítások és az effektív nyugdíjkorhatár emelkedése között korántsem automatikus,

sőt el is lehet rontani (erre Franciaországot hozta példaként).

Ráadásul, még ha az aktív és időskor közötti szakaszhatár rugalmas is, a korfa egyenetlenségei is befolyásolhatják azt. Ha az átlagnál népesebb korcsoportok jelennek meg az idősek közt, akkor az okozhat lassulási és eltartási problémákat, hazánkban a Ratkó-nemzedék és az ő unokáik képeznek ilyen csoportot.

Egyenlőtlenségek a rendszerben

Nem elhagyangolható az a szempont sem, hogy az emberitőke-beruházás lassan érnek be, azonban azt, ami elmaradt, gyakran lehetetlen később visszafordítani, ilyen például a gyerekkori oktatási deficit és az egézsésgromlás is.

Az idősödés egyenlőtlenségeire visszatérve, a határvonal csupán egy átlag, a valóságban sokkal nagyobb a szóródás.

Lesznek, akik még tudnának dolgozni, de lesz elég megtakarításuk a kilépéshez, mások pedig a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni kényszerülnek a megélhetéshez.

Gál arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nők 40 program is két külön világot teremt a nyugdíjba menő nők között. Annak a 13-15 százaléknyi nőnek, aki most érettségi nélkül lép ki a munkaerőpiacra, a nyugdíjkorhatár elérése nagyjából lehetetlen lesz, és számukra az idősödés finoman szólva sem lesz sikertörténet.

Arra a nézői kérdésre, hogy meddig fenntartható a nyugdíjrendszer, a társadalomkutató azt válaszolta, hogy mindig az. Ha összeomlik, akkor át kell írni a szabályozást, de az, hogy mennyire igazságos, nem fenntarthatósági probléma. Ha nincs jól megtervezve, ha nincsenek alkalmazkodási mechanizmusok beépítve, akkor attól függően lehet kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb, hogy ki mikor kerül bele.

Arról, hogy végül is teher vagy erőforrás az idősödő társadalom, Gál azt mondta:

az időskor megtérülési periódus, a felhalmozás a beruházás mértékében zajlik, és ha egy korosztály nincs felkészülve rá, akkor muszáj rá máshonnan elvonni a forrásokat.

Életünk végén kerül a legtöbbe az ellátásunk

Medgyesi Márton előadása alapvetően az egészségügy és az idősgondozás felől vizsgálta az idősödés hatásait. Elsőként felvázolta, hogy az egészségügyi állami kiadások nem egyenletesen oszlanak el a korcsoportok szerint. Ez a gyermekkor első évében magasabb, majd sokáig viszonylag alacsony, majd az állam kiadásai az állampolgárok 65. éve után nőnek meg erőteljesen, 80 fölött a legmagasabb. Ez alapján

akár ijesztőnek is tűnhet egy társadalom idősödése, hiszen azt várjuk, hogy a korral együtt jelentősen megugranak az egészségügyi kiadások. Ez azonban nem egészen így van.

Egészségügyi közgazdászok kutatásai szerint az élet során felhasznált források a halál előtti években nőnek meg. Az életkor azonban nem önmagában, hanem a halandósági valószínűséggel együtt nő, a várható élettartam növekedésével viszont csökken annak az életszakasznak az aránya, ahol csak a kiadások koncentrálódnak. A várható élettartam növekedése tehát akár az időskori állapot javulásával is járhat.

Az egészségben élt évek számában egyébként növekedés látható, az Eurostat adatai szerint az EU-ban 2005-ben az emberek még 5 évig éltek egészségesen 65 év fölött, 2019-re ez már 7 évre nőtt.

Azt is érdemes megvizsgálni, hogy milyen egészségügyi kiadásokra számíthat az államháztartás, ezt a szakember az Európai Bizottság által évente kiadott, idősödésről szóló beszámoló (Ageing Report) alapján szemléltette. A jelentés számításai szerint 2016-ban az ilyen jellegű kiadások Magyarország GDP-jének 4,9 százalékát tették ki. A várható demográfiai változások esetén, az életkor szerinti egészségi állapotokat figyelembe véve ez 2070-re 6 százalékra nő. A pesszimista, szélsőséges forgatókönyv szerint hiába növekszik majd a leélhető évek száma, azokat a magyarok rossz egészségi állapotban fogják eltölteni. Egészséges idősödés esetén viszont szinte alig lesz változás (5 százalék). A valós helyzet feltehetően a kettő között lesz, 5,7 százalék körül. A szakember hozzátette, hogy

az egészségügyi kiadások növekedését csak kisebb részben hajtja majd az, hogy idősödik a társadalom, sokkal inkább a technológiai fejlődés lesz ennek az oka.

Hazánkban nagyon magas az informális gondozás aránya

Az idősgondozási kiadásokra rátérve meg kell különböztetni ennek a formális és informális változatát. Formális gondozást nyújthatnak állami, egyházi és magánintézmények is, de ide tartozik még az egészségügy által nyújtott ellátás (pl. a krónikus betegek ellátása és az otthoni ápolási szolgálat), és a szociális ellátórendszer is (pl. a házi segítségnyújtás, időskorúak otthona, szociális étkeztetés vagy az idősek nappali ellátása).

Ezeknek alacsony a lefedettsége a népesség arányában, csupán a 65 év fölöttiek 2-7 százalékát látják el. A várólista pedig többnyire hosszú és sokan vannak rajta.

Az előbb említett EU-s beszámoló a formális gondozás kiadásokra is adott előrejelzést. Eszerint 2016-ban az állam a GDP igen csekély, mindössze 0,7 százalékát költötte erre. Az alapszcenárió szerint 2070-ben ez 1,2 százalékra nő majd, egészséges idősödés esetén csak 1 százalékra. Ha addig nő a formális idősgondozás szerepe és több időst tud lefedni az ellátás, akkor 1,5 százalék lesz ez az arány.

Az informális gondozás mértékét erősen befolyásolja, hogy a 65 év fölötti idősek közül mennyien laknak együtt vagy szoros közelségben a gyermekeikkel - ami persze nem jelent automatikusan gondozást, de mindenképpen megteremti a lehetőségét. Ez az arány Magyarországon a 2011-ben Európában mértek közül az egyik legmagasabb volt, 36-37 százalék körül.

Annak gyakorisága, hogy hányan kapnak segítséget a gyermekeiktől, unokáiktól, nagyban összefügg azzal, hogy az állam hogyan teljesít e téren. Azokban az országokban, ahol sokat költ az ország az idősekre (pl. Svédország), ott alacsony az informális gondozás előfordulása.

Magyarorsazágon azonban igen alacsony az állami kiadás az idősgondozásban, ezért jelentős mértékben fordul elő, hogy a család részt vesz az idősek segítésében.

A demográfiai változásokkal együtt egyébként várhatóan az idősek informális gondozási szükséglete is nő majd, és ez az idősek utolsó öt életévében a legvalószínűbb.

Egy néző érdeklődött az ápolásbiztosításról, erről Medgyesi Márton azt mondta, hogy azokban az országokban, ahol létezik az önkéntes befizetésen alapuló ápolásbiztosítás, alacsony volt rá a kereslet eddig - ugyanis a hosszútávú előrelátás nemcsak az államok, hanem az egyének számára is nehézséget jelent. Ráadásul ez csak a magasan kvalifikált, jól kereső rétegek számára elérhető, az alacsony jövedelműek számára nem, tehát a hátrányos helyzetűek számára időskorban ez nem jelentene megoldást. Ha viszont ezt a társadalombiztosításba építik be, az szükségképpen a járulékok emelkedésével jár.

Kiadások kontra egészségben eltöltött évek

Fontos megemlíteni még, hogy az informális gondozás kínálatában ellentétes irányú erők hatnak. A gyermekszám csökkenésével a kínálat is visszaesik, ugyanakkor a gondozás nemcsak a gyermekek feladata lehet. Mivel ezt jelentős számban élettársak, házastársak végzik, és egyre kevesebben fognak megözvegyülni, így a potenciális gondozók száma is magasabb lesz. A kiadások növekedése várható, de mérsékelheti azt az egészségben eltöltött évek száma. Ezzel kapcsolatban kérdésre a szakember beszélt arról is, hogy a 65 év fölöttiek minél tovább élnek egészségesen, annál jelentősebbé válik a szerepük az értékteremtésben láthatatlan munka formájában is.

Összegzésként Medgyesi hangsúlyozta, hogy az idősödés jóléti rendszerre gyakorolt hatása nem annyira az életkortól, sokkal inkább az életszakaszok hosszától függ. Ezért véleménye szerint

reálisabb társadalompolitika az életszakasz-arányok változtatására törekedni, mint az, ha az állam olyan, sokkal nehezebben befolyásolható népességi folyamatokba akarna beleavatkozni, mint a termékenység.

A tőkefelhalmozás emberitőke-beruházással is kell, hogy járjon, a jövő időseinek eltartása ugyanis nem elsősorban a jövő aktív dolgozóinak a létszámától függ, hanem a jövő termelőképességétől. A közgazdász-szociológus üdvösnek tartaná, ha a politikai következmények kezelésében is előre gondolkodnának, és lenne valamiféle automatikus szabályozás a nyugdíjrendszerben, és a fenntartható költségvetésre akár alkotmányos szabályozások is vonatkoznának, mert ezzel elkerülhető lenne, hogy nagy lépésekben kelljen rövid idő alatt igazodni az esetleges negatív fejleményekhez.

Zárásként Gál Róbert Iván is tett egy lényeges észrevételt. Ma sokkal több az idős, mint száz éve, teljesen más a korfa és más háztartásokban élnek az emberek. Akkor a válaszvonal az aktív és az időskor között nem volt olyan éles, mint ma, az emberek szép fokozatosan estek ki a munkából. A szakember azon a véleményen van, hogy ehhez jó lenne visszatérni, mert ez egy sokkal jobb kivezetési út lehetne a munkaerőpiacról, mint az, hogy egyik héten még dolgozik valaki, másik héttől kezdve pedig már egyáltalán nem.

Gál Róbert Iván a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének vezető kutatója, a Corvinus Egyetem magántanára. Kutatási területei a jóléti rendszerek demográfiai jellemzői, az életpálya-finanszírozási rendszerek és az ezekkel kapcsolatos statisztikai technikák: a korosztályi elszámolás és a Nemzeti Transzferszámlák. Tanácsadóként dolgozott az ENSZ Népesedési Alapjának, az Európai Bizottságnak, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek és több hazai intézménynek.

Medgyesi Márton a TÁRKI és a Corvinus Institute for Advanced Study kutatója. Kutatási területei a jövedelemeloszlás, a jóléti újraelosztás és a családi transzferek empirikus vizsgálata. Kutatóként számos EU finanszírozású kutatásban vett részt. Vezetett kutatási projektet az Európai Bizottság valamint az Eurofound megrendelésére és társvezetője volt az „Intézményi reformok az öregedő társadalmakban” OTKA-kutatásnak (MTA JTI, 2015-2018).

Az előadás Youtube-on visszanézhető: