Nagy nap lesz szerdán Genfben, ahol egy tóra néző 18. századi villában Joe Biden először találkozhat személyesen elnökként Vlagyimir Putyin orosz államfővel. Hogy ennek mi értelme, azt nagyjából a csúcstalálkozó bejelentése óta találgatják a világ külpolitikai elemzői.

Az önmagában nem meglepő, hogy egy amerikai elnök elnöksége első hónapjaiban találkozik az orosz államfővel - az évezred java részében Vlagyimir Putyinnal. George Bush mélyen a szemébe nézett, Barack Obama a kapcsolatok újraindítását tervezte, Donald Trump pedig szimplán szeretett hozzádörgölőzni az őt lenyűgöző erősemberhez. Az ilyen csúcstalálkozók értelme jellemzően a személyes, lehetőleg szívélyes viszony kialakítása.

Erre most gyakorlatilag semmi esély. Putyin és Biden jól ismerik egymást, többször találkoztak már. Meg is van a véleményük egymásról. Biden már elnökként gyilkosozta le orosz partnerét, akinek szerinte nincs is lelkiismerete. Az orosz-amerikai viszony pedig a hidegháború óta nem volt olyan fagyos, mint mostanában, nem kis részt az oroszok folyamatos kavarásai miatt, amivel már a 2016-os elnökválasztási kampányba is beavatkoztak, és amit még most sem adtak fel. Alig valamivel több mint egy hónapja egy teljes hétre lebénult az amerikai keleti partvidék benzinellátása, mert, legalábbis az amerikai titkosszolgálatok szerint, az orosz hírszerzéséhez köthető hekkerek zsarolóvírussal fertőzték meg az azt ellátó csővezeték irányítórendszerét.

A két nagyhatalom pedig hét éve már folyamatos kardcsörtetésben - katonai szakszóval pózolásban - van, a NATO az oroszok ukrajnai beavatkozására válaszul folyamatosan hadgyakorlatokkal bizonygatja készültségét a katonai szövetség keleti határán, ahol az egyetlen reális fenyegetést Oroszország jelenti.

Mit lehet tehát várni ezek után a találkozótól?

Ha van két dolog, amiben előrelépés lehet, az a klímaváltozás és a nukleáris fegyverek kérdése, de mindkettőben vannak nehézségek. Az előbbiben az, hogy Oroszország jellemzően szénhidrogének kereskedelméből tartja el magát, ekként kevéssé érdekelt az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásában.

Az utóbbiban pedig az, hogy az atomfegyverek problémája inkább aggasztja az Egyesült Államokat. Oroszországot inkább a hagyományos amerikai fegyverek, azokon belül is a nagy precizitású rakéták, illetve az oroszok stratégiai csapásmérő képességét korlátozó rakétaelhárító rendszerek aggasztják. Az eltérő félelmek megnehezítik az alkut, nehéz arányosítani az eltérő követeléseket.

Az összes többi szóba jöhető kérdésben ennél csak nagyobbak a nézetkülönbségek.

Emberi jogok

Biden aligha hagyhatja szó nélkül azt, ami az orosz ellenzékkel történik. A leghíresebb, legnépszerűbb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij éppen egy büntetőkolónián senyved, szervezeteit pedig most minősítették szélsőséges csoportokká, legitimálva ezzel állami üldözésüket. Az sem volt éppenséggel barátságos gesztus az oroszok részéről, hogy több millió dolláros bírsággal fenyegették meg az amerikai külügy finanszírozásával működő Szabad Európa/Szabadság Rádiót. Emellett ott van még Paul Whelan és Trevor Reed, két kémkedéssel vádolt, orosz börtönökben senyvedő amerikai esete, akiknek a szabadon bocsátásáért cserébe az oroszok az USA-ban bebörtönzött orosz állampolgárok szabadon engedését követelhetik.

Kiberbiztonság

A 2016-os amerikai elnökválasztás óta kevés forróbb téma akad az orosz-amerikai viszonyban. Az orosz katonai hírszerzéshez köthető hekkercsoportok 2016-ban a demokrata párt szervereinek feltörésével és az ott talált iratok célzott szivárogtatásával próbáltak beavatkozni a választásokba, amibe a legendás szentpétervári trollgyár is teljes lendülettel beszállt, álhírek ezreit terjesztve a Facebookon. Az oroszok kiberaktivitása azóta se csillapodott, az amerikai szolgálatok két nemréiben végrehajtott zsarolóvírusos támadás mögött is az oroszokat gyanítják - még ha Oroszország szokása szerint kitartóan tagadja is, hogy bármi közük volna a történtekhez.

Ukrajna és Belarusz

Az orosz külpolitikai zsargonban az Oroszországgal szomszédos országokat csak közelkülföldként emlegetik, és stratégiai értelemben ütközőzónaként tekintenek rájuk. Ekként feljogosítva is érzik magukat, hogy beavatkozzanak, ha sérülni érzik érdekeiket. Ezt tették 2014-ben Ukrajnában, miután egy forradalom elsöpörte emberüket, Viktor Janukovicsot. Rövid úton megszállták és Oroszországhoz csatolták a Krímet, ahol egyetlen komolyabb meleg tengeri kikötőjük van, illetve lázadást szítottak Ukrajna keleti részén, ahol jelentős számban élnek oroszok.

Biden alelnökként Barack Obama kormányának ukránfelelőse volt, behatóan ismeri a kérdést. Az ukránok nagy reményeket is fűztek az elnökségéhez, és csalódásként élték meg, hogy Biden azelőtt találkozik Putyinnal, hogy fogadta volna Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki szerette volna elérni, hogy Biden és az Egyesült Államok aktívabb szerepet vállaljon a hét éve tartó konfliktus rendezésében, amelynek diplomáciáját az USA, javarészt az oroszokkal gazdasági-stratégiai érdekei miatt, engedékenyebb EU-ra hagyta.

A másik ütközőpont Belarusz lehet, ahol az országot 27 éve diktatórikus eszközökkel irányító Aljakszandr Lukasenka elnök a tavalyi, a megfigyelők szerint elcsalt elnökválasztás után kőkeményen csapott le ellenzékére, ezreket bebörtönözve, százakat megkínozva. Lukasenka még ahhoz is elég bátor volt, hogy gyakorlatilag eltéríttessen egy európai fővárosok között közlekedő utasszállítót csak azért, hogy ügynökei őrizetbe vehessenek egy ellenzéki aktivistát. Ilyesmit aligha mert volna megkockáztatni Oroszország legalább hallgatólagos támogatása nélkül - amit jelez, hogy az orosz propaganda legfelsőbb körei ünnepelték "briliáns titkosszolgálati akcióként" a szimpla légi kalózkodást.

A diplomáciai kapcsolatok újraépítése

Az egyre feszültebb orosz-amerikai viszony fokmérője, hogy jelenleg egyik országnak sincs nagykövete a másikban. Miután Joe Biden már elnökként legyilkosozta Putyint, Oroszország hazarendelte washingtoni nagykövetét, és kitessékelték Moszkvából az amerikai nagykövetet, John Sullivant is. Az amerikai külügy szerint arról nincs szó, hogy Sullivant kiutasították volna, és állítják, hogy a nagykövet a következő hetekben visszatérhet szolgálati helyére.

Ahol ugyanakkor az elmúlt évek kölcsönös kitiltásai után egészen apró stáb tudja csak segíteni a munkáját. A diplomáciai kapcsolatok rendezése már Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter májusi izlandi megbeszélésein is szóba került, de a döntést akkor a csúcstalálkozóra napolták el.

Mi az, ami biztosan nem lesz

Olyan bratyizós közös sajtótájékoztató, amilyeneket Putyin Turmppal tartott. Ezek legemlékezetesebbike a helsinki csúcstalálkozójuk utáni volt, amelyen Trump saját titkosszolgálatait meghazudtolva a mosolygó Putyin mellett ülve közölte, hogy márpedig ő elhitte az orosz elnöknek, hogy nem avatkoztak be az amerikai belpolitikába.

Ilyen most már csak azért sem lesz, mert a Fehér Ház előre közölte, hogy Biden nem tart közös sajtótájékoztatót a csúcstalálkozó után Putyinnal - ez amúgy a nemzetközi diplomáciában merőben szokatlan, már-már udvariatlan gesztus.