Románia nem vesz részt a Nemzetközi Beruházási Bank tőkeemelésében

külföld
2021 július 13., 14:55

Románia nem vesz részt a Nemzetközi Beruházási Bank tőkeemelésében – közölte Florin Cîțu román miniszterelnök.

A román kormányfő egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta: meglepte Alexandru Nazare múlt héten leváltott román pénzügyminiszter döntése, aki azt kérte a kabinettől – és ennek érdekében aláírt egy memorandumot –, hogy 14,3 millió euróval járuljon hozzá az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank tőkeemeléséhez.

A miniszterelnök azt mondta, nem változott a véleménye, amit ellenzékben is vallott, miszerint Romániának semmi haszna nem származik abból, hogy részt vesz ennek a banknak a működésében. Cîțu azt mondta:

„Kellemetlenül meglepett, amikor tudomást szereztem az emlékeztetőről, amit a volt pénzügyminiszter aláírt. Vizsgálatot kell indítanunk, hogy lássuk, ki győzte meg a volt tárcavezetőt, hogy Romániának hasznos lenne finanszírozni ezt az orosz bankot.”

Cîțu a múlt csütörtökön váltotta le Nazaret, most a kormányfő az ügyvivő pénzügyminiszter. Cîțu azt mondta, Nazare rosszul kommunikált, és elkésett néhány reform alkalmazásával, de a román média szerint inkább a Nemzeti Liberális Párton (PNL) belüli viták vezettek a leváltásához, ugyanis Nazare Ludovic Orban jelenlegi PNL-elnököt támogatja, akinek a liberálisok szeptemberi tisztújító kongresszusán éppen Cîțu lesz a kihívója.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja hivatalában Nyikolaj Koszovot, a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) elnökét 2019. november 29-én.
photo_camera Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja hivatalában Nyikolaj Koszovot, a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) elnökét 2019. november 29-én. Fotó: KKM/Burger Zsolt/MTI/MTVA

A Nemzetközi Beruházási Banknak a magyar kormány komoly engedményeket adott. (MTI)