Lehetett tudni, hogy extrém áradások jönnek a Rajna-vidékben, de a figyelmeztető rendszer csődöt mondott

katasztrófa
2021 július 18., 18:07

A meteorológusok szerint részben „a rendszer monumentális kudarca” felel a több mint 180 halálesetért és a milliárdos károkért, amit a sok eső miatti árvíz okozott. (Két nap alatt leesett egy hónapra elég csapadék.)

A Times azt írja, hogy a katasztrófa első jeleit 9 napja fedezte fel egy műhold, ami a Rajna körüli dombok felett 800 kilométerre keringett. A következő napokban egy tudóscsoport a német hatóságoknak olyan előrejelzés-sorozatot küldött, ami meglehetősen pontosan megjósolta, hogy a Rajna-vidéket hamarosan „extrém árvíz” önti el.

Ehhez képest az árvíz útjában lévő emberek többsége folytatta az életét. A német kormány most azt méri fel, hány ember életét menthették volna meg, ha evakuálják a veszélyzónákat. A legnagyobb német napilap, a Bild azt kérdezi, megbukott-e a katasztrófavédelmi ügynökség. Szövetségi tisztviselők szerint túl sok átlagember hagyta figyelmen kívül a figyelmeztetéseket.

Merkel gyors pénzügyi segítséget ígért

Angela Merkel német kancellár gyors pénzügyi segítséget ígért, miután elment a korábban sosem látott nagyságú árvíz sújtotta vidékekre.

„Önök mellett állunk. Ez egy szürreális és kísérteties helyzet, szinte azt mondanám, hogy a német nyelvben nehéz találni olyan szavakat, amik vissza tudnák adni a pusztítás mértékét” – mondta Merkel a Rajna-vidék-Pfalz tartományban található Adenau kisváros lakosainak, „megdöbbentőnek” nevezve a helyzetet.

photo_camera Fotó: SEBASTIEN BOZON/AFP

A kancellár előtte Rajna-vidék-Pfalz miniszterelnökének, Malu Dreyernek a kíséretében az Ahr folyó partján fekvő Schuldba látogatott, ahol szerda éjjel sok épület romba dőlt a gyorsan emelkedő áradás miatt.

A kancellár azt ígérte, hogy a szövetségi kormány és a tartományok együtt tesznek a természeti csapás sújtotta területek fokozatos újjáépítéséért, a kormány már szerdán elindít egy rövidtávú segélyprogramot.

Merkel azt mondta, mentési munkálatok „abszolút elsőséget” élveznek.

Olaf Scholz pénzügyminiszter a Bildnek azt mondta, több mint 300 millió eurót készít elő gyorssegélyekre. A vezetőknek hosszú távú újjáépítési programot kell kidolgozniuk, ami a korábbi árvizek tapasztalatai alapján több milliárd euróba is belekerülhet. „Szerencsére Németország olyan ország, ami ezt pénzügyileg meg tudja oldani” – mondta Angela Merkel, aki a szeptember 26-i választások után mond le a kancellári tisztségről.

Gyorsabban kell harcolni a klímaváltozás ellen is

„Németország erős ország, és szembeszállunk ezzel a természeti csapással rövid-, sőt közép- és hosszútávon egy olyan politikával, ami több figyelmet szentel a természetnek és az éghajlatnak, mint az elmúlt években. Erre is szükség lesz. Gyorsabban kell harcolnunk a klímaváltozás ellen” – mondta Merkel, emlékeztetve, hogy Németországban és az EU-ban már érvényben vannak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését előirányzó politikák.

Szerinte „a második tanulság az, hogy nagyobb figyelmet kell szentelnünk az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak”, mert a klímaváltozás elleni küzdelem költséges befektetés, de elmulasztása még többe kerül.

Bár Schuld polgármesterének közlése szerint senki sem halt, illetve sérült meg a településen, más városok lakosai nem voltak ilyen szerencsések:

Bár az árvíz következtében Németország északnyugati tartományaiban volt a legnagyobb a pusztítás, az ország más vidékein is gondot okoztak a heves esőzések. A felső-bajorországi Berchtesgaden járásban az árvíz miatt szombat éjjel veszélyhelyzetet rendeltek el. 130 embert kellett kimenekíteni az Ache folyó áradása miatt, legalább egy ember meghalt, a berchtesgadeni vasútvonalat is le kellett zárni. Súlyosan megrongálódott a közeli königssee-i bobpálya is.

Bajorország miniszterelnöke, Markus Söder, Joachim Hermann belügyminiszter és Olaf Scholz szövetségi pénzügyminiszter délután ellátogatott az árvíz sújtotta térségbe.

Közben Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, a CDU elnöke és kancellárjelölje a Twitteren bocsánatot kért előző napi viselkedése miatt. Laschet, aki elkísérte Frank-Walter Steinmeier államfőt az árvíz miatt súlyos károkat szenvedett Erfstadt városba, több fotó és videó tanúsága szerint nevetgélt a háttérben álldogálva és beszélgetve, miközben az elnök éppen újságíróknak beszélt a drámai tapasztalatairól. Ellenzéki pártok hevesen bírálták Laschetet. Lars Klingbeil, a szociáldemokrata párt (SDP) főtitkára illetlennek és felháborítónak nevezte, hogy Laschet a háttérben tréfálkozott, miközben az elnök az áldozatokról beszélt. (Times, MTI)