Úgy tűnik, a külügyminisztérium ragaszkodik a NENYI-hez

POLITIKA
2021 augusztus 18., 12:49
comments 1

Magyar Levente ma először számolt be – az afgán válság sokadik napján – a magyar vonatkozású fejleményekről a külügyminisztérium épületében tartott sajtótájékoztatón. (Pontosabban nem sok mindenről számolt be, a fontos kérdések különféle okokból titkosak, itt el lehet olvasni azt, amit meg lehetett tudni az eseményen.)

Így hosszú idő után először én is eljutottam végre egy hagyományos sajtótájékoztatóra. Kifelé jövet aztán valami különös dolgot vettem észre. Valami mintha nem lenne rendben a bejárathoz kiakasztott díszdokumentummal.

NENYI a külügyben
photo_camera NENYI a külügyben Fotó: Kaufmann Balázs

Ez bizony a NENYI, azaz a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata 2010-ből Schmitt Pál aláírásával. Nagyon fontos dolgokról van benne szó, csakhogy nem kéne ott lennie már a külügy falán. Egy augusztus 4-i kormányhatározat szerint ugyanis le kellett volna cserélni a Nemzeti Hitvallásra keresztelt másik díszdokumentumra, azaz Szájer József szavaira, a 2011-ben elfogadott Alaptörvény bevezetőjére. Ez itt a NENYI, ez pedig a NEHI, ha valaki böngészni szeretné a különbségeket.

A nyilatkozatok ügye kisebb belpolitikai ügy lett, amikor több ellenzéki városvezető is elmondta, nem lesz semmiféle átakasztgatás. Megkérdeztük a külügy sajtó osztályát, hogy miért ragaszkodnak a NENYI-hez, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.