Karácsony: Orbán helyezze hatályon kívül a Fudan-törvényt

augusztus 27., péntek 10:45
2

„Az Orbán-kormány az, amelyik megszegi adott szavát, sunyi módon felrúgja a megkötött megállapodásokat és semmibe veszi a Fővárosi Közgyűlés határozatát és a budapestiek akaratát. Itt az ideje világossá tenni Orbán Viktornak és kormányának: ennek itt a vége!” - írja posztjában Karácsony Gergely, aki csütörtökön bejelentette, javasolni fogja a fővárosi közgyűlésnek, hogy vonja vissza az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását.

A főpolgármester ezt azzal indokolta, hogy korábban a Diákváros megépítésének fejében támogatták a rendezvényt, idén mégis kiderült, hogy a Duna-partnak arra a részére költözne a kínai Fudan Egyetem. A kormány tavasszal kitartott amellett, hogy a két projekt nem üti egymást, Fürjes Balázs államtitkár is emellett érvelt egy sajtótájékoztatón, majd egy napra rá elvették tőle a Fudan és a Diákváros ügyét is.

A kormány ezután visszakozott, mondván, hogy még nem is lehet vitatkozni az egész projektről, majd ha meglesz minden információ, lehet róla népszavazást tartani a fővárosban.

Aztán mégis törvényt alkottak a Fudannak szánt vagyonról, amivel Karácsony szerint tiszta helyzetet teremtettek: „(...) az eredetileg a Diákvárosnak szánt ingatlanokat az állam ingyenesen a kínai elitegyetemet működtető alapítványnak adja át, hogy azon a magyar adófizetők pénzéből a magyar egyetemisták olcsó lakhatása helyett a kínai elitegyetem campusa épüljön meg” - írja.

„Mint nyilvánvaló, ez a megállapodás megszegése, ami nem maradhat következmények nélkül. A helyzet megoldása amúgy pofonegyszerű: Orbán Viktor egymondatos törvényjavaslattal helyezze hatályon kívül a Fudan-törvényt.”

Fotó: botost/444.hu

Karácsony reagált azokra a hírekre is, melyek szerint a világbajnoksággal kapcsolatos előterjesztést eredetileg a DK nyújtotta be, Karácsony csak az élére akart állni a témának, ha már kényszerhelyzetbe került. Gyurcsány Ferenc azt írta a Facebookon, „a politikában nincs szerzői jog. Örülni kell annak, ha valamely javaslat támogatókra lel. Na meg az se baj, ha tudunk kemény döntésekhez bátorítást adni.”

A főpolgármester szerint „kár ebből valamiféle koalíciós feszültséget generálni, hiszen az előválasztás sem indok a méltatlan cicaharcra. Miként a kormányzás, úgy a városvezetés sem rögtönzés, éppen ezért beszélek erről a lépésről hónapok óta, és készítjük elő a határozati javaslatot hetek óta”.

Karácsony szerint súlyos tévedés, hogy a fővárosnak ne lenne mozgástere a világbajnokság ügyében. A hvg.hu például arról írt, Karácsonyéknak nincs vétójoguk, hiszen a nemzetközi és haza atlétikai szövetség a kormánnyal kötött megállapodást, nem Budapesttel.

„Nincs vb a főváros jóváhagyása nélkül. Erről beszéltem mintegy másfél évvel ezelőtt Sebastian Coe-val, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökével, neki akkor is jeleztem, hogy Budapest jóváhagyása a kormánnyal való megállapodás betartásán múlik. Sebastian Coe ezt tudomásul vette, és kérte, ha változás van, szóljak neki. Amennyiben tehát a kormány továbbra is el akarja lehetetleníteni a Diákvárost, akkor újra felhívom Sebastian Coe-t” - írja Karácsony.

Ha mégsem lenne Budapesten világbajnokság, az atlétikai stadion attól még ugyanúgy felépülhetne, de Karácsony szerint ez nem gond, hiszen olyan létesítményben állapodtak meg, ami „9 napig alkalmas a vb-re, és legalább 90 évig szolgálja a budapestiek tömegsportját, pihenését. A beruházást pont ez a 9 nap drágítja meg, ennek nyilvánvaló haszonélvezője a kivitelező, Mészáros Lőrinc. Szerintem nem nagy baj, ha ő ebből most nem szakít annyit. Vagyis ha a kormány nem tágít, akkor a beruházás olcsóbb lesz, és eredeti funkciójának megfelelően fogja szolgálni a budapestieket”.

„A létesítmény továbbra is alkalmas lehet az atlétikai utánpótlás-nevelés céljaira, emellett a majdani Diákváros kiszolgáló sportcentruma és a budapestiek szabadidóközpontja lesz. Nem egy kilencnapos vb, hanem ez szolgálja valójában a magyar sportot, a magyar atlétikát.”Karácsony szerint a kormány a stadionberuházás teljes transzparenciájáról szóló megállapodást sem tartotta be, ahogy a budapesti egészségügyi programot sem a terveknek megfelelően finanszírozzák.

„És hogy elmaradnak-e más fejlesztések a vb lemondása miatt? Aki ezt feltételezi, az azt gondolja, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amelyiknek fontosabb Mészáros Lőrinc stadionépítése, mint az egészségügy fejlesztése. Ha netán ilyen kormánya lenne Magyarországnak, azt sürgősen el kell zavarni.”Az Innovációs és Technológiai Minisztérium éppen pénteken jelentette be, hogy benyújtották a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány bejegyzési kérelmét. Közleményük szerint a hatástanulmányok és tervek elkészítése után az egyetem megépítéséről népszavazás fog dönteni.

A minisztérium nem írta, hogy budapesti vagy országos népszavazásra gondolnak, de korábban budapestit emlegettek. Karácsony júliusban országos népszavazási kezdeményezést nyújtott be a témában,

Karácsony júliusban már benyújtott egy országos népszavazási kezdeményezést, éppen aznap, amikor a kormány a gyerekek átoperálásáról jelentett be népszavazást, de Karácsony kérdéseit nem vette napirendre a Nemzeti Választási Bizottság.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt