Politikusok rokonait is szívesen látják a katolikus konferencia szervezői

POLITIKA
2021 augusztus 31., 11:55
comments 3

A katolikus törvényhozók éves konferenciájának szervezői mindig biztatják a politikusokat, hogy ha kívánják, vigyék magukkal házastársukat és gyerekeiket. Azt viszont hiába kérdeztük az ICLN-től, hogy Orbán Viktort elkísérték-e az eseményre rokonai, és ha igen, akkor hányan voltak.

A miniszterelnököt csütörtök este fotózta le olvasónk egy római étterem teraszán a felesége és a fia társaságában. Cikkünk megjelenése után sajtófőnöke közölte, hogy Orbán Viktor hivatalos útra ment, „a katolikus törvényhozók 12. alkalommal megrendezett éves találkozóján vesz részt, amelyet minden esztendőben Rómában és az olasz főváros közelében fekvő Frascatiban tartanak meg”. A közlemény szerint Orbán pénteken érkezett Rómába, a fotó viszont csütörtökön készült.

Orbán Viktor kormányfő háttal, fehér ingben, jobbra tőle Lévai Anikó, vele szemben pedig Orbán Gáspár honvédtiszt csütörtök este egy római étteremben 2021. augusztus 26-án.
photo_camera Orbán Viktor családtagjaival Rómában, csütörtök este Fotó: Máté, olvasónk

A következő napokban kiderült, hogy Novák Katalin családügyi miniszter is ott volt a konferencián. A 24.hu szerint Orbán Viktort és a többi magyar résztvevőt több helyszínen szedte össze a kormánygépként használt HM Dassault Falcon 7X a találkozóra menet.

A gép csütörtökön indult Kecskemétről Budapestre, onnan Horvátország felé repült, de Brac szigete előtt süllyedve kikapcsolta a jeladót. A 24.hu felvételei alapján a fekete Volkswagen kisbusz, amit Orbán régóta használ, a gép érkezésekor éppen a braci repülőtér előtt parkolt. Szombaton visszafelé a gép ismét leszállt Horvátországban, ezúttal Zadarban. A gép 17 percet töltött ott, többen kiszálltak, majd a visszaúton is kikapcsolta a nyomkövetőt.

Ebből arra lehetett következtetni, hogy Orbánt és családját Horvátországban vették fel, majd ott is tették le, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. Novákot is kérdezték erről keddi sajtótájékoztatóján, de csak annyit árult el, hogy ő honvédségi különgéppel repült Rómába, hazafelé pedig Ryanair-járattal utazott. Ezek szerint ő nem szállhatott ki Horvátországban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.