A brit elhárítás főnöke szerint az Afganisztánban történtek javíthatják a terroristák morálját

külföld
2021 szeptember 10., 13:06

Ken McCallum, a brit elhárítás, az MI5 főigazgatója szerint Afganisztán eleste "felbátoríthatja" a Nagy-Britanniában élő terroristákat. Mint mondta, ettől egyik napról a másikra nem feltétlenül fokozódik a terrorista fenyegetés, de a történtek javíthatják a szélsőségesek morálját.

Tálibok az afgán elnöki palotában 2021. augusztus 16-án. A tálib hatalomátvétel a brit elhárítás főnöke szerint felbátoríthatja az iszlamista szélsőségeseket.
photo_camera Tálibok az afgán elnöki palotában 2021. augusztus 16-án. A tálib hatalomátvétel a brit elhárítás főnöke szerint felbátoríthatja az iszlamista szélsőségeseket. Fotó: -/AFP

McCallum attól is tart, hogy az így fellelkesülő terroristák újraszerveződve "jól kidolgozott, szofisztikált tervekkel" állhatnak elő. Ennek apropóján elmondta, hogy az elmúlt négy évben a brit elhárítás 31, már a megvalósításhoz közeli szakaszba ért terrortámadást akadályozott meg - közülük hatot a járvány időszakában. Azt is hozzátette, hogy bár a meghiúsított támadások nagy része iszlamista szélsőségesekhez köthető, volt köztük több is, amit szélsőjobboldali csoportok terveztek végrehajtani.

"Sajnálattal kell közölnöm, hogy a terrorfenyegetettség Nagy-Britanniában valós és tartós" - közölte McCallum.

McCallum a szeptember 11-i évforduló előtt beszélt a BBC hírrádiójában, a Radio 4-ben. Itt egyrészt jelezte, hogy az elhárításnak pont az afféle fenyegetések elhárítása a fő feladata, amit az afganisztáni történéseken felbátorodó iszlamista szélsőségesek jelentenek. De jelezte, hogy legalább ekkora veszélynek tartja azt is, hogy a talibán hatalomátvétele után a terrorcsoportok újraszerveződhetnek, és megint képessé válhatnak olyan nagyszabású terrortámadásokra, mint amilyen a szeptember 11-i, vagy négy évvel később a 2005. júliusi londoni terrortámadások voltak.

Egyben jelezte, hogy bár a brit kormány a cselekedetei alapján készül elbírálni az új tálib hatalmat, a titkosszolgálat inkább arra készül, amivel az ezredforduló tájékán, a tálibok első uralma idején már szembesülhettek - vagyis azzal, hogy a talibán biztonságos hátországot nyújt a nemzetközi iszlamista terrorizmusnak. Bár ehhez azért hozzátette, hogy az elmúlt húsz év terrorelhárítási sikerei után időbe telhet újra kiépíteni az efféle terrorista infrastruktúrát az országban. Mindenesetre ő kevésbé bízik abban, hogy a talibán megváltozott volna. "Attól tartok, hogy a talibán és a szélsőséges dzsihadisták, mondjanak bármit, egymás zsebében vannak" - mondta. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.