Végre beszámolt a köztévé az előválasztásról: Rotyis Bálint törte meg a csöndet!

választás 2022
2021 szeptember 30., 09:49

Bár a szavazatszámlálás és az eredményhirdetés kezdete óta az MTI még mindig nem foglalkozik az ellenzéki előválasztással, a több mint 600 ezer ellenzéki szavazót megmozgató esemény szerencsére az M1-en már átütötte az ingerküszöböt:

Rotyis Bálint törte meg a csöndet.

photo_camera Rotyis Bálint, most éppen a Nézőpont Intézet elemzője (korábban a Médianézőéknt hívták) Forrás: MTVA

A reggeli műsorban Rotyis Bálint – akit sokkal többször hívnak be a köztévébe, mint bármelyik ellenzéki politikust – egyébként arról beszélt, hogy „az ellenzéki szavazók tényleges döntési helyzetbe nem kerültek”, hatástalan az előválasztás. (Az nem derült ki, hogy mire gondol, mert háttéralkukról beszélt, ehhez képest tényleg dönteni lehetett a jelöltek között.)

Rotyis Bálint ezután arról beszélt volna, hogy a Fidesz amúgy is sokkal nagyobbat mozgósított a „Stop Karácsony! Stop Gyurcsány!” kampánnyal, de a műsorvezető szólt, hogy majd mindjárt beszélnek arról is. (Kicsit előreszaladhatott.)

Rotyis Bálint végül arról beszélt, hogy a Fidesz előnye azért jóval nagyobb, mert a kormány és a gazdaság nagyon komoly eredményeket ért el, például szóba került, hogy jövőre visszatérhet a 13. havi nyugdíj.

Rotyis Bálint azzal zárt, hogy ha van olyan személy, aki győztesnek hirdetheti magát, az Gyurcsány Ferenc.

Egyébként két másik Fidesz-közeli elemző, Kiszelly Zoltán és Deák Dániel is elmondta, hogy Gyurcsány.

Ellenzéki politikust továbbra sem szólaltattak meg.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.