Fekete-Győr András lesz a Momentum listavezetője

október 24., vasárnap 18:27
6

A Momentum Küldöttgyűlése a mai napon úgy döntött, hogy Fekete-Győr András, a Momentum alapítója vezesse a Momentum parlamenti listáját - írja vasárnap esti közleményében a párt. Ez a közös ellenzéki lista tekintetében azt jelenti, hogy az ott szereplő momentumosok között az első helyen Fekete-Győr András szerepel majd.

"Fekete-Győr András a Momentum alapítójaként az elmúlt öt és fél évben vezette a pártot - az ő elnöksége alatt lett a Momentum mozgalomból az ellenzék egyik legerősebb pártja, ez idő alatt került két momentumos az Európai Parlamentbe és több mint 130 momentumos a magyar önkormányzatokba" - írja a közlemény a Momentumot a közelmúltig pártelnökként vezető politikusról.

Fekete-Győr András Fotó: Halász Júlia

Fekete-Győr rosszabbul szerepelt az ellenzéki előválasztáson a miniszterelnök-jelöltek versenyében, mint ahogy a Momentum jelöltjei amúgy szerepeltek, 21 050 szavazattal mindössze 3,39 százalékot ért el. Az előválasztás első fordulója után bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen, a Momentum küldöttgyűlése pedig október 10-én kétharmados többséggel megvonta tőle a bizalmat, ezt követően a pártelnök lemondott. A pártot Orosz Anna vezeti tovább ügyvezető elnökként, de pénteken bejelentette, hogy elindul az elnöki tisztségért. Orosz Anna volt a Momentum legsikeresebb jelöltje az előválasztáson, az újbudai választókörzetben a szavazatok 70 százalékát szerezte meg a DK-s Gy. Németh Erzsébettel szemben.

A közlemény szerint Fekete-Győr vállalta a politikai felelősséget az előválasztáson elért eredményéért, "de a Momentum iránti elkötelezettsége és a pártért tett munkája megkérdőjelezhetetlen, ezért döntött listavezetése mellett a Momentum Küldöttgyűlése."

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt