Szijjártó szerint az befolyásolási kísérlet, ha egy nagykövetség kormánykritikus posztot oszt meg a Facebook-oldalán

POLITIKA
2021 december 09., 12:09
comments 15

„Az Információs Hivatal nem vásárolt ilyen szoftvert, nem üzemeltetett és nem is üzemeltet” - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt az ülésen megfigyelőként résztvevő DK-s Vadai Ágnes kérdésére. A miniszter hárította a Pegasusszal kapcsolatos és a szoftver beszerzésében való érintettségre vonatkozó kérdéseket, ebben odáig ment, hogy a Pegasust gyártó izraeli NSO Group nevű cégről azt mondta, azt sem tudta, mi az, először azt hitte, a Nemzeti Sport Online-ról van szó.

Az LMP-s Ungár Péter arról kérdezte a minisztert, osztja-e a magyar kormány a lengyelek álláspontját, miszerint a lengyel-belorusz határon kialakult helyzetért Oroszország a felelős. Szijjártó erre úgy válaszolt, hogy Oroszországot igyekezett egyáltalán nem említeni, azt mondta, „nyilvánvalóan teljesen elfogadhatatlan”, ami a fehérorosz-lengyel határon zajlik, és „arra a kottára íródik, amire a 2015-ös események Magyarország déli határainál”.

A külügyminiszter szerint a magyar kormány a lengyelek mellett áll, és elfogadhatatlannak tartja „a migránsok ráhordását az EU határára, de az is elfogadhatatlan, hogy még mindig vannak olyanok, akik szerint ezeket az embereket be kellene fogadni”. Szijjártó válaszát azzal zárta, hogy még egyszer elismételte az elfogadhatatlan szót, azt mondta, akárki is szervezi az akciót, elfogadhatatlan, hogy az EU-t migrációs nyomás alá helyezik.

Ungár Péter és a bizottság jobbikos elnöke, Stummer János arról is kérdezte a külügyminisztert, miért és mire alapozva állította több sajtóbeszámoló szerint is azt, hogy a 2022-es választásokba külföldről megpróbálhatnak majd beavatkozni, és a képviselők arra is kíváncsiak voltak, milyen égtáj felől várja ezt a befolyásolási kísérletet a magyar külügy.

Szijjártó szerint a közép-európai történelemből világos lecke, hogy itt mindenki mindig megpróbál befolyást szerezni. Példaként említette, hogy más országok pályázatot hirdetnek, amiből magyar sajtótermékeket támogatnak, de azt is, hogy

„bizonyos nagykövetségek komplett Facebook-oldalakat tartanak fenn”, ahol kritizálják a kormányt.

Szijjártó szerint az is befolyásolás, hogy egy-egy cikk elkészítését és megjelenését is támogatják bizonyos nagykövetségek, és az ilyen cikkek alatt általában fel is tüntetik, hogy a cikk megjelenését ez vagy az a nagykövetség támogatta. Szijjártó azt mondta, ő sosem utasítaná arra a magyar nagyköveteket, hogy más államokban az adott országok kormányait kritizáló cikkek megjelenését támogassák, ahogyan az is tilos nekik, hogy felvonulásokra és tüntetésekre járjanak.

„Ez megítélés kérdése, elfogadom, ha önök más állásponton vannak” - mondta a miniszter, de szerinte ezek a dolgok alkalmasak a közvélemény befolyásolására.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.