8000 évig nem hagyhatja el Izraelt egy ausztrál férfi

2021 december 28., kedd 19:15
13

9999 december 31-ig nem hagyhatja el Izraelt a 44 éves ausztrál Noam Huppert. A férfi 2013 óta nem tudta elhagyni Izraelt az ország egy alig ismert jogszabálya miatt. A másik lehetősége, hogy több mint 707 millió forintnyi sékelt fizet tartásdíjként korábbi partnerének.

Huppert korábbi izraeli partnere Ausztriából költözött haza Izraelbe 2011-ben egy három és egy ötéves gyerekkel, egy évvel később követte őt a vegyészként dolgozó Huppert is, mert közelebb szeretett volna lenni a gyerekeihez. A férfi korábbi partnere izraeli bíróság elé vitte a gyerekek elhelyezését, a bíróság azonban erre kiállított Huppert nevére egy végzést, amiben 9999 december 31-ig, azaz majdnem 8000 évig nem hagyhatja el Izraelt. Az ilyen végzéseket az izraeli bíróságok egy olyan jogszabály alapján állítják ki, ami felhatalmazza őket, hogy az adott eljárásban érintett gyerekek tartásdíját a gyerekek 18. születésnapjáig összeadva számolják. A tartásdíjat fizető szülő tartozása a másik szülő felé így óriási, ezért tilthatják meg Izrael elhagyását az érintettek számára ilyen hosszú időre is.

Huppertnek havi 5000 sékel tartásdíjat kellene fizetni a gyerekek után, így jön össze a gyerekek 18. születésnapjáig kamatokkal együtt a 707 millió forintnyi sékel.

A kevéssé ismert izraeli jogszabály miatt több ezer külföldi rekedt Izraelben úgy, hogy sem munkaügyben, sem nyaralás miatt nem hagyhatják el a zsidó államot. A dologról még dokumentumfilm is készült. Nem lehet tudni azt sem, pontosan hány ember rekedt emiatt Izraelben, általában az érintett államok izraeli nagykövetségei sem reklámozzák ezeket a számokat. (News.com.au)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt