Emelkedik a nyugdíjkorhatár és a polgármesterek fizetése, ingyen lehet buszozni Baján, Svájcban pedig megvalósul az Orbán-kormány rémálma

január 1., szombat 5:52
8

Igazán volt mit ünnepelni szilveszterkor, hiszen Tiborcz István cége végre megvette az eddig a BDPST nagy ingatlanos projektjeit finanszírozó, részben állami tulajdonban is lévő Gránit Bank többségét. Ellenben sajnos a koronavírus-járvány miatt ezt például Debrecenben, Miskolcon és Szegeden nem lehetett az utcán ünnepelni, mert elmaradtak a szilveszteri rendezvények. Igazán eseménydús év volt 2021, de most már ideje felkészülni, hogy mi vár ránk az éjszakai mulatozás után, ezért összegyűjtöttük, hogy mi változik január 1-től.

Például: a Budapest Közművekhez tartozó FKF közleménye szerint 2022. január 1-től a tejes/gyümölcsleves kartondobozokat (vagyis a tetrapak-csomagolást) a kevert csomagolási hulladékok közé, vagyis a sárgafedelű kukákba kell gyűjteni, a kékfedelű kukákba ezen túl kizárólag tiszta papírhulladék gyűjthető.

Szintén jó tudni, hogy január 1-től szabadon felhasználhatóvá válnak a hetven éve elhunyt szerzők művei. Köztük vannak a Balaton festőjeként ismert Egry József művei, a szerializmus megalkotójaként számon tartott zeneszerző, Arnold Schönberg szerzeményei és az első Nobel-díjas amerikai író, Sinclair Lewis történetei. A szerzői jogi védettség ez év utolsó napján minden olyan alkotás esetében megszűnik, melynek utolsó élő szerzője 1951-ben hunyt el.

Sajnos január 1-től még drágább lesz az élet, ugyanis a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. elárulta, hogy mely útszakaszok kerülnek be az útdíjfizetési rendszerbe 2022-től:

  • az M4-es autóút Abony és Törökszentmiklós-nyugat közötti szakasza
  • az M30-as autópálya Miskolc-észak és Tornyosnémeti közötti szakasza (az M30-as autópálya Miskolcot elkerülő szakasza továbbra is díjmentes)
  • az M76-os autóút Balatonszentgyörgy és Keszthely-Fenékpuszta közötti szakasza
  • az M85-ös autóút Sopron-kelet és Sopron-észak közötti szakasza

Ellenben megvalósul egy utópisztikus álom, amivel még a szocialista Horváth Csaba is kampányolt 2010 környékén, amikor ingyenes BKV-t ígért a budapestieknek. Nos, január 1-től Egerben ingyenes lesz a helyi tömegközlekedés. Ez pedig ragályos, ugyanis január 1-től Baján is díjmentesen buszozhatunk. Budapesten még fizetni kell a 14 év felettieknek, de január 1-től a főváros csatlakozik az egyetemes áramszolgáltatáshoz, vagyis bemenekül a rezsicsökkentés ernyője alá.

Fotó: Kovács Tamás

A minimálbér bruttó 200 ezer forintra emelkedik január 1-től, aminek 133 ezer forint a nettója. Szintén élesedik Orbán Viktor egyik nagy bejelentése: októberi szinten rögzítik a lakossági jelzáloghitelek kamatait, ez január elején lép hatályba, vagyis a februári törlesztőrészlet már alacsonyabb lesz. A magyar polgármesterek és közgyűlési elnökök fizetése átlagosan 30 százalékkal emelkedik 2022. január 1-től, az emelés pontos mértéke a vezetett település lakosságszámától függ.

Az építőipar nagyon fontos nemzetgazdasági ágazat, így nem árt emlékeztetni mindenkit: 2022. január 1-ével lép hatályba az úgynevezett üvegkapu rendelet, amelynek lényege, hogy az építőipari cégeknek vállalniuk kell azt a feltételt, hogy naprakészen rögzítik és nyilvántartják az építési területre belépők, így a foglalkoztatottak és az alvállalkozók ki- és belépési adatait.

Csak pár embert érint, de azért megemlíthető, hogy 2022. január 1-től az 1957-ben vagy azt követően születettek számára a nyugdíjkorhatár 65 évre emelkedik.

Hanyatló Nyugat

A világ legfontosabb változásai ugyan a magyarországi változások, de azért néhány nemzetközi változást is találtam. Például Svájcban megvalósul az Orbán-kormány rémálma januártól: minden 16 év feletti, nem gyámság alatt álló személy megváltoztathatja a nemét hormonterápia, orvosi kezelés vagy egyéb vizsgálat nélkül. A környezetvédelem is terjed Nyugat-Európában: Franciaország január 1-től sokféle zöldség és gyümölcs esetében betiltotta a műanyag csomagolóanyagok használatát. A hollandoknál a dohányosok számára lesz nehezebb az élet, hiszen januártól kiterjesztik a munkahelyi dohányzás tilalmát: például a kamionosok nem gyújthatnak rá a jármű fülkéjében.

Fehéroroszország pedig bekeményít: Minszk január 1-től kereskedelmi embargót vezet be, válaszul az amerikai és uniós szankciókra. Megtiltják az élelmiszerek behozatalát azokból az országokból, amelyek bevezették vagy támogatták az ország elleni intézkedéseket.

A focit pedig mindenki szereti, így a gyűjtésből nem maradhat ki, hogy a francia Kylian Mbappé, aki 160 millió eurós piaci értékével jelenleg a világ legdrágább labdarúgója, január 1-től tárgyalhat hivatalosan a klubváltásáról. Jelenleg a PSG-ben tereli a labdát, de a Real Madrid élénken érdeklődik iránta.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt