Kazahsztánban folytatódnak a kormányellenes tüntetések, az ország elnöke, Kaszim-Zsomart Tokajev pedig bejelentette, hogy a katonák már figyelmeztetés nélkül is tüzelhetnek – írja a BBC. Tokajev emellett azt mondta, „húszezer bandita” támadta meg Almati városát.
Az országba már megérkeztek az oroszok vezette katonai erők is, miután Tokajev külföldi segítséget kért a rezsimellenes tüntetések leveréséhez.
Kazahsztánban az üzemanyagárak emelkedése miatt törtek ki tüntetések, a helyzet pedig hamar eszkalálódott. Erről ebben a cikkünkben írtunk, csütörtökön pedig részletesen írtunk arról is, hogy Almatiban szakadatlanul lőnek, de most még csak annyi látszik biztosnak, hogy a Nazarbajev-korszak véget ért.
A rezsim hivatalos tájékoztatása szerint eddig eddig 26 „fegyveres bűnöző” és 18 rendfenntartó halt meg az összecsapásokban, míg a rendőrség több tucat tüntetőt ölt meg. A kazah belügyminiszter tájékoztatása szerint 2298 embert vettek eddig őrizetbe.
A vasárnap kezdődött tiltakozások véres utcai összecsapásokba torkollottak, a Nemzet Vezetőjéről és családjáról nem tudni semmit, az elnök segítséget kért az oroszoktól is, de jelenleg még biztosan nem ura a helyzetnek.
Már hivatalosan is több tucat áldozata van az összecsapásoknak, és közel háromezer tüntetőt vettek őrizetbe.
Tíz évvel ezelőtt volt már olyan, hogy a tüntetők közé lövettek, és bár a hatalom tanácstalannak tűnik, erre nem lehet bazírozni. A tiltakozások a rendkívüli állapot és a kijárási tilalom bevezetése ellenére egyre hevesebben folytatódnak Kazahsztán városaiban.