Kiadták az Elios-ügy aktáit

február 4., péntek 10:31
5

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) elküldte az Elios-ügy nyomozati iratait Homoki Andreának, aki korábban az Eleven Gyál csoport tagjaként pert indított az iratokért. Erről Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő számolt be, miután tárgyalt az OLAF főigazgatójával.

Az Európai Bíróság tavaly szeptemberben mondta ki, hogy az OLAF nem tagadhatja meg az iratok kiadását, hiába hivatkozott szakmai titoktartás alá tartozó információkra. Az elmúlt hónapokban mégsem adták ki a dokumentációt, ezért időközben Tóth Bertalan MSZP-társelnök is bírósághoz fordult.

Az Elios-ügyről a Direkt 36 írt először, még 2015-ben. Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak egykori cége számos önkormányzattal szerződött a közvilágítás korszerűsítésére EU-s pénzekből, feltűnően drágán, ráadásul a közbeszerzések előkészítésénél is feltűntek az Elioshoz köthető emberek.

Tiborcz István és felesége, Orbán Ráhel Fotó: botost/444.hu

Az OLAF 2018-ban súlyos szabálytalanságokat talált a projekt körül (közbeszerzési csalás és esetenként a szervezett bűnözés gyanúja is felmerült), miközben a magyar hatóságok vizsgálódgattak, de érdemben nem piszkálták az ügyet.

A botrány addig dagadt, hogy a magyar kormány kivette a programot az EU-s pénzekből finanszírozott beruházások közül, és inkább kifizette az egészet saját forrásból, hogy az EU ne szabhasson ki büntetést az ügyben.

A cég tavaly került végelszámolás alá.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt