Boris Johnson szerint Oroszország 1945 óta nem látott méretű háborúra készülhet Ukrajnában

külföld
2022 február 20., 06:35
comments 8

Boris Johnson brit miniszterelnök a BBC-nek adott interjújában arra a kérdésre, hogy továbbra is küszöbönálló veszélynek tekinthető-e az Ukrajna elleni orosz invázió, azt mondta, attól tart, hogy „a bizonyítékok erre utalnak, nincs mit szépíteni rajta”, és szerinte „tény, hogy minden jel arra mutat, hogy ezeknek a terveknek a végrehajtása bizonyos értelemben már meg is kezdődött”.

photo_camera Fotó: MATT DUNHAM/AFP

Elmondása szerint Joe Biden amerikai elnök közölte a nyugati vezetőkkel, hogy a hírszerzési információk szerint az orosz erők nem csak keletről, Donbászon keresztül tervezik az ukrajnai bevonulást, hanem Fehéroroszországból is, és az orosz invázió bekerítené az ukrán fővárost, Kijevet is. Szerinte „az embereknek meg kell érteniük, hogy ez mekkora emberáldozatokkal járhat”.

„Attól félek, azt kell mondanom, hogy a terv, amit látunk, olyasvalami, ami a legnagyobb háború lehet Európában 1945 óta, már csak a puszta méretét tekintve is” – mondta Johnson, hozzátéve, hogy az embereknek nem csak az ukránok, hanem a „fiatal oroszok” életének elvesztésével is számolniuk kell.

Az amerikai kormány legfrissebb becslései szerint jelenleg 169-190 ezer orosz katona állomásozik Ukrajna határai mentén, mind Oroszországban, mind a szomszédos Fehéroroszországban, de ez a szám magában foglalja a kelet-ukrajnai lázadókat is.

Johnson Münchenből beszélt, ahol a világ vezetői az éves nemzetközi biztonságpolitikai konferenciára (MSC) gyűltek össze. Elmondta, hogy az Egyesült Királyság még a korábban javasoltnál is messzebbre mutató szankciókat vezetne be Oroszországgal szemben. Úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok leállítaná az orosz vállalatok „fontban és dollárban történő kereskedelmét”, szerinte ennek a lépésnek a hatásai „nagyon-nagyon keményet fognak ütni”.

Az elmúlt hetekben nyugati tisztviselők többen és többször is arra figyelmeztettek, hogy Oroszország bármikor inváziót indíthat, de Oroszország ezt tagadta, mondván, hogy csak hadgyakorlatoznak a térségben. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.